Igen, ilyen méregzsák vagyok!

2012.október.20th. at 10:45

97, Jani: Tök jó fej dolog tőled ez a video-fordítgatás. ... Az is tetszik, ahogy odagyűjtöd a különböző fórumokon zajlott vitáid kivonatát.

Ugyan már! A te fogalmaid szerint egyáltalán nem vagyok “jó fej”, ahogy gyakran emlegeted is.

Tisztelem a megalapozott tudást, a konstruktív, őszinte véleményalkotást, a személyes felelősség felvállalását és az értelmes erőfeszítést. Arnie Gundersenben mindegyik megvan, és örömmel teszem hozzá a magam munkáját. (Egyébként fel van festve a pálya. Egy negyedórás film nekem kb. öt órába kerül, mert van hozzá angol átirat. Be kell regisztrálni az universalsubtitles.org-ra, az átirat szöveget betördelni, feltölteni, időzítem, majd lefordítani. Úgy látom, az egész világon nem túl népszerű ez a hobbi, pedig az itt közölt adatok előtt kár, hogy akadály a nyelvismeret hiánya. Most viszont már időm sincs rá – kár, hogy a Greenpeace-nek sincs…)

Herótom van ugyanakkor a felületességtől, a destruktív és titkolózó véleményalkotástól, a személyes felelősségtől való berzenkedéstől, továbbá a szájkaratéval palástolt passzivitástól illetve a logikus gondolkodással simán elkerülhető értelmetlen szerencsétlenkedéstől. Itt mindez bőven megtalálható, így csak a kritikámat tudom hozzátenni. Bővebbet csak akkor, ha elönt a reménykedés, de minden egyes alkalommal a hamvába hal – így aztán egyre jellemzőbb a rövid beszólás.

Például: “Mit szólnátok, ha indítanánk egy aprócska mozgalmat a magyar korrupció ellen?”
Válaszom: “Értelmetlen szerencsétlenkedés.”
De kit érdekel ez? Főleg, ha az indoklás nem három elkiabálható vagy pólóra festhető mondat; megértése gondolkodás, önvizsgálat, némi történelem ismeret és előítélet-mentesség nélkül lehetetlen?

A blogomon nem “kivonatokat gyűjtök”, hanem MINDEN érdemi megszólalásom teljes terjedelmében ott van, másokéból annyit idézek, amire engedélyt kapok vagy ami a megértéshez muszáj, viszont linket mindenhová teszek. Egyrészt azért, mert úgy gondolom, mindenkinek joga rólam véleményt alkotni, ehhez én ezzel tudok hozzájárulni. Nem törlök vagy módosítok utólag tartalmi szinten, mert sokkal fontosabb tanulságot hordoz a korábbi tévedés annál, hogy utólag érdemes lenne reszelgetni rajta.

Másfelől így már nyugodt lélekkel mondok rövid véleményt, hiszen irgalmatlan mennyiségű időt töltöttem különféle környezetekben például a fenti véleményem indoklásával, totális értetlenséget és/vagy személyeskedő beszólásokat “aratva”. Itt is, pont ezzel a témával kapcsolatban is. Akinek van türelme, elolvashatja és érdemi érveket hozhat ellene. Akinek nincs, így bunkónak nevez, ha sokat magyarázok, akkor meg lehülyéz vagy megunja. Az idő pedig drága...

És EZ a szöveg is ismétlés, íme a blogon az egyik korábbi változat, vicces módon majdnem egyidős az itteni bejegyzéssel.

---

2012.október.20th. at 17:09

99, Jani: Kissé értetlenül olvastam a reakciódat. Az előző hozzászólásomban éppen méltányoltam önfeláldozó fordítási tevékenységed. Abban is tévedsz, hogy ne tartanálak jó fejnek.Azért írtam kivonatot, mert azt rakod oda, amit te lényeginek gondolsz, nem a teljes vonatkozó párbeszédet. Legalábbis egy velem folytatott szóváltást csak részben láttam.Szerintem, ne legyél ilyen agresszív.

Oké, megpróbálok leírni valamit, amit eddig emlékeim szerint még nem tettem, így van értelme a dolognak. Vigyázat, példabeszéd, asszociációs képességeket betölteni!

Szóval egy valódi párbeszéd olyan, mint egy sakkjátszma. A sakknak része a megfelelő tábla és a bábuk, de valójában nem is szükségesek hozzá: sakkozni lehet porba rajzolt rácson kavicsokkal is, vagy akár fejben, minden segédeszköz nélkül – ha nagyon profi vagy. Egy gyerek ugyanakkor a legtökéletesebb táblán SEM tud sakkozni… A sakk ugyanis nem a tábla meg a bábuk, hanem a szabályok ismerete és betartása, akkor is, amikor vesztésre állunk a táblán. Ugyanis még magasabb szinten egy játszma értékét nem az adja, hogy ki nyer vagy veszít, hanem hogy mit sikerül megtanulni közben! Ezt veszíti el mindenki, aki akár csak megpróbálkozik a csalással.

Ezt nem képes vagy hajlandó például belátni a mai kormányzat. Igen, hatalma van megváltoztatni a szabályokat, úgy játszik, mint egy ostoba gyerek: ide-oda rakja a bábukat, és közben izgatottan kiabál. Azok viszont, akik rendesen játszanának, kapkodják a fejüket, igyekeznek alkalmazkodni, de a sokadik értelmezhetetlen lépés után felállnak az asztaltól. Az is, akinek még nem “adtak mattot”. EZÉRT értelmetlen a hazafias szöveg: korrekt és betartott szabályok hiányában nem lehet helyesen játszani. Viszont ugyanezért értelmetlen ugyanilyen hibás gondolkodással “megoldást keresni”.

Lássunk egy példát! Az első mondatod helyes, valóban értetlenül olvastad a reakciómat. A vita szabályai szerint ilyenkor KÉRDÉS következik. Mondjuk: “Agresszívnak tűnik a válaszod. Talán tőlem is herótod van?” Erre a válaszom természetesen “Igen”, egyébként nem lennék agresszív, tehát nem kell megkérdezni, és mehetünk tovább: “Talán felületes vagyok? Mutass példát arra, amikor szerinted felületes voltam!” Tudnék, de felesleges, hiszen ha ugyanolyan felületesen nézed, akkor hiába mutogatok; ha viszont alaposan, akkor magadtól is feltűnik. Akár kizárólag ebben a válaszodban. Viszont minderre nincs szükség, hiszen kérdés helyett tanácsot adsz nekem immár sokadszor, ahelyett, hogy akár kísérletet tennél a leírtak végiggondolására.

Ismétlem, TUDOM, a te fogalmaid szerint most sem vagyok “jó fej”. Durván annyi hajlékonyság van bennem, mint egy baltában, ugyanis itt arról van szó, hogy mit tehetünk a jövőnk érdekében, és ez nem vicc, nem lehet szerencsétlenkedni. Kegyetlen következményeket húzunk magunkra a mostani teszetosza szerencsétlenkedésünkkel, amit kizárólag mértani pontosságú gondolkodással úszhatunk meg. Talán. Nagyon pici eséllyel.
Súlyos félreértés, hogy én barátkozni vagy jófejkedni jönnék ide, vagy csinálnék bármit a neten. Arra megvan a saját személyes életem, ismerőseim, régi és új kollégáim, akik úgy tűnik, jó fejnek tartanak (és nyilván te is így lennél vele). De nem beszélünk ilyen témákról, mert akkor velük is ugyanilyen kemény leszek, és ugyanúgy elhallgatunk egy ponton, mint itt. Így leszek egy szinten túl teljesen egyedül. És ezért karattyolok itt, mert közben olyasmivel foglalkozom, amiben piszok jó lenne nem egyedül lenni. Röviden: minden hitem és önbizalmam kevésnek tűnik hozzá. Persze, ilyen is volt már párszor.

Ennyi. Légy jó, és ha találsz valami értékes angol videót a neten (mondjuk a Fairewinds-en), fordítsd le és oszd meg azokkal, akik nem tudnak elég jól angolul. Ha jut rá, szerintem megéri az időt.

