Antalffy Tibor: Gyorsabban
...
A globális társadalmi változás eredménye a folyamatos elidegenedés, mint a gyorsulás közvetlen következménye. Ez magával hozza az értékek, életstílus, és emberi kapcsolatok megváltozását. Ezeket valamennyien érezhetitek, legfeljebb nem tudtátok magatoknak konkrétan megfogalmazni.
Mindez a társadalmon belül komoly konfliktusokat eredményez, egyszerűen azért, mert egyesek már nem képesek megérteni az egyre bonyolultabb világot, ami oda hat, hogy az emberek menekülnek a múltba (azok a boldog idők).
A folyamat úgy tűnik, hogy megállíthatatlan, lelassíthatatlan. Csupán néhány, kapcsolódó kérdést hagy nyitva, végül hová fogunk megérkezni, és ez mikorra várható?
2013.július.8th. at 05:53
“A folyamat úgy tűnik, hogy megállíthatatlan, lelassíthatatlan. Csupán néhány, kapcsolódó kérdést hagy nyitva, végül hová fogunk megérkezni, és ez mikorra várható?”
Ez önellentmondás: az első mondatod még feltételes, a másodikban viszont már tényként kezeled és alkalmazkodsz hozzá. Pedig van még egy megoldás: ha annyira megcsömörlünk saját elidegenedettségünktől és rohanásunktól, hogy vesszük a bátorságot és megállunk, körülnézünk.
Akkor visszanyerhetjük a szabadságunkat, és ahelyett, hogy a rohamosan közeledő falon (naná, hisz tiszta erővel rohanunk felé) keresnénk a
becsapódási helyet és a “túlélés esélyét”, kereshetnénk más
irányt is.
Ez utóbbi lehetőség az előbbi, általad ezen a blogon egyetlen valósként tárgyalt kérdést értelmetlenné teszi. Bár persze a dolog ennél sokkal összetettebb, de emlékeztet
a viccre nyuszikáról és a medve halállistájáról...
2013.július.9th. at 05:11
3, Jani: Kétséges, hogy kritikus tömeget alkotnak-e valaha, és új irányt tudnak-e szabni. Akik megküzdöttek a döntési szabadságukért, azok nem szívesen tagozódnak hierarchiákba, nehéz őket kormányzati munkába befogni, nem egyirányba mutat a tevékenységük. ...
Ugyan már. Aki valóban szakértő egy területen, pontosan ismeri egyéni képességeinek határát, és állandóan közösség építésre, a tudás átadásra, újrahasználásra, illetve mások példájának, tudásának megismerésére törekszik. A kérdés csak az, hogy a hierarchia milyen értékek mentén épül fel és mennyire transzparens.
Szerintem az is logikus, hogy állami pávatáncmesterek és fórumos kibicek szemszögéből egyaránt öntörvényű Rambóknak látszanak. Le kell tenni valamit az asztalra, vagy legalább figyelni és jól kérdezni ahhoz, hogy ne legyintsenek…
4, Tibor bá: Badarság. Te, meg én, meg ők… mi nem számítunk bármennyire is nézünk körül. Akik számítanak, akik rendezik a világot, megszabják a dolgokat. Nos, azok nem néznek körül, mert pontosan tudják, hogy mi akarnak, és az van. Wishful thinking a neve annak, amit csináltok.
Sokadszor ismétlem: kettőnk közül én élek abból, hogy ismeretlen feladatokat mérek fel elég gyorsan, és “hihetetlen” terveket, majd azokból (hosszú távon) működő rendszereket állítok elő. Szerencsére egy működő informatikai rendszerrel szemben nem áll meg a kedvenc érved velem szemben:
“Nem lehet jó, mert nem értem…” Ja, majdnem elfelejtettem a másikat:
“Jobban ismerlek, mint te saját magadat, és tudom, hogy miért csapod be magad” :-)
Súlyos tévedés továbbá, hogy az általad démonizált “irányítóknak” megfelelő a mostani helyzet. Dehogy. Megfelelő az lenne, ha mindenki boldog mosollyal az arcán dolgozna nekik. Lásd még Aldous Huxley: Szép új világ. Sajnos ugyanaz a (gazdasági/politikai) rendszer, ami korábban ezt lehetővé tette, mára egyszerű matematikai törvények miatt a körmükre (és mindannyiunk körmére) égett.
