Kedves János,
"Egyetért a bojkottal? Ellenzi? Ön sem használ kínai terméket? Csak azt használ? Vagy azt gyárt? Írja meg!"
Először is: a kezdeményezés példaértékű, üdítő színfolt, mert személyes gondolkodásra készteti az olvasót. A feltett kérdés is jó, mert a válasz felemás.
- Egyetértek, mert ismerős az az alapkérdés, hogy ostobaság az ismeretlen kínai (vagy akár vietnami, bangladesi, stb., mellesleg éhbérért robotoló) segédmunkás termékével kiváltani azt, amit a szomszédom is meg tudott csinálni valamikor, amikor az iparágát még nem "szervezték ki" Kínába (...) - hizlalni lényegében azt, aki kiszervezte az ipart... és hihetetlen hatalommá emelni Kínát, ami rövidesen lényegében azt csinál a világgal, amit akar (esetleg már most is ennek előszelét érezzük?)
- Nem értek egyet, mert ez a széllel szemben való kisdolgozás tipikus esete. Azért söpör el mindent a kínai import, mert a gazdaság törvényeinek ez a folyamat tökéletesen megfelel. Attól, hogy befogom a fülem/szemem és leguggolok az autópálya közepén, még nem biztos, hogy bármit is megváltoztatok, vagy hogy egyáltalán megúszom a dolgot.
Ha tényleg komoly ez a szándék, szerintem szerencsésebb lenne azzal foglalkozni, hogy keresni a még működő hazai termelőket, megnézni, megdícsérni azt ami megérdemli - megszidni, ami nem... Tehát nem azzal foglalkozni, hogy "kínait nem!" - hanem hogy a bojkott miatt a következő hiányok vannak: .... - ki, mennyiért tud magyar(!) terméket, hogyan jut el önhöz, kifizetni, kipróbálni, véleményezni. (Az indexen egyébként is láttam már fenyőfa, rövidital, sör, stb. teszteket - miért ne lehetne ugyanezt a játékot bevonni?) Olyan lenne ez, mint a házasságkötésnél az ajándéklista, csak kicsit másként; a források fent maradhatnának a neten, bárki követhetné a példát - illetve kedvet kapna hazai gyártóvá válni.
... én sajnos mezei programozó vagyok, valószínűleg ebben az akcióban felajánlóként nem tudnék részt venni, de szívesen látnám az eredményt, és valószínűleg sok téren magam is kipróbálnám a felmerülő forrásokat.
Sok sikert és hasonló érdekes "projektet" kívánok
Kedves Loránd
Erre a cikkre írtam a levelet. Választ nem kaptam.
2008. május 17., szombat
2008. március 21., péntek
Kapcsolatkeresés - Élőfalu Hálózat
Az Élőfalu Hálózat hírlevele járt nekünk, egy ottani cikkre írtam válaszként és küldtem el a szerkesztőnek. Érdemes megfigyelni a dátumot, a "nagy bukta" előtt fél évvel vagyunk... Mordor trombitásai
Semmilyen választ nem kaptam.
Semmilyen választ nem kaptam.
2008. február 29., péntek
Kapcsolatkeresés - Czakó Gábor 2
Kedves Gábor,
én azt hiszem, túl kemény fejű vagyok ahhoz, hogy egyértelműen és pont "katolikusnak" mondjam magam. Mindenek felett hiszek Istenben (és tudom, hány év kellett nekem ahhoz, hogy ezt a mondatot képes legyek leírni, tehát ismerem az értékét is). Az én hitem viszont azt súgja: Isten nem jön be a gyerekszobánkba rendet tenni. Ő az, aki talentumokat ad nekünk, és ránk, tehetségünkre, bölcsességünkre, érzékenységünkre bízza, hogy mihez kezdünk velük.