---

2012.október.21st. at 06:24

102, Jani: Te tényleg képes vagy ennyi faszságot összehordani csak azért, meg megdicsértelek? :-) Egyébként, ha herótod van tőlem, nem zaklatlak a továbbiakban. Úgyis megtudtam, hogy a párbeszéd szabályait sem ismerem. Akkor mit kötekedem egy sakk-nagymesterrel? :-) Most próbáltam nem adni tanácsot.

Megint egy súlyos tévedés. Nem érdekel, hogy “dicsérsz”, “kritizálsz”, vagy “oktatsz” éppen – kizárólag a tartalomra reagálok. Vajon miért csak arra, és miért neked?

Legjobb tudásom szerint SENKI nem születik a logikus gondolkodás, az érdemi vita képességével – ugyanis ez NEM képessége az emberi agynak, éppen ellentétes minden biológiai, lélektani és evolúciós kötöttséggel. EZÉRT töltöttek annyi időt a görögök (vagy mondjuk a tibeti buddhisták) a szabályok megkeresésével, és (a legjobb képességű jelöltekből válogatott) minden egyes tanuló esetén éveket csak azzal, hogy ezt láthatóvá tegyék a számukra.
Nem szerencsés, hogy ezt ma bárki, aki képes kezelni egy billentyűzetet, a magáénak véli.

Vajon miért sakkozik bárki nála jobb sakkozóval? Azért, hogy TANULJON belőle, és egy napon jobb legyen nála.
Miért sakkozik a mester bárkivel? Mert tudatában van saját múlandóságának, tehát az tény, hogy egy napon MINDENKI jobb lesz nála – viszont szeretné, ha ez nem jelentené a színvonal csökkenését. Ja, még valami: “abszolút mester” nem létezik, a jobb játékos többet tanul ugyanabból a partiból…
Hmm? :-)

103 RJ: Talán térjünk vissza az eredeti témához. Mikor robban ez a ketyegő bomba?
104 Jani: Szerintem, nem sok eszközünk van, ami használható lenne, ha összedől a tározó.

Ezek szerint nem tűnt fel: azt állítom, hogy a szerencsétlenkedésünk KÖVETKEZMÉNYEIT már nem lehet kezelni. Csak az okait. Fukushima egy globális probléma, globális méretben “másként gondolkodó” emberiség képes csak megoldani. Hiába csacsogok mondjuk én az elejétől fogva arról, hogy kit érdekel a Higgs bozon vagy a szabadenergia, ez magasabb prioritású azonnal megoldandó kérdés. Hiába a Fairewinds erőlködése, teljesen logikus, megalapozott javaslatai. Kit érdekel?

Tehát “kicsiben”, egyéni szinten lenne végre ideje a “felébredésnek”, a valós problémákat fontossági sorrendbe állítva a megoldásokat keresni ahelyett, hogy mesevilágbeli történetekkel szórakoztatjuk egymást.
És igen, REMÉNYKEDNI, hogy amíg nem szedjük össze magunkat a szükséges mértékben, addig nem lesz újabb gond. Van esetleg hatékonyabb javaslat? Telefon a Jóistenhez vagy a “világ vezetőihez”? Fukushima megakoncert? Imakör és transzcendentális meditáció? :-)

105, Tibor bá: “elsőnek az USA fog szívni, és ez engem boldoggá tesz.”

Helyetted szégyellem magam, hogy egy önmagát értelmesnek és embernek nevező lény képes leírni egy ilyen mondatot! (Miután kitöröltem életem első, direkt neked címzett, egyszavas, totálisan személyes sértését.)

1: Ott is EMBEREK élnek, ugyanolyan joggal a létezéshez, mint bármelyikünk. 2: A keletkező szennyezés radioaktív, százezer évre határozza meg az utódaink sorsát az egész bolygón.
Tudom, te kiábrándultál a saját utódaidból, sajnálom, hogy köpsz a következő generációra, sajnálom, hogy ezt jogosnak érzed, sajnálom, hogy egyáltalán megengeded magadnak.

Szerintem semmi közöm ahhoz, amit TE “megoldásnak” képzelsz, a (valóban értékes) tudásodból gyerekes kliséhalmaz által építesz rendszert. Inkább vállalod a felületességet, az ordító önellentmondásokat, inkább nevezel elmebetegnek, tudatlannak, romantikusnak vagy emberi gondolkodáshoz nem értő technokratának, minthogy ezt megvitasd. (Nem mintha kedvem lenne újra megpróbálni.)

Te épp mostanában mondtál egy szintednek megfelelő viccet. “Tibor bá mozgalmat indít a korrupció felszámolására!” Ahogy korábban írtam: igen, személyesen koccinthatnánk és nevethetnénk rajta egy jót – de erre nekem megvan a saját életem és barátaim. Ez a téma viszont szerintem alkalmatlan a humorizálásra. Egy életveszélyben lévő beteg mellett a műtőben szerintem nincs sok ok a koccintgatásra, de a “próbáljuk meg talán ezt” típusú vagdalkozásra, vagy a “a hülye, minek ment oda” utólagos okoskodásra sem. Itt és most, egyetlen esélyünk van. Szerintem. És elnézést, hogy ha jobb nincs, ha más nincs, én igyekszem orvosként hozzáállni. Nem hentesként, kuruzslóként vagy humorista szerepben. Tudom, hogy egy igen szűk részterületen rendelkezem csak szaktudással, és hogy nagyon kicsi a mozgásterem – tehát valóban: önmagában értéktelen, akár sikerül, akár nem.

Arról, hogy ez számodra “tudom a megoldást” és “csatlakozz hozzám” címszavakra fordul le, nem tehetek. Arról sem, hogy bátorkodsz röviden összefoglalni azt, amiről az előző mondatban is azt állítod, érthetetlen. A rólam szóló összefoglaló MAJDNEM pontos, a hiba a fogalmak használatában és értelmezésében van. Az eltérés körülbelül annyi, mint egy lélegző és egy nem lélegző ember között.

---

2012.október.22nd. at 19:58

Köszönöm a hozzászólásokat, de közben volt egy érdekes élményem, talán ezt hívják “kegyelemnek” azok, akik komolyan foglalkoznak vele. A véleményem változatlan, de sokkal kevésbé tűnik fontosnak, mint akár egy nappal ezelőtt. Nem is rabolom vele tovább az időtöket.

Az Apokalipszis inkább meditatív dolog a részemről. Bár itt szándékosan nem teregetem gondolkodásomnak ezt az oldalát, de be kell vallanom: nem “bulvár”, nem “szekta-buli”, minden szavát komolyan gondolom; amit magamról írok, valóban így történt és történik.

Ebben a körben inkább ezzel az írással szeretnék “nyomot hagyni”… szerintem néhány felvetett kérdésre választ is ad.

---

2012.október.23rd. at 09:30

Nem kell túllihegni, semmi különleges új meglátás, öt szóban összefoglalható überbigyó nincs, ha ez érdekelne bárkit, keresgéljen az Édesvíz kiadó és társai körül :-) Én ugyanaz a dagályos techno-pszicho-barbár vagyok, mint eddig; a kapcsolódó dolgokat már régen leírtam. Viszont úgy érzem, megszabadultam végre attól a megmagyarázhatatlan belső késztetéstől, hogy itt tépjem a szám. Lényegében ennyi történt, csak mivel ment itt egy kör rólam, gondoltam nem lépek le szó nélkül.

Az Apokalipszisre meg azért szóltam vissza, mert szerintem nagyságrendekkel nehezebben érthető (az én fogalmaim szerint: sokkal szélesebb analógia-hálózatra épül), mint az itt kritizált szövegeim, tehát pont a “közérthetőségre” kifejezetten rossz példa – azért ajánlottam másikat. Örülnék, ha Tibor bá mégis visszatenné a linket, ha cserébe megígérem, hogy tényleg nem etikátlankodom és olvasóhalászok itt tovább :-D

Vigyázz, a tetőn dolgoznak...

