A városi állatkertbe behoznak egy irgalmatlan nagy ketrecet. Méteres vasbeton falak, embervastag rudakból álló rácsok. A nép tódul oda, hogy ez aztán mekkora siker, hű, de megnézném azt az állatot, mekkora kunszt, hogy egy ekkora dögöt rácsok mögött tudunk tartani. Mert a szerencsétlenek önmagukhoz mérik azokat a falakat.
Csak egy fazon rohan az ellenkező irányba. Ő úgy számol, hogy ha a profitra vágyó állatkertészek ennyit költöttek a ketrecre, akkor nem akar a közelben lenni, ha valami nem pontosan úgy alakul, ahogy (ismétlés: a költségeket mindig farigcsáló) építők elképzelték. Arra ugyanis, hogy ezek a falak nem bírnak valamit, nincs forgatókönyv.
Ismétlem: nincs forgatókönyv. Csak azok az emberek, akik ott állnak a fronton, mint a fukushimai erőmű, azóta tüdőrákban meghalt vezetője, aki halála előtt nyilatkozott, hogy a dohányzás miatt volt rákos. Mert ahhoz semmi köze, hogy egy radioaktív xenonfelhőben vezényelte az elhárítást, és közvetlen utasítások ellenére szó szerint mindannyiunkat megmentett egy akkor nem is esélytelen, sokkal rosszabb kimeneteltől. Ha az áldozatát felfogni nem is vagyunk képesek, legalább ismerhetnénk egy igazi hős, Masao Yoshida nevét, ha nem is olyan híres ma, mint Anakin Skywalker, Kirk kapitány vagy Elon Musk.
Hát akkor íme egy illusztráció arról, hogy is néz ki, amikor a rácsok éppen hogy megtartják a Góliátot. Persze, filmekben is szeretjük, amikor a főhőst az utolsó pillanatban megmenti a forgatókönyv írója, Kirk kapitány nem elég, hogy néhány rúgással "megjavít" egy reaktort, de még túl is éli a halálát. A valós esélyeket figyelembe vevő (a történet első percében csúnya véget érő) filmekre nem lenne vevő a "nép". Nyilván itt is hátra lehet dőlni, hogy "végülis nem történt semmi komoly baj, hát nem így van?". Azon meg nem kell gondolkodni, hogy az elmúlt mindössze 40 év 7 olyan eseményét, amikor végül nem lehetett hátradőlni, tízezer évek múlva is figyelembe kell vennie az utódainknak. Jó eséllyel már most semmi más nem fogja őket ránk emlékeztetni... ha lesznek egyáltalán.
Az eredeti forrás: March 11th at Kakrapar: “A damn close run thing”. Néhány pikáns részletet kiemeltem és lefordítottam.
A délelőtti műszak reggel hétkor kezdődik. Az emberek bejönnek, felmutatják a belépőkártyáikat, átöltöznek, az étkezőben megreggeliznek; általában felkészülnek a munkára. Ez idő alatt két kémikus és két fizikus feladata az erőműben mintákat venni. Következésképpen a reaktor épülete üres volt. Ezt állítja a vezetőség. Kíváncsi vagyok, mit csinált az a négy ember, akinek a beosztása miatt éppen ott kellett volna lennie a baleset idején (délelőtt 9 órakor), és az is érdekes, hogy igényelhet egy teljes műszaktól több mint két órát csak az, hogy felkészül a napi munkájára!
Reggel 9 órakor az elsődleges hőcserélő rendszer (primary heat transport system - PHTS) nyomása lecsökkent. A vezérlőteremben próbáltak rájönni, hogy mi is történhetett, de kiderült, hogy semmire se mennek, hiszen a kamerákon keresztül csak egy gőzfalat láttak. A hűtőközeg elvesztéses baleset (Loss of Coolant Accident - LOCA) elkezdődött.
A LOCA bármilyen atomreaktorban súlyos probléma, egy CANDU típusúban viszont katasztrófához vezethet. ... mert a neutronokat lassító [a láncreakció fenntartásáért felelős] nehézvizes moderátor el van választva a hűtőrendszer nehézvizétől. Itt a hűtőközeg elvesztése nincs hatással a neutronok lassítására. A láncreakció [hűtés nélkül] addig folytatódik, amíg külső beavatkozással meg nem szakítják. Ez a beavatkozás nano - mikromásodperc idősávban kell megkezdődjön, az emberi reakcióidő erre alkalmatlan.
Két független leállító rendszer lép akcióba automatikusan a reaktorból érkező vészjelzésre. ... A két rendszer bármelyikének kiesése esetén Dél-Gujarattól elbúcsúzhattunk volna. Hálásak lehetünk, hogy mindkettő tette a dolgát, a reaktor leállt.