Ma a legtöbben elássuk talentumainkat, és lehajtott fejjel szolgáljuk Mammont - néha irigyeljük azokat, akik lehetőségeiket sajátjukként szórják szét és ostobaságukat fürdetik benne. Azokat pedig, akik megpróbálják használni, elsodorja az ár, szerintem azért, mert az ostoba "pillanat-urakkal" kezdenek harcolni, majd törvényszerűen maguk is azzá válnak. ...Én talán nem vagyok a "nemzetközi nagytőke kiszolgálója", amikor fizetem az OTP kölcsön részleteit, mert otthont teremtettünk a gyermekeinknek? Amikor nagy terveim megvalósítása helyett egy multi "udvarát söprögetem", hogy fizetni tudjak?
Hinni akarom, hogy életem minden történése előre vitt azon az úton, amelyen hasznossá válhatok. Hinni akarom, hogy mindaz a gondolat és terv, ami mindig bennem van, azért van itt, hogy a megfelelő pillanatban képes legyek megvalósítani őket. És általában azt is hiszem, hogy engedelmeskednem kell annak a hangnak, ami most azt mondja bennem: keress másokat, akik hasonlóan látják a világot, mert egyedül nem tudsz megváltoztatni semmit (rosszabb napjaimon úgy gondolom, azért keresgélek, mert megingott a hitem önmagamban).
Talán jobban járnék, ha az Ön (vagy az ajánlott írók) műveiből ismertem volna meg a jelen helyzetet, akkor onnan meríthetnék reményt is. Nekem azonban egy programozó elemző, rendszerező, folyamatokat áttekintő szeme jutott (nem muszáj értenem minden részletet, de fel kell tudnom tenni azokat a kérdéseket, amik csak pár hónap múlva jutnának mások eszébe) - és ez azt mondja: egyedül bennünk, egyes emberekben van az OK, ami miatt sajnos jelenleg ez a világ "a lehetséges világok legjobbika" - ugyanígy bennünk van a lehetőség, és miénk a felelősség, hogy megváltozzunk, és ezáltal talán mássá tegyük a világot. Ez a kor nem "múlik el", mert a jelenkor mi magunk vagyunk, ("ők", az "elnyomók", az "ügynökök" is én vagyok, csak más szerepben) - az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e rájönni, hogy miért teremtjük pont ezt a világot, tudunk-e időben megváltozni, és ezáltal egy új kort elkezdeni.
Máshonnan nézve persze igaz: ez a kor el fog múlni - de hogy civilizációnk, tudásunk, eredményeink, lehetőségeink mekkora darabját viszi magával, milyen messziről kell újra kezdeni gyermekeinknek; hogy megtanult leckeként íródik belénk, vagy az út megismétlésére kárhoztat minket, ez rajtunk múlik. (Persze adott az a lehetőség is, hogy ez itt tényleg a "végjáték" - ez azonban szerintem semmit nem csökkent felelősségünkön.)
Elnézést kérek az ismételt zavarásért, ez részemről egyfajta pótcselekvés, az a bő óra, amíg ezt a levelet (hétköznapi feladataim közben) fogalmazom, kikapcsolódást jelent. Ha nem kívánja ezt a furcsa beszélgetést folytatni, kérem, írja meg. Türelmét mindenképpen köszönöm:
KL
PS: bő tíz éve így fogalmaztam meg a saját Isten-képemet, de azt hiszem, ma sem tudnám jobban:
Képzeld el, hogy gyermeked hason fekszik, és nem akar felkelni. Nem fekhet a világ végezetéig, meg kell tanulnia járni, futni, táncolni, élni..., és ő csak fekszik. Nem nyúlhatsz a hóna alá, nem emelheted fel, mert ha nem akar, nem fog felállni, visszaesik. Nincs más választásod, mint hogy kényszeríted valamivel arra, hogy felkeljen; elég, ha nem takarítasz utána. Téged fog szidni persze, hogy saját mocskában hever (Ugye? Hogy engedheti ezt Isten, akiről azt mondják, hogy jó!), megtagad (nem is anya/apa az ilyen), utál majd (gyűlöllek téged, te igazságtalan, kiszámíthatatlan, önző, figyelmetlen, hazug...) Ki ígérte meg neked, hogy tejben-vajban füröszt majd az élet? Ki mondta neked, hogy a világ a te játékszabályaidat követi? Ha megismered őket, érteni fogod. Ha kinyitod a szemed és elviseled a látványt, látni fogsz. Ha vállalod a megingást, a bizonytalanságot, elesést, fel fogsz állni, járni, futni... Mindig segíteni fogok neked, ha szándékod jó, bár erőd kevés, s végül tiszta leszel, erős és szép, amilyennek megálmodtalak, gyönyörű gyermekem. És ha nem tudsz felállni, akkor meghalsz, és minden az égen és a földön siratni fog téged... Bár teremtő vagyok, teremtésem fog megroppanni, magam fogok zokogni sírod felett. KÉRLEK... ÉBREDJ...