... hát kérem hogy fönt a tetőn komoly munka folyik, azt az emberek ugye érzik. Én csak azt nem értem, hogy azért, mert fönt komolyan dolgoznak, miért mindig lent kell vigyázni?

Hofi Géza

---

2012.október.18th. at 05:12

35, Tibor bá: Rendesen letettétek lábnyomaitokat a honlapra, csak a címet felejtettétek el: Hiába menekülsz, hiába futsz Nekem elhihetitek. Amikor a gólya bedobott egy magyar kéménybe, a kocka el lett vetve. Legfeljebb még nem tudsz óla, vagy nekem nem hiszed el. De majd hozni fogod az egy szál virágot a síromra, ahogy Algernonnak vitték.
34:
Jani, te is tudod, hogy ezek mind vissza fognak menekülni a “nyomorba”. Én azt tapasztaltam, hogy mindenkinek magának kell rádöbbenni, hogy “A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell.”

Most hol van az a szöveg, amivel engem oltogatsz, és romantikus álmodozónak nevezel? “A magam részéről ragaszkodom az objektív megfigyeléssel szerzett valósághoz.” Ez az ottani kontextusban is ellentmondott a pár sorral feljebb lelkesen helyeselt állításomnak, de ez a “síromra virágot” költői kép azért ROMBOL…


Az én köröm így néz ki: minden tőlem telhetőt megtettem az általad is támadott “birkásodás és pásztorkodás” ellen; hozzád hasonlóan névvel, arccal vállalva a véleményemet – veled ellentétben az “úgyis összeomlik minden” helyett megvalósítható alternatíváról beszélve. Meg ellened ágálva amiatt, hogy a szövegeid összességében a fásultságot erősítik, így közvetett módon a birkásodást támogatják.

Letelepedtem, végleges otthont álmodtam, kifizettem az árát (munkával és örökségből törlesztve a forint alapú OTP hitelt, ahelyett, hogy “az elvárásoknak megfelelően” a huszonéves autónkat cseréltem volna le). Sok időt adtam az életemből egy darab magyar földért, és ez helyes így. Három fiút igyekszem valódi értékek tiszteletére nevelni, amelyben a magyar kultúra és nyelv fontos szerepet játszik (bár nem előzik meg a józan gondolkodást). Be kell persze ismernem, ez utóbbi téren nem állok nyerésre.

Több mint egy évig dolgoztam agyfacsaróan bonyolult dolgon (képzelheted az milyen, amikor én mondom) úgy, hogy közben lassan felkopott az állunk, annak reményében, hogy értelmes partnereket találok vele. Ennyi időbe került elfogadnom, hogy (akár igazam van, akár hülyeség) EGYEDÜL vagyok. Egyedül a hitemmel, a tenni akarásommal, a tudásommal. Meg azzal, hogy a szakmám legújabb “divatjait”, betűszavait, szabványait unott képpel lapozgatom át, de ha kell, TUDOM, hogy mit, hol és miért keressek egy teljesen idegen rendszerben. Most tehát, számomra jóval egyszerűbb (de így is eddig megoldatlan) feladatokon dolgozva építgetem a “nemzetközi karrieremet” egy multinál (és “szívvel-lélekkel”, mert nekem máshogy nem megy, mert nem a “gonosz multit” látom, hanem azokat az okos, jó embereket, akik közé kerültem, egy részük magyar, másik német, francia – na és?).

Ugyanis HA hiába téptem a szám, és az állampárt hatalmon marad a következő választásokon, akkor én lelépek, mert nem akarom ebben az országban megvárni a fociügyvédbojtár elnökké koronázását. Nem a “jobb élet reményében” (ahhoz csak el kellett adnom a munkaidőmet, ami nem kellett “nektek”), hanem egy számomra valósnak tűnő veszély elől megyek el addig, amíg muszáj. Mondhatnám, hogy “ne legyen igazam”, de eddig az élet nem cáfolt rá a jóslataimra (pontosabban csak akkor, amikor alábecsültem a főnök elvakultságát), így azt mondom: szomorúan, de nyugodt lélekkel fogom nézni a dolgot távolról, mert “én szóltam, és amit bírtam, megpróbáltam”.

Legalábbis most így látom. Lehet köpködni.

Accessing data (and the betrayal of informatics)

What we do is called informatics, we are supposed to build information systems. The tools we use for that are the computers, which can process and transform the data, and the way we instruct the computers to process some data is programming. So we are programmers. And all that we have to do our task are tools for programming: different (and numerous) programming languages, different (and devastating amount of) tools to process a certain type of data in a certain way. Finally, we implement software: a collection of algorithms that can be executed in a specific environment: hardware, a certain set of operating system version, or higher level runtime, using a specific set of tools of a specific set of versions. All that we have investigated and found out of data is burnt and hidden into this implementation and execution environment. When it changes, and for all the other, simultaneously existing environments, we have to do the same thing again and again.

If we look at it from the business viewpoint ("work to get money"), this is good. But from any other aspect, ("work to solve a problem in a way that it also remains solved for a considerable amount of time"), this is totally, fundamentally wrong! To correct it, we should return to the basics.

We are supposed to build information systems. The key is the piece of information itself, not how, where, when we process it. The information system is a parallel universe that lives synchronously to the material world; the information system should hold a "shadow" of existing things - exactly one, unique instance that can follow that material (like a person or a car), or conceptual (like a calendar) entity. Dust Framework aims to support building this information system by extracting the concepts, types, pieces of information from the actual implementation environment to a declaration level. It is not dependent on any external framework, only upon itself: the meta-language of declaration (basic terms and their relations) itself is just a declaration, can be corrected or upgraded on need. The actual runtime services are atomized and therefore are wrapped into several black boxes. The representation of this content is also irrelevant: the same entity hierarchy can be stored in a database, LDAP server, in the structure of a file system, or in files of XML, JSON or whatever format.

Data access

The concept is nice, but has very complex consequences. For all execution environments, "data" is a tagged location in the system memory (temporal data storage area), and all we actually do is instructing a piece of hardware, the processor, to do something with the information at that location (read, test, change).

However (except for local, temporal working variables), "data" is not just a location in the system memory: it represent a state of an object in the external world. That object might be visible in other execution environments in this very moment, it might change as I watch it, and it may live longer than my environment (may have existed before I switched my machine on, and will exist when I switch it off). Accessing this piece of information is definitely not that easy as a processor instruction. It is essential how I get, lock and commit (or rollback) this data.

Get data

Lock

Commit / Rollback

Entity meta-types

With the declarative tools I have to go to the end. Finally, the business logic, which can be implemented in a programming language (right now C is the preferred choice), can only do the following:

• access connected other instances: the connection itself is done through a local ID mapped to the target instance in the deployment
• access values through a variant interface
• send messages to the connected instances (targeted messages)
• send messages to the component's own broadcast channels.

Question: do I need the programming language at all, if its use is reduced to this level, and the above actions can also be used in declarative environments as "action nodes"? I could create the tree of action nodes directly, the same structure that the compiler actually creates when it parses the source code - and I could also parse source code to this structure, and play it in an interpreting environment with the above functions.

Answer: the lowest level, architecture dependent layer has to be programmed directly. I should identify the components of the execution layer (like memory, thread, "class loader" etc.) declare the same way as the lowest level data components (type, field, entity, aspect, channel, ...). The core functionality, process path has to be declared and played using the core items to find the terms and sentences of that layer. In this way I will have a configurable, segmented running environment instead of a monolithic "runtime". Then I will be ready to write that lowest level code for one architecture (be it Java, an OS or else).

When dealing with the abilities of the environment, I must forget actual programming languages and their features: I have to focus on what I want from the environment and why I want it. If I find the right approach, I can be sure that the actual language will help me in implementing it. So, what to support?

Exceptions

Components should not "peek into" the deployment path. When I require a service, I don't know how it will be implemented in the actual environment, like I want to access an entity, and I don't want to know that my environment resolves a storage address and requires the instance at this moment via HTTP requests from multiple servers that execute DB or LDAP queries for me. All points may fail due to different reasons; some should be handled and post processed before reaching me, some should never reach me, etc. 

