2015. március 27., péntek

Keselyűk Kishantos felett

Kishantos: "Nehéz elképzelni kegyetlenebb dolgot, mint amikor valakivel megásatják a saját sírját, majd belelövik. Ugyanez a lelkület vezette azokat, akik úgy döntöttek, hogy a kishantosi ökológiai mintagazdaság 130 millió forint értékű növényeinek 2014. április 12-én történt elpusztítását biztosító vagyonőrök költségét Kishantos fizesse meg…"

Megrendít az a jóindulat, amellyel Éva az őket kibelező "ügyvéd hölgyeket" tudatlanságukkal mentegeti.
Megjegyzés: tudtommal a náci haláltáborok személyzete az említett hölgyekhez hasonlóan "csak a maga dolgát végezte", szorgalmasan, lehajtott fejjel, nehogy gondolkodnia kelljen a részvételével működő rendszer valós tevékenységén.


Ehhez képest ugyan hol van ez: Tuareg: Bírósági (ki)végzés... 


2015. március 27. 9:10
2014 augusztusától kezdve az szerettem volna megtudni Tuaregtől, hogy 1) milyen alapon feltételezi az általa is látni vélt diktatúra PR intézményeként működő bíróság függetlenségét, és 2) van-e értelmezhető terve siker esetére azon túl, hogy a fiatal Orbán Viktor szólamait ismétli. Egy idő után meguntam a fecsegést.

Az OGYM jelenléte nyilván befolyásolt dolgokat, talán példát mutatott sokaknak, talán ez is benne volt a netadós tüntetés létszámában és (relatív) sikerében. Talán belejátszott abba, hogy az ellenzékiség definícióját ma már egyre kevésbé azonosítják az ellenzéki pártokkal (ami egyébként annak idején, párttá válása előtt a Fidesznek is komoly érdeme volt - aki nem tanul a történelemből, megismétli azt). Most leparancsolja a térről ugyanaz a bíróság, amely eddig engedte a jelenlétét, természetesen értelmezhetetlen indokokkal, de ebben racionálisan gondolkodó ember számára nincs semmi meglepő, kár eljátszani a hattyú halálát.

Ami viszont FÁJ, DÜHÍT ebben az egész tragikomédiában az, hogy elvonja a figyelmet a VALÓS harcról, ahol nem pár műanyag sátorban álmodozó ember és a "demokrácia eszméje" kap újabb pofont, hanem HÚSZ ÉV áldozatos munka, nemzetközileg elismert kiemelkedő teljesítmény, mindannyiunk élhető, emberhez méltó jövője.

Akinek van pár perce handabandázásnál komolyabb dolgokkal foglalkozni, itt kezdheti: Az embertelenség kormányának újabb lépése Kishantos ellen


2015. március 27. 9:28
... és hogy ennek szerintem mi köze van demokráciához és jövőhöz (sokkal inkább, mint az OGYM-nek), itt lehet bővebben elolvasni: S a sírt, hol nemzet sűlyed el... most ássuk Kishantoson

Figyelmeztetés: saját írás, "önreklám". NE NYISSA MEG senki, akinek egy táblára felférő szlogenek alkotják a világképét, következésképpen riadozik a hosszú, gondolkodást igénylő és rossz érzéseket keltő szövegektől. Én sajnos csak ilyesmivel szolgálhatok.