A párbeszédnek itt vége lett.
én azt hiszem, túl kemény fejű vagyok ahhoz, hogy egyértelműen és pont "katolikusnak" mondjam magam. Mindenek felett hiszek Istenben (és tudom, hány év kellett nekem ahhoz, hogy ezt a mondatot képes legyek leírni, tehát ismerem az értékét is). Az én hitem viszont azt súgja: Isten nem jön be a gyerekszobánkba rendet tenni. Ő az, aki talentumokat ad nekünk, és ránk, tehetségünkre, bölcsességünkre, érzékenységünkre bízza, hogy mihez kezdünk velük.
Ma a legtöbben elássuk talentumainkat, és lehajtott fejjel szolgáljuk Mammont - néha irigyeljük azokat, akik lehetőségeiket sajátjukként szórják szét és ostobaságukat fürdetik benne. Azokat pedig, akik megpróbálják használni, elsodorja az ár, szerintem azért, mert az ostoba "pillanat-urakkal" kezdenek harcolni, majd törvényszerűen maguk is azzá válnak. ...Én talán nem vagyok a "nemzetközi nagytőke kiszolgálója", amikor fizetem az OTP kölcsön részleteit, mert otthont teremtettünk a gyermekeinknek? Amikor nagy terveim megvalósítása helyett egy multi "udvarát söprögetem", hogy fizetni tudjak?
Hinni akarom, hogy életem minden történése előre vitt azon az úton, amelyen hasznossá válhatok. Hinni akarom, hogy mindaz a gondolat és terv, ami mindig bennem van, azért van itt, hogy a megfelelő pillanatban képes legyek megvalósítani őket. És általában azt is hiszem, hogy engedelmeskednem kell annak a hangnak, ami most azt mondja bennem: keress másokat, akik hasonlóan látják a világot, mert egyedül nem tudsz megváltoztatni semmit (rosszabb napjaimon úgy gondolom, azért keresgélek, mert megingott a hitem önmagamban).
Talán jobban járnék, ha az Ön (vagy az ajánlott írók) műveiből ismertem volna meg a jelen helyzetet, akkor onnan meríthetnék reményt is. Nekem azonban egy programozó elemző, rendszerező, folyamatokat áttekintő szeme jutott (nem muszáj értenem minden részletet, de fel kell tudnom tenni azokat a kérdéseket, amik csak pár hónap múlva jutnának mások eszébe) - és ez azt mondja: egyedül bennünk, egyes emberekben van az OK, ami miatt sajnos jelenleg ez a világ "a lehetséges világok legjobbika" - ugyanígy bennünk van a lehetőség, és miénk a felelősség, hogy megváltozzunk, és ezáltal talán mássá tegyük a világot. Ez a kor nem "múlik el", mert a jelenkor mi magunk vagyunk, ("ők", az "elnyomók", az "ügynökök" is én vagyok, csak más szerepben) - az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e rájönni, hogy miért teremtjük pont ezt a világot, tudunk-e időben megváltozni, és ezáltal egy új kort elkezdeni.
Máshonnan nézve persze igaz: ez a kor el fog múlni - de hogy civilizációnk, tudásunk, eredményeink, lehetőségeink mekkora darabját viszi magával, milyen messziről kell újra kezdeni gyermekeinknek; hogy megtanult leckeként íródik belénk, vagy az út megismétlésére kárhoztat minket, ez rajtunk múlik. (Persze adott az a lehetőség is, hogy ez itt tényleg a "végjáték" - ez azonban szerintem semmit nem csökkent felelősségünkön.)