Therefore I should support throwing exceptions in the way of ordinal messages. The environment should immediately stop execution and roll back the operations until a catch is registered. The catch declaration should not break unit boundaries: a unit can catch its own exceptions and react to them in the finest detail (actual exception objects). The exception can be classified to different categories, and catch declaration can refer to these categories. This is a hierarchical structure, and for data I use the entity -> aspect* concept for them. Should I use the same here?

Looks fine. The server encounters an LDAP error, creates and throws an LDAP exception with all the details. However, this exception is private (security reasons) and should never leave the server machine (it is removed from the entity when it gets into an outgoing channel). On the other hand, it can be caught, and another (public) aspect can be added: temporal server error exception, perhaps with a short explanation and the estimated availability information.

Entity meta-type

Okay, so the Entity has a kind of "meta-type aspect", which can be Exception, Persistent Data, Temporal Data, Worker Component?

What is a worker component? That is like a configured parser, a stream channel, a GUI panel. But is it different from any other data? Its life cycle is limited to a session: though some of them "live" as long as the actual running hardware is switched on (the environment components); some are limited to a specific user action (GUI elements); some are even more temporal (event process nodes in a parser). But Temporal Data, the shortest living items (messages) need a life cycle management: should not be disposed when used, should be disposed when all user components finished with them.

One entity may have different life cycle aspects. A GUI element has Persistent Data components: the GUI structure and message path declaration is persistent, it is part of the service declaration; in normal case it is final. However, multiple instances (entities) can refer to the same declaration: multiple windows of the same service type. They are different because the Temporal Data section of the entities are different: actual size, location, language, ... Some of the Temporal Data section MAY be used to update the Persistent section (default location, size, language) - or the declaration can contain Temporal content as well that act as default. The latter is the better: less administration.

Is worker component limited to its actual location (machine)? NO. The Worker Component data can travel through a channel and appear on another machine (for GUI, this is screen sharing on declaration level). That would be a useless limitation.

So, the meta-types are reduced to Persistent, Temporal and Exception meta-types. It seems that references can go in any direction, independent from the life cycle levels, but downward references act as "template" mechanisms. An Exception may refer to a Persistent or a Temporal entity, and that is a direct instance reference: the actual item can be accessed through the reference. On the other hand, a Persistent entity may contain an Exception, but that is only a template, and is "torn off" from the owner (replicated) when used (updated): the server may contain a "temporal server error" exception with "try again=5 min" attribute; this is mapped to any exception sent from the server. But in this case, the sent exception is not "the same instance", the server setting may be modified, it will not affect the existing instances. The same way: the (Temporal) Location aspect in the (Persistent) GUI declaration may be changed (the next windows will appear on a new location), but this does NOT affect the existing windows. On the contrary: a change in a Persistent Data displayed on multiple GUI panels MUST be reflected in all of them.

Sötét nap utóhang

2012.október.10th. at 05:34

Köszönöm.

Az ötlet csak annyi, hogy a jelen folyamatok (55) önmagukban is bukásra ítélik az emberi civilizációt, pláne nem alkalmasak egy külső okokból bekövetkező katasztrófa kezelésére. Önző ELEMI ÉRDEKEM, hogy létezzen egy valódi problémákat hosszú távon megoldó csoport (akármelyik szintjén vagyok is a kasztrendszernek)! Ha a létrehozására lenne erőforrásom, erre fordítanám; ha létezne már ilyen, csatlakoznék, és élet-kvótát vennék tőlük. A befektetett pénzemet a Szervezet saját működésére és személyes “hangyafarmom” létrehozására fordítaná. Minél nagyobb erőforrásokat tud most beforgatni, annál magasabb szinten őrizhető meg az infrastruktúra értékes része (tudományos intézetek, gyárak, egészségügy) nekem és a “leendő hangyáim” számára; annál hatékonyabb lesz a rendszer, így növekszik az ellátó kapacitása is.

(56) Jelen fejlettség mellett csak globális megoldások léteznek. 1: bármilyen fegyveres konfliktus csak pocsékolja az értékes erőforrásokat, és 2: regionális, globális rendszereket kell fenntartani (atom, folyamszabályozás, ökológiai rendszerek újraélesztése, szennyezések felszámolása). A versengő-területszerző magatartás, és az ennek szabályait rögzítő, motorját alkotó gazdasági-politikai rendszer ideje a globális egyidejű emberi faj létrejöttével LEJÁRT. Véleményem szerint ez logikus gondolkodással rövid úton belátható – főleg azok számára, akik a mai helyzetben is ugyanilyen logika mentén gondolkoznak. Ami nekünk hétköznapi élet, munkahely, infláció, az nekik egy kis cella egy Monopoly játékban, lásd például: “piaci verseny”, illetve a “versengő cégek” tulajdonosi szerkezete…

(52) A lényeges különbség a két történet között (amelyek természetesen párhuzamosan játszódnának le) a “mellékszereplők” (az emberiség túlnyomó többségének) sorsa. Imre (Tibor bá) története szerint ők (mondjuk 90%) a “járulékos veszteség” – de szerintem nem áll meg ezen a szinten. Nálam a pazarlásra felépített “fogyasztói társadalom” megszűnése után ez a 90% lesz a motor, az energiaforrás – ahogy az az ipari forradalom előtt is volt. A “járulékos veszteség” az összeomlás azonnali áldozatai és Imre “kirajzó héjái”, összességében mondjuk 10%. Viszont ma (az ipari forradalom korával szemben) 1: a valóban szükséges esetekben elérhető a technológiai támogatás; 2: ennek energiaigénye sokkal kisebb az eszközeink fejlettsége révén, 3: a globális szervezettség óriási tartalékokat, így stabilitást, biztonságot ad, +: kultúra, egészségügy, oktatás, tudomány, …

A lényeg a Maslow-piramis “mélysége” és “ára”. Nem csak az fontos, hogy kielégítsük fizikai szükségleteinket, biztonság igényünket, szociális szükségleteinket, külső elismerés és önmegvalósítás iránti vágyunkat – hanem az is, hogy egyáltalán MIT ÉRTÜNK ezek alatt, és mennyi energiát, erőforrást kell áldoznunk arra, hogy kielégítettnek tekintsük őket. Ezért fontos a Szervezetnek az, hogy még a leendő hangyák is rosszul érezzék magukat a mostani környezetben (Értékesítés és Piackutatás), így felszabadulásként élik meg, ahogy a farm gondoskodik róluk: “kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk…”

(53, 54) Felelősségtudattal és a lehetőségek határait ismerő, elfogadó “felnőttekkel” lehet szövetséget kötni; velük a pozitív szabályokra épülő globális civilizáció megvalósítása akár ma elkezdhető lenne (“MI” lehetnénk a “Szervezet”). Felfegyverzett, minden ismeretlen tényezőtől rettegő, minden korlátot ész nélkül kalapáló “homo ludens” bandával nem – akármit is gondolnak önmagukról. Ez teszi a legnagyobb eséllyel megvalósuló, “legkisebb rossz” forgatókönyvvé a történetben leírt, csak valamilyen katasztrófát meglovagolva kialakítható hangya – szolga – félisten kasztrendszert. Nem számít, hogy tetszik-e nekem vagy sem.

---

2012.október.12th. at 05:38

61, emery66: Ajánlott zenék (hangulat fokozáshoz)a novellák újbóli elolvasásához: ... Az alábbiakat pedig írás közben szoktam hallgatni, ezekre megy a legjobban az alkotás: ... Mi a véleményed?

Ha véletlenül az én véleményem is érdekelne…

Nem vagy tisztában azzal, hogy az elménk NEM egy logikus elvek szerint, hibátlanul és minden bemenő adat racionális feldolgozására alkalmas GÉP, hanem egy élő, kaotikus neuronháló, amit befolyásol MINDEN, amit átengedsz rajta. A valódi döntést akkor hozod meg, amikor kiválasztod, MIT nézel, és HOGYAN nézed. A többi csak magyarázat, amit a logikusnak vélt gondolkodás pakol köré.

