A szabad választás átka

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab. 

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják. 

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van - valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A "szabad" és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az "erőforrást", ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával "megmentem": csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; "nem kérdezi meg", hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, ...

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként "megvásárolom", akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek.

Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy...

• bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy "ennyi és ilyen almát kaptunk az idén - hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt"? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne...
• a boltról, ahol összekeveredik a "miénk" a "valahonnan hozottal"? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a "miénk", aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide. 
• a "termékek" garmadájáról, amelyek között "szabadon" választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom - és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel "kívánatosították", sőt, talán nem is összehasonlítható ("emésztés segítő gyümölcsjoghurt" szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
• az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a "menő" darabokat válogatom össze, a "lúzereket" félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás múlandó, a rekeszben pedig ott van a többi is, és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani.

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz ("Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.") Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma a jelek szerint az emberiség a főhőst tekinti példaképnek...

Nagypapa... kezdőődiiik??

Davos-i Világgazdasági Fórum résztvevőjeként Svájcba utazó Soros György úgy nyilatkozott, a karrierje során először van úgy, hogy a piac állapota számára kicsit érthetetlen. A magyar származású guru nem lát esélyt arra, hogy elkerüljünk egy agresszióba torkolló válságot, amely a legrosszabb esetben a pénzügyi rendszer teljes összeomlásához vezethet. A guru szerint az utcai tüntetések elkerülhetetlenek, amíg a magas munkanélküliség és adósság továbbra is komoly problémát jelent, ez viszont a személyi szabadság csökkentéséhez és rendőrállamok kiépüléséhez vezethet, még az Egyesült Államokban is.

Forrás: Index

Apa, kezdőődiiik!

Isten veled, közegészségügy...

A kórházszövetség azt javasolja, hogy a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál is legyen lehetőség a fizetős betegek soron kívüli ellátására a várólistás műtétek, diagnosztikai eljárások esetében, írja a Világgazdaság.

...

Sokan ugyanis már ma sem várnak évekig egy-egy műtétre, vizsgálatra, hanem azt "megvásárolják" a magánszolgáltatóknál. Rácz Jenő, a szövetség elnöke szerint ha ez a pénz a közintézményekhez folyna be, a dolgozók is többet kereshetnének, és rövidülhetnének a várólisták azon betegeknek is, akik nem tudják finanszírozni műtétjüket.

Forrás: Index

Persze. Mert nem az történne, hogy mindig csak az kerül sorra, aki ki tudja fizetni a beavatkozás árát, ugye? Mert amíg működik egy intézmény, addig tovább lehet csökkenteni a központi támogatást, a várólista pedig valóban nem nő, mert a végéről lassan elhullanak azok, akik "annyit is érnek", hogy nem tudják megvenni az ellátásukat.

---

Isten veled, pénzvilág...

Ma minden tevékenységünk a pénzen alapul: pénzt kapunk az elvégzett munkáért, pénzt fizetünk a boltban. Hétköznapi szinten a pénz normális értékhordozóként működik; akinek viszonylag kevés van belőle, a saját életét el tudja vezényelni vele. Mindannyian elhisszük, hogy meg tudjuk venni a kenyeret a boltban, jönni fog a gáz és a villany, ha a keresetünk megfelelő részét erre költjük. Ez a közös hitünk tartja mozgásban a valós, hétköznapi életet. 

Ugyanakkor azok a szervezetek, amelyeknek a kezében mérhetetlen vagyonok halmozódtak fel, telje­sen irreális helyzetbe kerültek. A jelen árfolyamok figyelembevételével megvehetnék a fél bolygót, talán az egészet is – csakhogy százan állnak mellettük, akik ugyanezt megtehetnék. A kezükben levő „vagyon” valós fedezete gyakorlatilag nem létezik. Ha elkezdenének vásárolni, a többiek is venni kez­denének, egymásra licitálva vernék fel az árakat, zuhanna a pénz értéke egészen addig, amíg le nem ereszkedne ez a rettenetes lufi. Mi történne viszont akkor, ha az árak egyszerre több százszorosukra emelked­nének? Természetesen a béreket is ugyanígy fel kellene emelni, a beruházások költségei az egekbe szöknének, ennek megfelelően emelkednének a kamatok stb. – a végeredmény a totális káosz. 