Sajnos a reaktor leállítása még nem a történet vége. A reaktorban az üzemelés során nagy mennyiségű másodlagos [óriási aktivitású] hasadóanyag keletkezik. Ezek továbbra is hőt adnak le. A reaktor leállítása csupán az ilyen anyagok keletkezését szakítja meg, de semmilyen módon nem hat a már létező mennyiség bomlásával járó hőtermelésre. Ezt "decay heat"-nek nevezik, mennyisége [a leállítás pillanatában] az üzemben lévő reaktor teljesítményének hét százaléka. Ha ezt a hőt nem sikerül elvezetni, még mindig katasztrófát okozhat, ahogy az Fukushimában is történt. A leállított atomreaktorok is képesek felrobbanni, és meg is teszik ezt, ha nem sikerül lehűteni őket.
Hűtőközeg elvesztése esetén a reaktormagban keletkező hő elvezetéséről a vészhelyzeti mag hűtő rendszer (emergency core cooling system - ECCS) gondoskodik. A rendszer működésének három fázisa a nagynyomású nehézvizes hőcserélő, a közepes nyomású könnyűvizes hőcserélő és az alacsony nyomású, hosszú távú keringető rendszer. Az elsődleges hűtőrendszerben keletkező kisebb szivárgások kezeléséről egy külön rendszer gondoskodik.
A reaktor 1993-as üzembe helyezését megelőző ellenőrzés során az ECCS rendszer nem felelt meg az előírásoknak. Dr P K Iyengar, az Atomenergia Minisztérium (Department of Atomic Energy - DAE) vezetője szerette volna, hogy az erőmű a nyugdíjazása előtt elinduljon, akár az ECCS ellenőrzésének megismétlése nélkül is.
...
Sekhar Bashu, a DAE vezetője tökéletes példát mutat csapatának amikor kijelenti: "a sugárzást sikerült a reaktor épületen belül tartani, a környezet nem szennyeződött". Ez ellentmond a ténynek, hogy a reaktor épületét a radioaktivitás csökkentése végett ki kellett szellőztetni. Indiában a radioaktív részecskék is tudják a helyüket. Az erőmű határain kívül a sugárzásmérő műszerek számára elérhetetlen dimenzióba távoznak.
Még tíz nappal az esemény után sincs rendben minden. Nem azonosított csövekből most is folyik nehéz és normál víz. A reaktor hideg leállás (cold shutdown) állapotban van, de az épületet most is kordon veszi körül. Csak "zöld" besorolású dolgozók mehetnek be, a "normál munkaerő" (a dolgozók több, mint 80%-a) továbbra sem. Annak ellenére, hogy a 3-as és 4-es egység építése folyamatban van. Az alvállalkozókat arra kérik, a "zöld" besorolású alkalmazottaikat hozzák Kakraparba.
Szeretném jelezni, hogy ez nem egy film forgatókönyve, NatGeo mese vagy ilyesmi, hanem a mi világunk ma, 2016-ban, a történet pedig csak egy újabb bejegyzés az alábbi elemzésem illusztrálására is használható listában. Azt is tudhatod, hogy a por, illetve biológiai rendszerekben felhalmozódó radioaktív szennyezés számára nem értelmezett "a világ másik fele", az időtávok pedig száztól százezer évig terjednek.
Vajon melyik dátum lesz a közeljövőben az a "mai nap", amikor az atomkatasztrófák listája új elemmel bővül? Úgy tűnik, még nem 2016. március 11. volt az. Viszont jelenleg úgy tűnik, két esélyed van: vagy te magad leszel annak a "soha nem látott méretű, előre meg nem jósolható" atomkatasztrófának közvetlen áldozata, amely végül minden egyes ember életét befolyásoló tényezővé válik - vagy minden utódod, mindenki, akit szeretsz és minden, amit valaha is fontosnak tartottál.
Üdvözöllek a valóság sivatagában
Persze, nem szeretsz ilyeneket olvasni. Nem szeretnéd felfogni, hogy a tévében, újságokban eléd festett világ, amelyben "élsz", nem létezik. És még csak MI (Mesterséges Intelligencia) sem kell hozzá, csak EO - Emberi Ostobaság. A felelősségtudat, objektivitás, hosszú távú gondolkodás szándékának teljes hiánya.
Megértem, hogy nem akarsz felébredni
Ezért vagyok Morpheus: az álmok és az alvás istene. És te ki vagy? Az a 90%, aki fel sem fogja, hogy az általa képzelt és számára festett világ nem létezik, nem érti a fenti szöveget és fülét befogva szalad vissza a megnyugtató mesék közé? Az a 9%, aki egyéni kiutakat keres? Vagy az az 1%, aki kétségbeesésében ki akar szállni az egészből?
Vagy az a mérhetetlen parányi rész, aki az 1%-on is túl, mindezek tudatában hajlandó nyitott szemmel járni?
Élőhalottak serege, sorakozó...
Amit láttok, természetes folyamat, az emberi civilizáció evolúciós ugrásának kockázatos, középső szakasza. Akár szépen, akár kevésbé szépen, de megoldható, és a megoldás csak az utolsó utáni pillanatban valósulhat meg, amikor a közismert klisék végleg lejártak.