EZ az alkotás valóban erre a bemenetre épül, és ha én nézném sokáig, én is armageddonista lennék. De NEM vagyok az. Mert így döntöttem.

Cserébe tessék, néhány (a környezet elvárásainak megfelelően rövid) elem az én listámról. Amit én alkotok, az ilyesmire megy a legjobban.








Lehet választani, mert a DÖNTÉS a tiéd – MINDNYÁJATOKÉ… csak nem akkor hozzátok meg, amikor már a KÖVETKEZMÉNYEKKEL hadakoztok.

---

2012.október.13th. at 06:18

63, Tibor bá: Látod Lorád, ezzel a rövid, célratörő, logikus gondolatmenettel és mdegállapítással tökéletesen egyetértek.

Tudom. Hiszen amikor veled ellentétes véleményt fogalmazok meg, az enyémmel logikailag ekvivalens állítással válaszolsz:

“Minden “örült” azt hiszi magáról, hogy ő normális, és ezt bizonyítani is tudja. ”

Mégis, micsoda különbség…

64, emery66: Mindannyian mások vagyunk (szerencsére) így a szabad akarat dönt abban (is) hogy mit hallgatunk,nézünk,olvasunk.Ami nekem tetszik ízlik az neked nem és fordítva, ez így működik. Nekem a bemutatott zenék nem azt a célt szolgálják hogy “armageddonista” legyek,(mást is hallgatok) hanem csupán az írás folyamatát segítik.Sajnos a világ mai helyzetében nem tudok túl optimista, bizakodó lenni és írásaimmal igyekszem gondolatot ébreszteni, vitára sarkallva az olvasókat.(Sikerrel…) Még 1 kis zene: Gary Jules: Mad World

Nem ment át a lényeg. Én nem arról beszélek, hogy “finom” vagy “nem finom”, hanem arról, hogy “tápláló” vagy “mérgező”! Azt állítom, hogy a “nem tudok túl optimista, bizakodó lenni” állapot egyenes és elkerülhetetlen KÖVETKEZMÉNYE annak, ahogy a bemenő történeteket kiválasztod és értékeled.

Azt állítom, hogy a a jövőbe vetett HITET kizárólag úgy lehet megteremteni és fenntartani, hogy MINDEN erődet beleadod, minden képességedet maradéktalanul elégeted. Akkor is, ha semmilyen visszajelzést, igazolást nem kapsz – mert ez nem “külső”, hanem “belső kontroll” kérdése. Mint a fiam, aki többek szerint tehetséges zongorista-palánta, de “nem érzi, hogy kedve lenne zongorázni”. Persze. Azért a kedvért, vagy esetemben azért a kérlelhetetlen, rögeszme szintű belső késztetésért baromira meg kell dolgozni, képességünk és tudásunk legjavát adva elbukni ezerszer, de felkelni újra és újra, és újra. MERT ÍGY DÖNTÖTTEM.

Neked “nincs hited”. Nem csodálom. Ahhoz sokkal többet, sokkal tudatosabban kell beleadni. Te vitára sarkallsz, de az a fegyverekről és a készletezésről szól – ott keresgéltek, ahol a lámpa fénye világít. Én is vitára sarkallok, de az eredmény “félreértés” és néma csend, mert azon a piszok sötét területen motoszkálok, ahol a kulcsnak lennie kell, mert VÉGIGGONDOLTAM, hol hagyhattuk el. A fénykörből lehülyéznek, aztán vállon veregetnek olyanok, akik két mondatot nem tudnak kontextusban egymás mellé helyezni. Sebaj, én jövök a pofonért, kicsit pihenni a fény közelébe.

Volt egy csóka, aki eszméletlen mértékben értett az emberi elme programozásához. Mérhetetlenül érdektelen, hogy valójában “ki” volt az, a lényeg, hogy ez a mondat megszületett és beépült az emberi civilizáció sodrába: “Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.” Így aztán ENGEM értékes, tiszteletre méltó emberek vesznek körül, akik erejük mértékében küzdenek egy őket megtaposó rendszerben, általuk választott értékekért. Így aztán én boldog vagyok! Az imént beidézett Gary Jules viszont ugyanazt a nyafogást adná elő róluk, mert elvakítja a saját szuttyogása.

Szóval egyetértünk: sem ezek a zenék, sem a te írásaid “nem az én ízlésem szerint valók”. Nézd el nekem, hogy ilyen cirkalmas módon bizonygatom is az értékelésemet. Lásd Tibor bá rólam alkotott véleményét.

Dust reloaded

So, I am sitting in front of the keyboard again, looking into the darkness of my mind - and this is not a joke. It is time to create Dust Framework. Implement the system that can prove that the heart of a software is not the implementation. This is why I start implementing Dust in writing flow text on this blog, because this is missing: the "story". I am not afraid of writing code (I have written tons); not afraid of extracting parameters and structures into declarative environments (I do it all the time); neither afraid of designing complex components (done already many times, including Dust terms).

What I don't see is the path through which I reach from having all (or at least most of) the required tools to the working Dust Framework. Being human I am not able to look into the future, so I decided to start telling the story, to see the path on which I am going into my future. I believe this will be the story of transforming my mind to be able to see Dust - because I have the knowledge, experience, tools and tasks; the only thing that holds me back from writing it is simply I don't see it. I see big structures and air between - and Dust is in that thin air.

Why in plain (okay, formatted) text? Because I have and would spend too much time on playing with the tools, visual tricks to "make me more understandable". But I don't talk to "the public" - I talk and write to change myself, to understand the internal structure of the thing I analyze. For Mondo Aurora, I moved from a homepage and blog to writing a book, because my story was irrelevant, the text containing the structure was the aim. Now I move from coding and designing to this blog to follow my path through which Dust may arise. Sounds like a religious faith? Well, I know a bit of of faith and spiritualism, and hell yeah, this is the only way of invoking something that should exist into real existence. The only way of conscious creation.

Why here? What about "intellectual property"? Because anyone who thinks about this have never ever had a really valuable idea. If you have one, you don't think about how to sell it to make you "rich" and raise you above the others for your great effort. Nope. If the idea is really great, you feel blessed and happy to have it in your mind. You feel the urge to share it, because you, as a human being, are so vulnerable and weak. You start to hate the idea of being broken or dead before putting that value to a place where others can reach it. Even is no one cares enough to take it or help you in making it.

Okay. I promise this was the last time you thought you understand me, can make up some ideas about my mental state. But only a few minds will be able to follow me as I go on. This text will be a king of meditation, for myself, skipping items that are simple to me.

For declarations use JSON, because it is hierarchical, easy to parse, on declaration level I use plain ASCII, the language has no featuritis compared to XML (to which the best is to use a component). New Eclipse workspace starts up... I need a JSON plugin. Got it working, with the help of Stackoverflow.

A Sötét nap túloldalán

Vicces, mennyire nem vagyok képes irányítani a gondolataimat. Antalffy Tibor blogján jelent meg egy írás (első és második rész) arról, mit eredményez Magyarországon az, ha egy napkitörés elsöpri az elektromos hálózatot. Beszálltam a vitába, a hozzászólásaimat ide is áthoztam (első és második csomag), majd megpróbáltam kilépni belőle.

Ennek ellenére képtelen voltam megszabadulni a gondolattól, így én is írtam egy (szokatlan módon Imre írásához képest rövid) novella-szerűséget. A kiinduló pont ugyanaz, a "fikció" annyi benne, hogy feltételezem: a világon élő tényleg intelligens embereknek van olyan része, akik nem "intelligens mosóport" meg "még nagyobb kijelzős mobilt" tervez, értékesít és hasonlók. Létezik és megfelelő erőforrásokkal rendelkezik egy olyan szervezet, amely tisztában van azzal, milyen mértékben fenntarthatatlan jelen állapotunk és fejlődésünk iránya, felelősséget érez az iránt, hogy mi lesz velünk, az emberi civilizációval.

Belegondolva, inkább az a feltételezés tűnik abszurdnak, hogy ilyen nincs, és tényleg az a csúcsteljesítmény, amit a tévében láthatunk, nem? Íme a "mű"...