Visszatérnék az eredeti kérdésemre: szerinted megállíthatatlannak
tűnik (ahogy írod) – vagy megállíthatatlan (ahogy hivatkozol rá) a folyamat?
2013.július.10th. at 06:41
13, Jani: Az emberek a megismerés különböző útjait járják be, más-más távolságokba jutottak azon. A kulturális háttér és a személyes élmények is különbözőek. Emiatt különböző dolgokat neveznek ki a problémák fő forrásának, különböző megoldási lehetőségeket látnak. Mást látnak szükségesnek és megvalósíthatónak. ...
Igen, pont ez a lényeg, hogy különbözőnek tapasztaljuk meg ugyanazt a dolgot, mindenki a saját részleges, szubjektív megismerőképességén keresztül. Ez az alapja annak, hogy közös tudásunk magasabbra emelkedjen az ősközösség és a kőbalta szintjén, feltéve, hogy “az egész több, mint a részek összessége”. Az összeillesztést az egymás mellé hányástól a módszer különbözteti meg: a logikus, önreflexív gondolkodás és a vita tudománya. Itt írom le ezt részletesen:
A vita matematikája.
Talán most elnézi Tibor bá egy saját link beillesztését, és nem fog újra az önreklám miatti köteles tiszteletről, meg arról, hogy ez nekem milyen jó, lapokon át papolni, mint a múltkor…
A felsorolt listáddal egyetértek, ahogy nyilván te is elfogadod azt az állításomat, hogy ezen szervezetek folyamatos működése és eredménytelensége utalhat arra, hogy rossz rendszerben keresik a megoldást. Egyébként már megtalálták volna ennyi melóval, nem? Kedvenc példám: tudod, mi a Világbank egymondatos mottója? “Egy szegénység nélküli világért dolgozunk”. Ha ekkora erőforrással ilyen szánalmas eredményt mutatnak fel, akkor ez jelentheti azt, hogy a mai gondolkodási rendszerünk nem teszi lehetővé a szegénység felszámolását. (A margóra: Gödel nemteljességi tétele pont ezért fontos: egy zárt rendszer hordozhat a saját fogalmaival megoldhatatlan problémákat, ettől még teljesen logikus és zárt, a bűnbak is csak szerep a rendszeren belül.)
Aztán ezt persze tudom matematikailag is bizonyítani, meg még sok minden mást is levezetni belőle, de ez már tényleg hosszabb, mint amennyire bárkit is érdekel jelenleg.
15, Tibor bá: Imádom, amikor magyar anyanyelvű rosszul értelemezi a szavaimat. Ha nekem egy gépkocsi a félhomályban sárgának tűnik, akkor úgy fogok eljárni, mintha sárga lenne. Mert ez adja a legnagyobb valószínűséggel bíró jó megoldást.
Nem értelmezgetlek, hanem terellek, abban bízva, hogy a saját szavaiddal kíméletesebben bánsz, mint az enyémekkel. Ott tartunk, hogy
neked egy kocsi a félhomályban sárgának tűnik, te annak tekinted, és eszerint jársz el.
Ebben a mondatban több bizonytalansági tényezőt ismertél el:
1: félhomály van, külső objektív okok nehezítik az észlelést;
2: neked tűnik sárgának, vagyis az állításod a saját szubjektív értékelő rendszered által keletkezett – akár teljesen téves is lehet;
3: viszont kikerülhetetlen és folyamatos hatást gyakorol arra, amit a továbbiakban gondolsz, mondasz és teszel.