Elnézést kérek az ismételt zavarásért, ez részemről egyfajta pótcselekvés, az a bő óra, amíg ezt a levelet (hétköznapi feladataim közben) fogalmazom, kikapcsolódást jelent. Ha nem kívánja ezt a furcsa beszélgetést folytatni, kérem, írja meg. Türelmét mindenképpen köszönöm:
KL
PS: bő tíz éve így fogalmaztam meg a saját Isten-képemet, de azt hiszem, ma sem tudnám jobban:
Képzeld el, hogy gyermeked hason fekszik, és nem akar felkelni. Nem fekhet a világ végezetéig, meg kell tanulnia járni, futni, táncolni, élni..., és ő csak fekszik. Nem nyúlhatsz a hóna alá, nem emelheted fel, mert ha nem akar, nem fog felállni, visszaesik. Nincs más választásod, mint hogy kényszeríted valamivel arra, hogy felkeljen; elég, ha nem takarítasz utána. Téged fog szidni persze, hogy saját mocskában hever (Ugye? Hogy engedheti ezt Isten, akiről azt mondják, hogy jó!), megtagad (nem is anya/apa az ilyen), utál majd (gyűlöllek téged, te igazságtalan, kiszámíthatatlan, önző, figyelmetlen, hazug...) Ki ígérte meg neked, hogy tejben-vajban füröszt majd az élet? Ki mondta neked, hogy a világ a te játékszabályaidat követi? Ha megismered őket, érteni fogod. Ha kinyitod a szemed és elviseled a látványt, látni fogsz. Ha vállalod a megingást, a bizonytalanságot, elesést, fel fogsz állni, járni, futni... Mindig segíteni fogok neked, ha szándékod jó, bár erőd kevés, s végül tiszta leszel, erős és szép, amilyennek megálmodtalak, gyönyörű gyermekem. És ha nem tudsz felállni, akkor meghalsz, és minden az égen és a földön siratni fog téged... Bár teremtő vagyok, teremtésem fog megroppanni, magam fogok zokogni sírod felett. KÉRLEK... ÉBREDJ...
A párbeszédnek itt vége lett.
2008. február 28., csütörtök
Kapcsolatkeresés - Czakó Gábor 1
Tisztelt Czakó Úr,
Kedves Loránd, háromgyermekes programozó matematikus vagyok, továbbá javíthatatlan és kiábrándíthatatlan álmodó. Él bennem egy kép emberről, világról és technológiáról, ami gyökeresen más mint amit ma magam körül látok - ennek látható jelei is vannak: most lett tíz éves Az örökkévalóság pillanatai című (interneten elérhető, nyomtatásba sosem került) könyvem, aktuális töprengéseim egy része a hajnalvilag.hu honlapon található (bár továbbra sem vagyok író).
Most, 2008 elején valami megváltozott bennem: mintha lezárult volna a keresgélés időszaka, és helyére a tenni vágyás lépett (bár pontosabb a "megvalósítás kényszere" kifejezés...). Aktuális feladataim nem mennek jól, más irányba noszogat az intuícióm. Sokat olvasok, így került a kezembe David Korten: Tőkés társaságok világuralma című könyve, rajta keresztül jutottam el Kindler József, majd az Ön nevéhez - ahol végre kapcsolatfelvételi lehetőséget is találtam, ennek köszönhető ez a levél.
Ezt és hasonló könyveket olvasva alapvetően nem a tartalom döbbent meg - inkább megnyugtat, hogy azért léteznek hasonló gondolkodású emberek a világon, akik ugyanolyan kérdéseket tesznek fel, ugyanolyan problémákat látnak, mint amiken én is töprengek.