---

A sötét nap háta mögött

Kényelmesen nyújtózom egyet. Megint sikerült úgy ébrednem, hogy még sötét van, így talán van egy órám gondolkodni, olvasni a reggeli rutin előtt. Az órára pillantok, hajnal két óra tíz percet mutat. Ez azért nem stimmel. A mobil halványan dereng. Basszus. REM fázisos ébresztés. Ezek szerint nem olyan sürgős, hogy "téves hívást" kapjak, ráér az a pár óra, amíg "éppen jókor", az álom ciklus megszakítása nélkül kelthetnek – viszont a következő órákban az összes agyamra szükségem lesz.
Motyogva ballagok ki a fürdőszobába. Újabb kellemetlen hír, öt pillangó kergeti egymást a képernyővédőn – öt percem van összeszedni magam, utána jön egy gyors ügyességi játék a telefonon, majd a pontos utasítás a serkentő szerekkel kapcsolatban.

Nem szeretem őket, de ez lényegtelen, az Emberi Erőforrás Osztály a világon sehol nem értelmezhető annyira szó szerint, mint a Szervezetnél. Pontosan tudják, hogy kit, mikor és mivel kell megkeresni. Csak olyan kérdést tesznek fel, amiről tudják: igen lesz a válasz.
Csatlakozol a Szervezethez, miután láttad az elemzéseket, és megértetted, mit jelentenek számodra, szeretteid számára, a jövőre nézve? Igen (szeretnék élni). Soha senki nem fogja megtudni tőled, hogy mivel foglalkozol valójában? Soha (úgysem hinne nekem). Nem fogsz élni semmilyen tudatmódosító szerrel, alkohollal; pontosan be fogod tartani a maximális adagokat? Igen (korábban sem volt jellemző, és kinek kéne még egyszer az a hét, amikor beállították a drog-profilomat?)
Tudják, hogy minden feltételt elfogadok, sőt, megtisztelőnek tartom, hogy kiválasztottak. Talán minden erőltetés nélkül is ugyanezt tenném, és csak lehetőséget kaptam tőlük. Ismerik a motivációimat, amelyek számukra hasznos, megbízható erőforrássá tesznek. 
Éppen ezért kerestek meg.

Egy kék és fél sárga? Ennyire nem voltam rossz... A gyomromban érzett nyomás nem enyhül, itt valami csúnya játék következik. Mély levegő, karkörzés... nem hiába a sok gyakorlat, a testi reakciók azért kordában tarthatók. Lassan megérkezik a „sárga hatás”, melegség önti el a tarkómat. Indulhatok a géphez.
A telefon és a gép között egy sima USB kábel van, mint bárki másnál. Az elinduló program szokatlan kissé, ha visszafejtenék, annyi lenne benne a furcsa, hogy a külső eszközön át letölt egy másik programot a gépemre, majd elindítja. Ez persze csak akkor történik meg, ha én fogom a kezemben a telefont, és a megfelelő kódot írom be.

Tervező
Ez a besorolásom a Szervezetnél. A feladatok néha nagyon megviselnek, mégis örülök, hogy ide kerültem. Ez nem is lehet másként: az Emberi Erőforrás osztályon nagyon ritkán követnek el hibát. Olyat pedig soha, ami a Szervezetnek hosszabb távon hátrányt jelentene, és ez akkor is igaz, ha bárki másnak bármekkora hátrányt jelent.
Az évek során számos forgatókönyv létrehozásában vettem részt, jól viselem a terhelést, okos vagyok. Nem tudom, hány embernek jelent annyit a megjelenő adathalmaz, mint nekem – hiszen személyesen nem ismerek senkit a valódi munkatársaim közül. Nem tudom, hányan bámulnak ebben a pillanatban hozzám hasonló elképedéssel a képernyőre, hányan tudatosítják magukban a hányingert elnyomó kék tabletta hatását. Nekem viszont mindent elmesél az elmúlt órákból, majd pedig az emberiség most kezdődő történelméről.

A SOHO műholdak néhány órával ezelőtt regisztrálták a napkitörést, elemezték a részecskenyaláb összetételét, sebességét, irányát. A megérkező adatokat újabb mérésekkel pontosították, majd hatalmas teljesítményű számítógépekkel etették meg. A modellek válasza egyértelmű volt.
Érdekes elképzelni, ahogy a forgó Föld bolygón tudósok fekszenek és kelnek, valahol mindig munkaidő van, szakemberek dolgozzák fel a híreket. Egyetemeken, magánszervezeteknél, kormányoknál – és természetesen a Szervezetnél. Nos, itt volt néhány azonnali riasztás, mert az elemzés és a döntés egy másodpercet sem késhet. Utána alhatnak tovább, de persze nem tudnak: a "Napsütés" forgatókönyv indító fázisba lépett, így nagyon sok munkatársam velem együtt csatasorba állt mostanra.
Innen még természetesen lefújható minden, volt már rá példa gyakorlatként és teljesen éles változatban is, a hatósugárnak megfelelően a forgatókönyvek változhatnak, a visszavonásig viszont mindenki a legjobb formáját kell hozza. A hibák, késések súlyos következményekkel járnak.

Következmények
Lojális vagyok a Szervezethez. Mindenki az. Jól fizetnek érte? Nos, nem igazán, ez inkább véletlenszerű. Megkérdőjelezhetetlen hűségünk oka a személyi kvótákban rejlik.
A Szervezet minden tagja a saját szaktudásának megfelelő körű tájékoztatást kap, és ezzel a korábbi életének bizonyos szempontból vége szakad. Pontos számokat kap az erőforrásokról, veszélyhelyzetekről, azokról a tényezőkről, amelyek bármelyike civilizációs szintű összeomláshoz vezethet. Elemzéseket kap arról, mennyire rugalmatlan jelenlegi társadalmunk, gondolkodásunk, milyen mértékben képtelen elfogadni a változtatás szükségességét, sürgető voltát. Kimutatásokat arról, milyen következményekkel jár, milyen önerősítő folyamatokat indít be egy véletlenszerűen, bármely pillanatban bekövetkezhető törés.
Az ember alapvetően biztonságra törekszik, igyekszik kizárni tudatából az erősödő jelzéseket. Nos, az Emberi Erőforrás Osztály érti a lezárt szemek feltépésének módját; tudja, kinél és mikor próbálkozzon. Bemutatja a leendő helyzetet, és a benne felkínált szerepet. Tudja, hogy akit megkérdezett, el fogja fogadni. Tudja, hogy utána hűséggel fog szolgálni, mert személy kvótát kap. Plusz egy ember, plusz két ember. Feleség. Gyerek. Prioritás.
Ismerem a forgatókönyveket. Az összeomlás során a Biztonsági Osztály a prioritási lista szerint fogja keresni a megjelölt személyeket, és ez a rangsor az egyéni teljesítmény szerint súlyozott. Ha elég jó vagyok, talán minden gyermekem bele fog férni. Ha nem...
Hűséges és szorgalmas tagja vagyok a Szervezetnek. Mindenki az. Mindenki ismeri a listát és ezt a szabályt.

A kitörés óriási energiával történt, a beérkezésig kevesebb, mint húsz óra van hátra. Az előzetes számítások szerint ki fogja ütni az elektromos rendszereket a bolygó majdnem teljes felszínén, minden kontinens érintett lesz. Kiesnek a kommunikációs rendszerek, leáll a központi áramszolgáltatás. Beindulnak a vészforgatókönyvek, a kormányok szükségállapotot rendelnek el, kijárási tilalom, mozgósítás.
Mégsem sikerül fenntartani a rendet. Tudom. Számos forgatókönyv megírásában részt vettem az Értékesítési és a Piackutatás osztály megbízásából.