Ezt elkerülendő ma a bankok a megrendült bizalmat újabb rettenetes mennyiségű mesepénz létrehozásával „orvosolják”. Magyarul, amikor egy bank kénytelen elfogadni, hogy a hitelei mögött nincs fedezet, kiadta a kezében levő pénzt, és nem fogja visszakapni egészen egyszerűen azért, mert nincs annyi megtermelt vagy a jövőben megtermelhető érték a rendszerben, amely valóban behozná az elvárt kamatnyereséget, akkor az állam azt mondja: de igen, itt a pénz, ami neked most hiányzik. Nyilván valós érték emögött sincs, a hiányzó falat tapétával pótolják, mert pont úgy néz ki. Más mód nincs a káosz elkerülésére, viszont ez a „beavatkozás” életben tartja, sőt tovább táplálja azt a rendszert, amely ilyen lehetetlen állapotot idézett elő, és amelynek semmilyen belső motivációja nincs arra, hogy kilépjen ebből a mederből.

Forrás: Hajnalvilág (2008)

Ahogy az várható volt hétfőn az EU is szentesítette az Iránnal szembeni olajembargót, december elején pedig az USA szenátusa hatalmazta fel az amerikai elnököt az iráni jegybankkal folytatott ügyletek szankcionálására. 

Az intézkedések hivatalos célja, hogy gazdaságilag ellehetetlenítsék Iránt, ezzel kényszerítve a rezsimet az atomprogramjával kapcsolatos tárgyalások megújítására. 

... 

Ez nem történt meg, azonban az egyik legnagyobb olajvásárlójával sikerült megegyeznie, India ezentúl aranyrudakkal fizet az iráni olajért, és már Kína is jelezte, hogy komolyan mérlegeli a lehetőséget. Washingtonban bizonyára nem fog osztatlan sikert aratni a megállapodás.

Forrás: sorkoz.blog.hu 

Szóval, az iráni-amerikai kardcsörtetés talán nem is az atomerőmű téma miatt fontos, hanem azért, mert Irán nem hajlandó olajat adni az egyik jelenlegi mesepénzért sem, de talált vevőt, aki aranyban fizet? És a Hormuzi szoros elzárhatóságával azt szerette volna demonstrálni, hogy ha ebbe bárki bele szeretne kötni, akkor viszonylag kis erőfeszítéssel képes durva káoszt okozni az egész világon? 

Ugyanakkor ezt az üzletet végképp nem hagyhatja sokáig folyni a pénzvilág, mert előbb-utóbb a többi olajtermelőnek is kedve szottyan olyan ügyfelekre váltani, akik nem dollárban fizetnek (ami a brutális államadósságot figyelembe véve nem is olyan stabil, mint amilyennek látszik...).
Vajon a többi arab állam melyik oldalra áll, ha tényleg bunyó lesz a térségben? A WC papírral fizető "nagy vevőt", vagy az ez ellen elsőként kikelő konkurens eladót támogatja?

Hmm-hmm... milyen kár, hogy szörnyen el vagyok maradva az "útitervemmel".

Nesze, elnöki kiáltvány

... mert egyszerűen képtelen vagyok tovább haladni a dolgaimmal, minden reggel ez a szöveg kering a fejemben.

Ne a szavaimat figyeljék...

Kedvenc hírportálomról származó rövid idézet-parádéval tisztelgek nemzeti vitabajnokunk újabb "győzelme" előtt. Íme:

Orbán Viktor úgy ment el az Európai Parlament Magyarországról szóló vitájára, hogy előtte már világossá tette, Magyarország enged az Európai Bizottság felszólításainak. Innentől kezdve a parlamenti vita kevésbé volt érdekes: a néppárt méltányolta a magyar kormány irányváltását, és türelmet kértek a többi frakciótól. A baloldal és a liberálisok pedig nehezen tudták megfogni a magyar miniszterelnököt a szerdai vitában, mert Orbán Viktor azt hangsúlyozta, hogy értékekről semmilyen vitája sincs Európával.

forrás: Index

---

Információink szerint az év első hónapjaiban két-három új nemzeti konzultációval akciózik majd a kormány és a miniszterelnök. A tervről Orbán Viktor egy tavaly év végi interjújában már említést tett, a Miniszterelnökség által kiírt két párhuzamos közbeszerzés pedig arról tanúskodik, hogy a kormányzat közbiztonsági és oktatási témában akar majd kommunikálni a választókkal. Legutóbb az alkotmányról tartott nemzeti konzultációt a Fidesz, tavaly tavasszal.