A rémítő a kiadás évszáma. Korten könyve több, mint tíz éve jelent meg, de az általa kritizált folyamatokban semmilyen változást nem fedezek fel. Kindler József előszava (hasonlóan az Ön 1987-es lakitelki beszédéhez, vagy akár Hofi összes szakállas viccéhez) semmit nem veszített aktualitásából. Látható, hogy ezek az igen jószándékú, megalapozott, tiszteletre méltó megnyilvánulások, amelyek őszinteségéhez semmi kétség sem férhet, annyit értek, mint egy papírrepülőraj támadása egy olajtanker ellen.
Szinte semmit nem tudok Önről azon kívül, hogy a Korten-könyv nyomán a google-on keresztül a honlapjára bukkantam és pár gondolatát elolvastam. Ennek alapján úgy tűnik, Öntől sem idegen az a küzdelem, amihez nekem kardot adott Isten (annyira erősen jelent meg ez a kép, hogy le kellett írnom ezt a mondatot).
Tovább olvasva kissé elbizonytalanodtam: az írások számomra "jobboldali" politikai elkötelezettséget mutatnak. Szeretném tisztázni, hogy számomra a gondolatok tisztasága az egyetlen mérték, hitem szerint a mai politika (bal és jobboldal; helyi, országos és globális egyaránt) ugyanannak az erőnek, motivációnak a bábszínháza, amely világunkat és minket egyenként is egyre távolabb visz a valós értékektől, és ezzel gyakorlatilag a túlélés reményétől. Természetes, hogy az ember bal és jobb szemével másként látja a világot - így ha valakit szakadékba akarok vezetni, elég, ha elérem, hogy a két szeme folyamatosan egymást szapulja, és végül észre sem veszi, hogy mikor nincs már talaj a lába alatt.
A kérdésem csupán annyi lenne, hogy ma, amikor oly sok éve tudjuk, mit csinálunk helyileg és globálisan egyaránt rosszul; amikor e tudás ellenére a folyamatok, amellyel tönkretesszük ezt a világot, csak gyorsulnak; amikor mindössze talán néhány évünk van arra, hogy megfordítsuk mindezt, mielőtt reménytelenül sodródni kezdenénk - miben hisz Ön? Mi az, amiben a problémák forrását látja, mi az, amitől megoldást remél?
Én hinni akarok abban, hogy a gyermekeim nem globális katasztrófák között fognak élni. Hinni akarok abban, hogy megláttam a jelenségek mögött azt az erőt, amivel meg kell küzdeni az érdekükben. Szeretnék olyan embereket találni, akikkel erről beszélgetni, meglátásokat egyeztetni, utakat keresni, és tenni lehet.
Üdvözlettel (és elnézést a kéretlen levélért)
Kedves Loránd
Udvarias választ kaptam, amelynek lényege, hogy az akkori baloldal valójában jobb, és olvassak Evangéliumot, Hamvast, Buji Ferencet, Kovászt, Szent Ágostont, Jungot, Rózsás Jánost, Böjte Csabát.
Kedves Loránd, háromgyermekes programozó matematikus vagyok, továbbá javíthatatlan és kiábrándíthatatlan álmodó. Él bennem egy kép emberről, világról és technológiáról, ami gyökeresen más mint amit ma magam körül látok - ennek látható jelei is vannak: most lett tíz éves Az örökkévalóság pillanatai című (interneten elérhető, nyomtatásba sosem került) könyvem, aktuális töprengéseim egy része a hajnalvilag.hu honlapon található (bár továbbra sem vagyok író).
Most, 2008 elején valami megváltozott bennem: mintha lezárult volna a keresgélés időszaka, és helyére a tenni vágyás lépett (bár pontosabb a "megvalósítás kényszere" kifejezés...). Aktuális feladataim nem mennek jól, más irányba noszogat az intuícióm. Sokat olvasok, így került a kezembe David Korten: Tőkés társaságok világuralma című könyve, rajta keresztül jutottam el Kindler József, majd az Ön nevéhez - ahol végre kapcsolatfelvételi lehetőséget is találtam, ennek köszönhető ez a levél.