Értékesítés és Piackutatás
A nyerő páros. A Szervezetnél az Értékesítők ugyanolyanok, mint bármely más cégnél, árut hirdetnek és tömegek számára terjesztik – csak az áru szokatlan kissé: gondolatok, vélemény, szokás, jövőkép. Vagy inkább az utóbbi hiánya. 
Az ember nagyon furcsa szerkezet. Hiába biológiai lény, hiába elsődleges célja az életben maradás, magasabb célok érdekében képes önfeláldozó módon viselkedni. Mint például közülünk a Szervezetben bárki, mert tudjuk, hogy erőfeszítéseink egyértelműen szeretteink javára válnak. Bizalom, jövőkép, hit – ezek nélkül viszont az ember csupán egy önző, könnyen irányítható egyed, maximum pár fős mikro-közösség. Könnyen szétzúzható, bármilyen reménnyel megfogható.
A Piackutatás még vadabb csoport. Ők szondázzák a tömeget, ötleteket helyeznek el váratlan helyeken, "oknyomozó riportokat" írnak, összeesküvés-elméleteket gyártanak vagy zúznak szét – és figyelnek, elemzik a reakciókat, a lecsengés idejét, a hangadókat. Valakit bevonnak, valakit vezetnek, valakit hagynak, valakit eltakarítanak. Újabb lehetőségek, forgatókönyv variánsok után kutatnak, hiszen válsághelyzetben apróságokon múlhatnak nagy változások. A Szervezetnek pedig uralnia kell a változást, bármelyik pillanatban és bármilyen okból is következzék be. 
A "tömeg" nem fog hinni az irányítók által hirdetett megoldásban, leszokott arról, hogy megbízzon a hivatalos vezetőkben. Hirtelen felemelkedő, ismeretlen, okos, nyugodt, és meglepő szervező erőkkel bíró emberekben fog önkéntelenül is megbízni. 
Bennünk.

Valahol tréfás ez az egész. A forgatókönyvek legnagyobb problémája az első lépés: az infrastruktúra átmeneti kizökkentése, a szükséges elemek megtartásával, a lehető legnagyobb területen. A részleges kibillenések, forradalmak, helyi katasztrófák mindig megtartanak nagyobb, összefüggő hálózat elemeket (nagy családok, gazdasági körök, hadsereg, maffia), amelyek aztán sok zavart, helyi hatalom koncentrációt okoznak, nehezen megjósolható következményekkel, alkudozással járnak. A legfontosabb feladat egyidejűleg minden kommunikációs hálózat leállítása, illetve ellenőrizhetővé tétele.
Erre jön az Anyatermészet, és intézkedik. Lecsapja a biztosítékokat, kiiktatja a kommunikációs rendszereket.
A riadót még mindig nem vonták vissza, a forgatókönyvek élesednek. A feladatom most viszonylag egyszerű, a szükséges adatokat ebben a pillanatban kezdtem letölteni. Először látok majd neveket, címeket, személyes kapcsolatfelvételre alkalmas kódokat. Mindezt természetesen ki is kell nyomtatnom, megfelelően előkészített lapokra, amiket...
Azért van humora a Személyügynek. Profilom szerint hívő, bár templomba nem járó ember vagyok, senkinek nem okozhat meglepetést egy kopott Biblia, amit magamnál hordok, és akár igen hevesen ragaszkodom hozzá. Ez természetes is, hiszen a most nyomtatás alatt álló betétlapok tartalmazzák (csak számomra olvasható módon) mindazt, amivel később a feladatomat elláthatom.

Személyügy
A nagy varázsló. Úgy gondolom, a Szervezetben mindenkinek egyformán megadatott a két élet lehetősége. Az egyiket bizonyára tapasztalt szappanopera-szerzők alakítják, általában különösebb fordulatok nélkül, unalmas sablonokból. Én alvállalkozó cég informatikusa vagyok, nem túl szorgalmas, de elfogadható kódoló. Minden nap egy órát kell azzal töltenem, hogy átnézem az aznapi "munkámat", levelezésemet, dokumentációimat - amit természetesen valaki más csinált. Újabban rákaptam a kézikönyv írásra... talán kevesebb az erőforrás? Végigolvasom a véleményemet különböző dolgokról, várható beszélgetésekről. Néha telefonálnom kell, vannak személyes találkozók is, de szerencsére nagyon kevés. Valami betegségem is van, ezért nem szeretnek velem találkozni, jóindulatból alkalmaznak. Vagy valami ilyesmi. Nem érdekel különösebben.

Ahogy végeztem, nincs több dolgom, élem a szokásos életem. Nem tehetek semmit szeretteimért, egyedül esélytelen lennék a várható zűrzavarban. Pontosan tudom, hiszen ismerem az elemzéseket, némelyiket én magam írtam, jól végiggondoltam. Csak remélem, hogy a besorolásom, meg a rendelkezésre álló kvótám elég előre sorolják őket. A nyavalyás Megrendelők mindig újabb és újabb kvóta halmokat követelnek tőlünk.

Kvóták és a megrendelők
Ezt a két dolgot talán mindenki utálja a Szervezetnél. A Megrendelőkből élünk, ők adják a forrást minden tevékenységünkhöz. Nem elég okosak ahhoz, hogy a munkánkat elvégezzék – de ahhoz igen, hogyan kell őket utáló, náluk okosabb emberekkel bánni. Nem ismerjük egymást, így nem bízhatunk meg a munkatársainkban. Soha nem adhatunk magunkról semmilyen árulkodó, személyes adatot. A figyelmeztetés súlyos, és egyszeri alkalom mindenkinek elég. Nekem több, mint két hétig nem működött a "mobilom", és eleget tudok ahhoz, hogy kétségbe essek miatta – ugyanakkor ha észrevehető rajtam, soha nem fogadnak vissza.
A Megrendelők tudják, hogy nincs sok idejük a mai hatalmi rendszer szerint fent lenni – de azt is tudják, hogy a ma óriási tömegek által elpazarolt erőforrások töredéke is elég, ha azt csak ők használhatják a mai módon. Az energia jó része pedig kiváltható engedelmes szolgák tömegével, akiket csak életben kell tartani. Az ország adottságai kiemelkedően jók: klíma, víz, mezőgazdaság – a többi egyelőre nem számít annyira. Sok kvótát kérnek ide, ami egyébként  jó is, hiszen sok hangyára lesz szükségük, a váltás kevesebb áldozatot "követel" majd.
Dühít, hogy én és az utódaim jó eséllyel őket fogják szolgálni, de legalább tanulhatnak, írhatnak, dönthetnek majd bizonyos dolgok felett – nem úgy, mint a leendő hangyák.

Amikor végeztem, lekapcsolom a rendszereimet, és gondosan leárnyékolom őket. Nem mintha működésbe tudnám őket hozni, mobil hálózat és műholdak nélkül nem sokat érek velük. Viszont ez az előírás. A Szervezet nem dob el semmit: vagy vigyáz rá, vagy azonnal és tökéletesen megsemmisíti. A Bibliám viszont velem lesz, és tudni fogom, hova menjek az új eszközökért.

A Fejlesztési Osztály
Komoly eredményeket ért el, és nagyon számítunk rájuk. Alacsony energiás rádiós eszközeiket, számítógépeiket, e-papír alapú kijelzőiket gyakorlatilag egy alkar erősítőnek kinéző generátorral vagy egy rajzlapnyi napelemmel is működtethetem. Állítólag. Ahogy azt is garantálják, hogy a műholdas kapcsolatokat is helyreállítják a napkitörés hullámainak elvonulása után. Néhány öreg rakétasiló ma már nem atomfegyvereket, hanem kommunikációs műholdakat pályára állító rakétának ad otthont. Az új kor valódi fegyverei: a kritikus tömegen túl hizlalt, mindent összezúzó izmok helyett az információ feletti hatalom.
A lekapcsolás után 13 órával kezdhetem majd próbálgatni a kapcsolatfelvételt, eldobható eszközökkel, van belőlük egy maréknyi. Aztán helyreáll majd a Szervezet működése megadott protokollok szerint. A kieső pontokat erőforrás mértékétől függően a Biztonsági Osztály megpróbálja megkeresni.
Még így is riaszt az a rövid némaság, amikor a ma megszokott elektronikus zsibongás elhallgat, és csak a saját szívverésünket hallhatjuk majd. Meg a riadt ember-állatok ordítását, szűkölését, jajgatását, amikor a falra festett álomképek eltűnnek, csak a ketrec marad, a gondozók pedig nem jelennek meg a vacsorával.