A bruttó 810 milliós médiastratégia-alkotási és médiatervezési keretszerződés, valamint a bruttó 400 milliós rendezvényszervezési és PR és tájékoztatási tender útmutatója szerint a pályázó cégek számára jelentkezési feltétel, hogy egy-egy nemzeti konzultáció tervét letegyék az asztalra. A sietség oka, hogy a kormány márciusra tervezi a közbiztonság helyzetére fókuszáló egyhónapos kampány indítását.

... 

A kabinet elvárása szerint a PR-akció során a már létező „versenyképes Magyarország” brand, „jó állam” brand mellé fel kell építeni a „működőképes egészségügy”, „kulturált állam”, „zöld állam” és „lehetőség” brandeket.
A Miniszterelnökség azt is kikötötte, hogy a pályázók kerüljék az erősen negatív töltetű reform szót, és helyette a megújulás, újjáépítés, együttműködés szóhármassal próbáljanak pozitív, támogatandó értelmet adni a elkövetkező időszak döntéseinek. További ajánlás az is, hogy a pályázóknak használni kell a kormány arculatát erősítő, bejáratott, jobboldalhoz kötődő kifejezéseket, a nemzetet, a hazát, az erkölcsöt és a józan észt.

forrás: Index

---

Szinte Budapest egész belvárosára területfoglalási igényt jelentett be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a fővárosnál a március 15-i ünnepségek kapcsán, amit szerda délután meg is szavaztak a főváros illetékes bizottságnak fideszes tagjai.
...
A fővárosi önkormányzat is ünnepel, és még korábban további helyszíneket foglalt le.
...
A minisztérium és a fővárosi önkormányzat által lefoglalt helyszíneken kívül így nem maradt hely a civil és ellenzéki rendezvények megszervezésére.
Engedélykérelmében a minisztérium jelezte azt is, hogy ezeket a területeket 2 évre előre szeretné lefoglalni...

forrás: Index

Mindezek számomra a következőket jelentik:

• "az ügyvéd úr akkor is hazudik, ha kérdez";
• a válaszra csak akkor kíváncsi, ha azt ő fogalmazta meg előre;
• következésképpen vitája, az valóban nincs értékekkel kapcsolatban. Nem is törődik ilyesmivel a brand-építés fáradságos munkája közben.

Megvilágosodás

Tegnap két érdekes dolog is történt velem.

Hatalmas segítséget kaptam egy barátomtól, aki rávilágított arra, mit "nem akarok" csinálni, így végre személyes megéléssé vált az, hogy saját döntésem és visszahúzódásom miatt nem lépek át egy küszöböt.

Utána mesteremet látogattam meg a kórházban. Jó másfél órát töltöttem ott, én lényegében annyit mondtam, hogy továbbra is világmegváltó terveim vannak - ő erre azt mondta, neki elég az a néhány ember, akinek segíteni szeretne, és hosszan mesélt különféle (lényegében hétköznapi) élményeiről. Miközben eljöttem tőle, a történet átfordult a fejemben. Ő mester, és pontosan annyit kaptam tőle, amennyit én beletettem a beszélgetésbe - másrészt, elkezdett forogni a fejemben a kérdés: Figyeltél arra, amit mondott?

---

Álmomban egy színházban voltam. Robin Williams (Pán Péter a Hook kapitányban) rendezte a darabot, de nagyon furcsa volt, mert mintha én játszottam volna Robin Williams szerepét, miközben ő igazgatta a dolgokat a színpadon, és számtalan szereplőt is eljátszott egyszerre.

Tudtam, hogy valamikor már játszottam ezt a szerepet, és megtanultam a szöveget is, de most teljesen bizonytalan voltam, a szövegkönyv egyáltalán nem volt a fejemben. A darab futott, a nézők látták, én úgy gondoltam, hogy akkor biztos még nincs baj, hiszen furcsa csönd lenne, ha már be kellett volna jönnöm.