Ezt és hasonló könyveket olvasva alapvetően nem a tartalom döbbent meg - inkább megnyugtat, hogy azért léteznek hasonló gondolkodású emberek a világon, akik ugyanolyan kérdéseket tesznek fel, ugyanolyan problémákat látnak, mint amiken én is töprengek.
A rémítő a kiadás évszáma. Korten könyve több, mint tíz éve jelent meg, de az általa kritizált folyamatokban semmilyen változást nem fedezek fel. Kindler József előszava (hasonlóan az Ön 1987-es lakitelki beszédéhez, vagy akár Hofi összes szakállas viccéhez) semmit nem veszített aktualitásából. Látható, hogy ezek az igen jószándékú, megalapozott, tiszteletre méltó megnyilvánulások, amelyek őszinteségéhez semmi kétség sem férhet, annyit értek, mint egy papírrepülőraj támadása egy olajtanker ellen.
Szinte semmit nem tudok Önről azon kívül, hogy a Korten-könyv nyomán a google-on keresztül a honlapjára bukkantam és pár gondolatát elolvastam. Ennek alapján úgy tűnik, Öntől sem idegen az a küzdelem, amihez nekem kardot adott Isten (annyira erősen jelent meg ez a kép, hogy le kellett írnom ezt a mondatot).
Tovább olvasva kissé elbizonytalanodtam: az írások számomra "jobboldali" politikai elkötelezettséget mutatnak. Szeretném tisztázni, hogy számomra a gondolatok tisztasága az egyetlen mérték, hitem szerint a mai politika (bal és jobboldal; helyi, országos és globális egyaránt) ugyanannak az erőnek, motivációnak a bábszínháza, amely világunkat és minket egyenként is egyre távolabb visz a valós értékektől, és ezzel gyakorlatilag a túlélés reményétől. Természetes, hogy az ember bal és jobb szemével másként látja a világot - így ha valakit szakadékba akarok vezetni, elég, ha elérem, hogy a két szeme folyamatosan egymást szapulja, és végül észre sem veszi, hogy mikor nincs már talaj a lába alatt.
A kérdésem csupán annyi lenne, hogy ma, amikor oly sok éve tudjuk, mit csinálunk helyileg és globálisan egyaránt rosszul; amikor e tudás ellenére a folyamatok, amellyel tönkretesszük ezt a világot, csak gyorsulnak; amikor mindössze talán néhány évünk van arra, hogy megfordítsuk mindezt, mielőtt reménytelenül sodródni kezdenénk - miben hisz Ön? Mi az, amiben a problémák forrását látja, mi az, amitől megoldást remél?
Én hinni akarok abban, hogy a gyermekeim nem globális katasztrófák között fognak élni. Hinni akarok abban, hogy megláttam a jelenségek mögött azt az erőt, amivel meg kell küzdeni az érdekükben. Szeretnék olyan embereket találni, akikkel erről beszélgetni, meglátásokat egyeztetni, utakat keresni, és tenni lehet.
Üdvözlettel (és elnézést a kéretlen levélért)
Kedves Loránd
Udvarias választ kaptam, amelynek lényege, hogy az akkori baloldal valójában jobb, és olvassak Evangéliumot, Hamvast, Buji Ferencet, Kovászt, Szent Ágostont, Jungot, Rózsás Jánost, Böjte Csabát.
2007. július 24., kedd
2007. április 15., vasárnap
dust logo - Grafitember, alias Merényi Dániel
Kedves Grafit,
a "prémes állatok" című napirajz második képén egyértelműen magamra ismertem: házi sufnimban világrengető csodarobot készítek lassan tíz éve, és nagyon szeretnék eljutni a 0.1-es verzióig.
A milestone számára lehetetlen tökéletesebb logót kitalálni, mint a mellékelt, a kis Ciü Mi Pej-től megfosztott változat. Kérnék hivatalos engedélyt, hogy ezt a rajzot magam elé kifüggesszem, naponta sokszor megnézzem, és ha úgy adódik, (természetesen a forrás megjelölésével) honlapomon megjelenítsem, ha egyszer eljutok odáig.