Ha ezt az állításomat vitatni szeretnéd, most tedd meg. Ha nem vitatod, azzal elfogadod magadra nézve kikerülhetetlen ténynek, hogy bármilyen gondolatod bármilyen messze lehet a valóságtól. (A deja vu nem véletlen, már ezt is kérdeztem tőled korábban, akkor nem válaszoltál.) Ezzel léphetsz be arra a küzdőtérre, ahol én az egész életemet töltöm, és számomra csak ekkor van értelme veled tovább beszélgetni. Ha nem, akkor csak bátran “terjeszd a népnek az ismereteidet…”
2013.július.10th. at 21:33
21, Tibor bá: Szóval, te vagy az én puli kutyám, terelgetsz? Gondolom nem egy helyen voltak a gyerekszobáink. Én ilyet sose írtam volna nálam néhány évtizeddel idősebbnek, vagyis messze vagy te még a tökéletes emberhez, csupán feltételezed azt...
De nézzük csak, én azt tapasztaltam, hogy amit én sárgának látok, azt a színvakok kivételével mindenki más is sárgának lát. Ha neked az vörös és elefánt (szabadon Avatar után), akkor valami nagyon rossz dolog történt a percepcióddal.
...
Csak a baj az, hogy a sárga gépkocsit csak te látod piros elefántnak, esetleg még néhány betegesen reménykedő ember.
Én pedig senkinek, semmilyen körülmények között nem írtam volna olyan dolgokat, mint amikkel te kínáltál engem korábban. Ez számomra lényegtelen, ettől még nyugodt lélekkel kísérletezem azzal, hogy általam is kommunikációnak nevezhető dolgot hozzunk itt létre. A válaszod viszont egyértelműen jelzi, hogy értelmetlen folytatnom. Köszönöm.
2013.július.11th. at 07:03
Bocs, a többiek lemaradtak…
19, Avatar: Mivel a szegénység egy relatív fogalom, ezért ez egy eleve lehetetlen küldetés. Régen, ha volt autód, akkor már biztos volt, hogy (relatív) gazdag vagy, még ha az a kocsi 10-20 éves volt is. Ma egy 10-20 éves autóval még simán tartozhat az ember a szegények közé.
Persze a szegények támogatására hivatkozva prímán lehet egy csomó pénzt lenyúlni, aminek aztán egy töredékét esetleg tényleg megkapnak a szegények, a többi pedig elmegy a szervezet tagjainak. Sok segélyszervezet és egyház nagyon jól megél ebből.
A lényeg elsikkadt: nem Rózsi néni adománygyűjtő vonaláról beszélek.
A
Világbankról van szó, arról a bizonyos überalles pénzügyi intézményről, a főgonoszok egyik fedőintézményéről (egyesek szavajárása szerint). Akik
például egy 32 millió dolláros beruházásba 20 millió dollárt adtak Budapestnek és a gemenci erdő rehabilitációjára azért, hogy kevesebb szerves anyagot toljunk a Dunába, és azon keresztül a Fekete-tengerbe. A gonoszok…
Ezen a szinten azért definiálható objektíve szegényként a naponta hasmenésben meghaló gyerekek serege. Szerintem.
Te meg azt mondod Tibor bának, hogy nem sárga és nem is kocsi, hanem piros elefánt, de vajon miért neked hinne, ha egyszer a te véleményed is lehet teljesen téves, pláne hogy Tibor bá ismeretei szerint az elefántok nem szoktak pirosak lenni?
Na, megint egy pont, ahol piros elefántról beszélek:
mérlegelésről, nem pedig a ti sárga kocsitokról, a
“hitről” (amin persze megint gyökeresen mást értek). Ezért én nem söpröm le gondolkodás nélkül a saját véleményemmel ellentétes állítást, és személyeskedés helyett érvelek: megmutatom azokat a külső forrásokat, amelyekre támaszkodom, és a következtetés menetét. Akkor hallgatok el, ha ez az egyoldalú erőfeszítés végképp bohózatnak tűnik.
Ezért lenne releváns példa a munkám: a tesztelt elemző képességre és nem az eredményre gondolok. Ott is jellemzően ugyanez a helyzet: én piros elefántot (megoldható feladatot) látok ott, ahol nagyon sokan csak káoszt (sárga kocsit). Csakhogy ha valaki hajlandó figyelni is, akkor meg tudom mutatni, miért lehet az piros elefánt (igaz, hogy sárga kocsi van az oldalára festve). És bocs: meg is oldom a feladatot. Ami jó eséllyel azt jelenti, hogy tényleg piros elefánt volt. Vagy zöld zsiráf, de ez csak akkor derül ki.