Az idő telt, bennem pedig egyre nőtt a feszültség, hogy elrontok valamit. Végül vettem a bátorságot, és szóltam Robinnak, aki megjelent mellettem. Iszonyú nehéz volt, de kipréseltem magamból a vallomást: tudom, hogy létezik a szerep, és talán valamikor tudtam is, töredékekre emlékszem belőle - de most képtelen vagyok eljátszani. Nem tudom, mikor kell bejönnöm, nem tudom, kinek mit kell mondanom, az egész előadás szét fog esni miattam, óriási botrány lesz. Mit csináljak?

Robin hosszan rám nézett, és látta, hogy teljesen kétségbe vagyok esve, őszintén hajlandó vagyok bármire, hogy ezt a kínos helyzetet elkerüljem. Azt mondta: Végre!

Kézen fogott engem, szép lassan visszasétált a színpadra, levette a jelmezét. Ott meghajolt, bemutatott engem, és azt mondta: ennek a darabnak vége, mostantól velem kell beérni. Én zavarban voltam, de egyre erősebben éreztem, hogy igaza van. A színdarab jó és szórakoztató, de nem a lényeg, és olyan dolgok elmondásáért vagyok itt, amiket nem lehet szerepként eljátszani.

A történetben volt még egy csavar: rájöttem, hogy "ő" nincs. Én voltam és én vagyok csupán a színpadon, egész idő alatt.

---

Most azt hiszem, mindössze ennyi a megvilágosodás. Annak megélése, hogy nincs szerep.

Csak én magam vagyok, és én alakítom magam körül a történetet. Minél őszintébb, nyíltabb vagyok, annál pontosabban érthetem a körülöttem játszódó történetet, és annál több lehetőséget adok a mellettem állóknak arra, hogy közösen játsszunk. Sokáig segít az, hogy elképzelek egy forgatókönyvet, és eljátszom a szerepemet, viszont van egy pont, amin túl csak akkor lehet lépni, ha ráébredek, hogy ez is csak illúzió.

A következtetés durva. Az általam megálmodott "kiút" csak akkor működik, ha a mintaadó, szervező emberek megvilágosodottak.

Erről szól a játék.

Politika, kultúra, nép...

Örülünk, Vincent? 2012.01.14. 05:48:25
@Vödör: ígéretes kérdéseket feszegetsz, de szerintem nem szerencsés, ha az elemzést összekevered a minősítéssel.

Én oda lyukadtam ki, hogy teljesen természetes és alapvető emberi igényünk van arra, hogy becsapjanak minket, ez pedig a reménytelenségből táplálkozik. "Ha nem tud gyógyítani, vigasztaljon!" Orbán Viktor a placebo piac guruja itt Magyarországon, mi, az istenadta nép választottuk, és ezért választottuk.

A probléma nyilván az, hogy a placebo nyugodt zombisereggé alakítja azokat, akik beveszik, és őrjöngésig dühíti azokat, akik nem. Az egyetlen megoldás az, hogy akik nem vették be a nyugigumit, hajlandóak egymással értelmes, konstruktív vitát folytatni a valódi gyógyulásról: egyáltalán mi a cél, milyen közép és hosszú távú eszközök képesek abban az irányban elmozdítani minket.

Sajnos annak, aki valóban gyógyítani akar, ismernie kell a betegséget is, az meg nem megy néhány kiáltvány elolvasásával, olyan dolgokon kell ép elmével átrágnia magát, mint mondjuk az www.nfft.hu/nfft_jelentes/ hosszú változata; nem hangulat és vágyak, hanem objektív gondolkodás által megítélni a benne foglaltakat, és kiutat keresni. Enélkül csak egy rivális placebo gyártó szintre jut (pl: "jó gazdasági szakemberek, szakértő kormány kell", ...) Tudtommal a görögöknél éppen a szakértő kormány alatt szakad be most újra a padló. Elkrták? Szerintem nem, csak a gyógyításhoz nem elég, amit tehetnek.

"jotunder", én is próbálkoztam gondolatébresztéssel néhány fórumon, mérsékelt sikerrel, ami szintén a fenti gondolatmenetet támasztja alá... Lásd: hajnalvilag.blogspot.com/search/label/eln%C3%B6k

---

Milla projekt - 2012.01.14. 06:32:29
@TrueY: "prímán megférnek az egymással ellentétes elképzelések is."