Köszönettel
Kedves Loránd
A válasz így hangzott: Függesszed azt! Köszönöm.
a "prémes állatok" című napirajz második képén egyértelműen magamra ismertem: házi sufnimban világrengető csodarobot készítek lassan tíz éve, és nagyon szeretnék eljutni a 0.1-es verzióig.
A milestone számára lehetetlen tökéletesebb logót kitalálni, mint a mellékelt, a kis Ciü Mi Pej-től megfosztott változat. Kérnék hivatalos engedélyt, hogy ezt a rajzot magam elé kifüggesszem, naponta sokszor megnézzem, és ha úgy adódik, (természetesen a forrás megjelölésével) honlapomon megjelenítsem, ha egyszer eljutok odáig.
Köszönettel
Kedves Loránd
A válasz így hangzott: Függesszed azt! Köszönöm.
2007. március 27., kedd
Kapcsolatkeresés - Publius
Kedves "Publius",
34 éves, (talán nem csak szerintem) jó képességű programozó matematikus vagyok. Vannak elképzeléseim arról, milyen (meglehetősen egyszerű) szabályok kényszerítik kisebb és nagyobb környezetünket az Ön által kifogásolt viselkedésre. Feleségem két egyetemi diplomával rendelkező, külföldön is tanult, Szlovákiából származó magyar, aki megismertette velem a magyarság értékét. Ha van valahol "elit jelentkezési lap", szívesen kitöltenénk
Ezzel szemben jómagam, mivel olyan ötleteim is vannak, amiket féltenék egy multicégtől, megélhetésünk peremén keresek, feleségem három fiunk anyjaként természetesen nem talál képességeinek megfelelő munkát - és éppen azon gondolkozunk, hogy főállású anyasága miatt vajon tényleg ki kell-e vennünk két nagyobb fiunkat a napköziből, ahol valójában a gyerek a közösségi élet első tapasztalatait szerzi. Ehelyett bámulja majd itthon a falat, mert nincs időnk foglalkozni vele. Példám bizonyára nem egyedi - így nem látom, hol van az a "tartalék", amivel az Ön által szorgalmazott átalakulás megvalósítható lenne. Ráadásul irányt és első lépést nemigen találtam benne (a "menni kéne" nem elég) - így nem tudom, tudnék-e azonosulni vele. Cikknek viszont jó volt, üdítő olvasmány.
Kedves Loránd
(nem álnév, örökség)
Erre a cikkre írtam, választ nem kaptam.
34 éves, (talán nem csak szerintem) jó képességű programozó matematikus vagyok. Vannak elképzeléseim arról, milyen (meglehetősen egyszerű) szabályok kényszerítik kisebb és nagyobb környezetünket az Ön által kifogásolt viselkedésre. Feleségem két egyetemi diplomával rendelkező, külföldön is tanult, Szlovákiából származó magyar, aki megismertette velem a magyarság értékét. Ha van valahol "elit jelentkezési lap", szívesen kitöltenénk
Ezzel szemben jómagam, mivel olyan ötleteim is vannak, amiket féltenék egy multicégtől, megélhetésünk peremén keresek, feleségem három fiunk anyjaként természetesen nem talál képességeinek megfelelő munkát - és éppen azon gondolkozunk, hogy főállású anyasága miatt vajon tényleg ki kell-e vennünk két nagyobb fiunkat a napköziből, ahol valójában a gyerek a közösségi élet első tapasztalatait szerzi. Ehelyett bámulja majd itthon a falat, mert nincs időnk foglalkozni vele. Példám bizonyára nem egyedi - így nem látom, hol van az a "tartalék", amivel az Ön által szorgalmazott átalakulás megvalósítható lenne. Ráadásul irányt és első lépést nemigen találtam benne (a "menni kéne" nem elég) - így nem tudom, tudnék-e azonosulni vele. Cikknek viszont jó volt, üdítő olvasmány.
Kedves Loránd
(nem álnév, örökség)
Erre a cikkre írtam, választ nem kaptam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)