Vagy tényleg sárga kocsi, de én tudok menet közben váltani, és azt a feladatot megoldani. Viszont ilyen nagyon régen volt utoljára.
20, Jani: Alapvetően egyetértek a vitamódszereddel, de én alulról építkezem. A hatalmasok ellenérdekeltek egy ilyen nyilvános vita megrendezésével szemben. Üzleti érdeket, pártot, vallást, vagy egyéb ideológiát véd a legtöbb döntéshozó. Álláspontot képvisel, nem feltétlenül meggyőződésből. Kevés az olyan ember, aki képes és hajlandó olyan vitát lefolytatni, amit a belinkelt posztodban fejtegettél. Érdekeket képviselnek, inkább alku, mint eszmecsere. ...
Meglep, ha azt állítom, hogy mindezt tudom? Továbbá nyilván rám is hatással van, hiszen ugyanitt élek, nem mentem világgá (néha erős érvek szólnak mellette)- de miért befolyásolja a hozzáállásomat? Ahogy egyébként az üres “egyetértés” is érdektelen, mert ez nem szavazós kérdés. Az egyetlen számomra fontos kérdés: hogyan csinálom én. Nem az állandó mentségként, takaróként előrángatott “többiek”, meg tömeg, meg többség.
Én, az egyetlen, akinek minden egyes pillanatáért, döntéséért valóban teljes felelősséggel tartozom. Tud ám szorítani ez a gúnya, nem véletlenül próbálunk helyette másokkal takarózni.
Szóval attól, hogy mások a sárban fürdenek (ami egyébként bizonyára szórakoztató és egészséges is egy bizonyos szintig), nekem miért kéne oda bemásznom? Legfeljebb azért, hogy segítsek annak, aki hajlandó lenne abbahagyni. Nyilván nincs ilyen, mert a buli a dagonyában van, mindenki ezt csinálja. Persze úgy már kicsit felemás, ha közben panaszkodik miatta, de kimászni nem akar… Mindegy.
Szóval én csak arról írtam, hogy számomra ezt jelenti a fogalom, én így vitázom, mert ennek látom értelmét. Ha van értékelhető partner, és látható, hogy haladunk is valahová. Hála Istennek, most alakul is egy ilyen környezet. Remélem, nem lesz sok időm csacsogni.
Milyen szomorú, hogy nem megy át a lényeg.
A vita ez a küzdelem Morpheus és Neo között. Ne a mozdulatokat figyeld, az egy egyébként szépen koreografált balett, hanem a gesztusokat, a szöveget, a szerepek változását, az arckifejezéseket, a hangsúlyokat. Minden egyes mondat kulcsfontosságú.
Neo győz a végén, gondolnánk felületesen. Dehogy. Neo a végére képessé válik bevinni az első komoly ütést az addig sérthetetlen Morpheusnak (aki addigra számtalan sikeres támadást hajtott végre) - az eredmény mondjuk 10-1 Morpheusnak. De az egész nem azért van, hogy az egyik felülkerekedjen, hanem hogy Neo végre legyűrje saját hitetlenségét, és rájöjjön, hogy az elméjén valóban úrrá lehet, ha képes megszabadulni a megszokott korlátoktól. Tényleg képes lenne legyőzni Morpheust ebben a pillanatban? Nem valószínű. De van rá valós esélye, amit korábban nem hitt el, és ezért játéknak tekintette a dolgot. Most fogja fel, hogy ez komoly. Hogy "mestere" nem minőségi, csak mennyiségi szempontból több, mint ő maga, hogy Morpheus az általa folyamatosan vívott lehetetlennek tűnő harcban ugyanolyan sérülékeny, mint Neo.
Mindketten győztesek - Neo az önmagába vetett hitet szerezte meg, Morpheus egy társ-jelöltet kapott.