Ezt nem is vitatom. Viszont amikor cselekszünk, akkor ezeket a tőlünk telhető racionalitással, saját felelősségünk tudatában ÉRTÉKELNÜNK kell, aztán pedig a megfelelő időben, módon és önkontroll mellett CSELEKEDNI. Na ezt nem lehet egyszerre nyolc, egymást kioltó irányban. Illetve közösségi szinten lehet: pontosan ezt csináljuk, és ezért vagyunk bajban. Ismétlés: "Oszd meg és uralkodj"...

Erős, fókuszált közösségi cselekvés csak úgy jöhet létre, ha az EGYÉN mindezt hajlandó megtenni. A diktatúra által felülről vezérelt közösségi egység csak illúzió, ezt pontosan igazolta a jelenkor történelme: a "kemény" diktatúrák mind kiestek az élmezőnyből. Persze az sem véletlen, hogy ma a vezető szerep egy "puha" diktatúráé (Kína), de ebbe ne menjünk bele, számunkra ez nem opció.

Szóval, például te nem azt mondod, hogy X ilyen cikket ír, Y olyan cikket ír, és "ki tudja, mi az igaz?", hanem elolvasod mindegyiket, értékeled, utánanézel, gondolkodsz. Amikor megkérdezem, hogy az enyémmel ellentétes állításodat mire alapozod, akkor képes vagy retorikai szempontból helyes cáfolatot adni az én megközelítésem kritikus pontjaira, és ugyanígy védeni a sajátodat.

Az én határozott véleményem, minden tudásom, háttérismeretem, szakmai és emberi tapasztalatom alapján az, hogy az NFFT (és számos más forrás, ezt most csak a konkrét vita kedvéért választottam) "pesszimista" felvetései helytállóak. Következésképpen, bármit szeretnénk érdemben előre lépni, ezekre a problémákra megoldást KELL találnunk, ez a megoldandó feladat, a "szerintem nincs akkora gond" dünnyögés semmit nem segít, csak hátráltat.
Következmény továbbá, hogy hiába beszélek bárkinek, aki megijed a feladatok nagyságától: a megoldási javaslatig el se jutok, mert pánikban kiugrott az ablakon az első emeletnél - "most még csak a lábamat töröm, de ha feljebb megyünk..."

"Sólyom László zavaros hang érzés"... Senki nem gátol abban (ma még), hogy utánanézz a történéseknek, mit mondott, mit nyilatkozott az események során. Elgondolkozhatsz azon, mi jöhetett át anno a médián, amikor már megvolt a "leendő nyertes párt", vagy később. Azon, hogy mit tehet, mondhat egy politikai kultúrát tiszteletben tartó, magas pozíciójának kötelezettségeit ismerő ember egy kocsmai verekedésnek megfelelő médiabohózatban.
Aztán tessék retorikailag helyes módon cáfolni az állításomat: Dr. Sólyom László nem zavarodott meg a feladattól, mindent megtett, amit megtehetett, és az első alkalommal ki is rúgták érte. Ő a lehető legjobb jelölt.

"leköpős téma"
Újra a lényeg. NEM azt mondom, hogy létezik egy "mindenki kedvence" - talán ennyire hülyének nem tűnhetek.

Azt mondom, hogy olyan embereket kell kiemelnünk közösségi vezető pozíciókba, akiket szégyen pocskondiázni, aki mégis megteszi, saját tanulatlanságáról, ostobaságáról tesz tanúbizonyságot. Nem kell "szeretni" a vezetőt, nem kell drogos mosollyal bólogatni minden tettére, viszont hajlandónak kell lenni gondolkodni, és eljutni addig a pontig, hogy "basszus, az ő helyében én sem tudnám jobban csinálni." Ha viszont igen, akkor tessék ezt elmondani, megvitatni, meggyőzni a többieket valós érvekkel, korrekt vitában.

Na EZ lehetetlen a mai netokráciában, és ezt a gyengeséget képes kihasználni egy Orbán Viktor osztályú sérült lelkű vitabajnok. AZÉRT irányítja ma ő az országot, mert nem vagyunk képesek magas szinten gondolkodni, vitatkozni, felelősséget vállalni. Viszont hőstettnek tekintjük az álneveken történő "vicces" beszólogatásokat és alpári szájkaratét, "demokráciának" és követendő példának tartjuk a rejtőzködő fotelforradalmár böfögési szabadságát. Bocs.

És itt kell felgörgetni a lap tetejére, az "elnöki kiáltványomhoz".