Az ezt követő forgatókönyveknek már csak kis hányadát ismerem. Tudom, hogy az első napok, főleg a nagyvárosokban katasztrofálisak lesznek. A kórházak akut betegei, a folyamatos ellátást igénylők... nos igen, meghalnak. Nincs más megoldás, és az ezernyi személyes tragédia megtöri azokat, akik a hasznunkra lehetnek. Olyanokat áldozunk fel, akik fenntartására úgysem lesz erőnk. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan szerettünk volna jobb megoldást találni. Sajnos, nincs ilyen.
Ez a kritikus időszak. A gyengék elhullanak, néhány őrült kiskirályságot szervezne, de túl későn ébred rá, hogy nincs felkészülve a kommunikáció hiányára. Nincs Google, nincs térkép, nincs Facebook, nincs mobiltelefon, tévé, rádió. A rádióamatőrök könnyű célpontot jelentenek, de ők meg csak nyílt kommunikációt tudnak, rejtjelek kitalálására nincs idő.

Színre lép a Közönségkapcsolat osztály
Barátságos, meleg hangú, nagy termetű de nem hivalkodó férfiak, határozott, anya-képet sugárzó asszonyok. A "család" örök, belénk kódolt hívójele. Megfejelve a saját kommunikációs hálózatunkkal, előre elkészített, alapos terveinkkel. A rendszerünk felállása után ők jelennek meg a színen, és elkezdik a betakarítást. 
A nyers valóságtól megrettent, tragédiáktól megtört emberek jönnek, mint lepkék a lámpa fényébe, és pontosan azt kapják, amire vágynak. Náluk felkészültebb, szervezett embereket, akik végre megmondják, hogy mit tegyenek. A Biztonsági Osztály néhány szakértőjével karöltve a létfenntartáshoz szükséges készletekkel előre ellátott helyeken biztonságos átmeneti szállásokat alakítanak ki, amíg a célállomásra nem vihetik őket.
Lázongások biztosan lesznek, de a szervezett, egymással kapcsolatban álló, egymásban bízó emberekből álló sejtek elég ellenállóak lesznek. És megfelelő mértékben túlterveztük a számukat. A Közönségkapcsolat tagjai ennek tudatában vállalták a feladatot. 
Valóban jó emberek. Ezért választották őket.

Az erősebb, csak önmagukra számító csoportok kirajzanak vidékre. Fegyverek, készletek, esetleg előre elkészített menedékhelyek, 5-25 fős csoportok. Lényegében ez az a létszám, amely  egymásban ilyen körülmények között is megbízni képes, és kommunikációs eszközök hiányában is hatékonyan irányítható. És ez az utóbbi tulajdonság, ami miatt a Szervezet számára nem jelentenek akadályt.
Már az első körben alaposan ellátják egymás baját. A maradék egy része letelepedésre, a másik fele portyázásra szakosodik. Hamar kiderül, hogy a messzire hordó lőfegyverek korában nincs olyan méretű közösség, amely hatékonyan lenne képes megvédeni egy akkora területet, amelyen a létfenntartását biztosítani tudja. Egyszerűen nincs elég ember a határok folyamatos védelmére olyanokkal szemben, akik rabolni akarnak.
Az ő elvesztésük kevésbé fáj. Ők azok, akiknek volt választási lehetőségük, erőforrásuk ahhoz, hogy békés, közösségi megoldásokban gondolkodjanak, ne ostoba vadnyugatos mintákat kövessenek.
Mi elég időt terveztünk magunknak, és jön még a tél is. Ez különösen jó időszak a drónokkal végzett éjszakai hőkamerás felderítésekhez.

A Biztonsági Osztály takarít
Valószínűleg a rendvédelmi, biztonsági cégek kulcsemberei tagjai a Szervezetnek, és talán ők azok, akik korábban személyesen ismerhették egymást. Elvégre a Biztonsági Osztály már eddig is beavatkozott a hozzám hasonló munkatársak életébe.
Nem lesz nehéz dolguk. Járművek, kommunikációs eszközök, több ezres, talán tízezres, közös tervek alapján mozgósítható, állandó rejtett kommunikációra képes létszám, szükség esetén légi felderítés. Elsöprő erő.
Címre mennek. Nem volt túl nehéz összeállítani az infláció mérésére szolgáló "fogyasztói kosár" mellett a "túlélő kosár" tartalmát. Nem tudom pontosan a követési módszert, viszonylag alacsony aktivitású, gamma sugárzó homogén izotópra tippelek, amit nyomjelzőként kevertek a megfelelő termékek közé (lőszer, konzerv, technikai eszközök). Ezek kis mennyisége érdektelen, a tulajdonosok mindeddig rejtve tárolták őket. Most viszont előkerülnek a szekrényekből, pincékből, és mozogni kezdenek. Csak olvasni kell a jeleket, kicsit irányítani, egymás ellen provokálni őket.
Csalikat használnak. Bemondja a rádió, hogy Paks felé indulnak a tartálykocsik. Egy darabig lesznek, akik nem gondolnak arra, hogy valójában hol is lehet helyileg az ország stratégiai olajkészlete, és ugyan miért lenne máshol, mint ahol a legnagyobb szükség van rá? A kamionok megfelelően páncélozott fülkéiben természetesen a Biztonsági Osztály emberei ülnek, viszonylag biztonságban, mert a támadók csak eltéríteni, puskával kilőni akarnak, rakétázni, robbantani nem. És meghalnak, mert a Biztonsági Osztály viszont csak ezt akarja.

A fő feladatom egy mezőgazdasági termelő övezet tervezése volt, oda fog vinni a Biztonsági Szolgálat a megfelelő időben. Sok mellékes feladattal jár egy minimális külső erőforrás-igényű telep kialakítása. Föld alatti, emberi élőmunkával létrehozható, szinte teljes hőszigetelésű közösségi szállások. A fűtésről az emberi testek melege és a komposzt tartályok gondoskodnak, amikor kell. Az építőanyagot régen elhelyeztük, a munkát majd a hangyák végzik.

Persze, emberek. Törődünk velük, megkeressük a családtagjaikat, összehozzuk őket. Foglalkozunk azzal, hogy jól érezzék magukat, kis paradicsomnak tartsák azt a területet, amit tőlünk kapnak. Hálát kell érezniük irántunk, hogy megmentettük őket, új, sokkal békésebb életet adunk nekik. Nem kell többet gondolkodniuk, mint korábban. Ha nem akarnak, nem kell dönteniük semmiben, nem tolnak ki velük a náluk intelligensebbek. Hiszen mostantól ők is közvetlenül érdekeltek abban, hogy jól érezzék magukat, és szorgalmasan dolgozzanak.
Nem fognak tanulni sem. Hiszen nem is szerették soha. Az írásbeliség egyszerű jelrendszerre korlátozódik, a zene a könnyen felfogható, táncolható egyen-ritmusra, a gondolkodás és világkép néhány jól összeillesztett klisére. Nem lesznek nagyra törő vágyaik, nem akarnak világot látni, hiszen szerintük a világból talán csak a mi kertünk maradt meg, és semmi kedvük nem lesz elhagyni a fészket. Ha mégis, nem fognak visszatérni, mert esélyük sincs a Biztonságiakkal szemben.
Hangyák. De nem halottak. Segítenek átmenteni a globális emberi fajt saját ostobaságának következményein. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a klímaváltozás, szennyezések, erőforrásválság jelen világrendben halálos következményeit egységes fajként túlélhessük. Ennek motorját a végletesen túlhasznált, elpazarolt erőforrások helyett éppen azok fogják szolgáltatni, akik eddig két kézzel szórták: a "fogyasztói társadalom" embertömege. Egyszerű, kétkezi munkával. Még egészségesek és boldogok is lesznek. Mindent meg fogunk tenni értük.

Azt hiszem, minden munkatársamra igaz, hogy másról álmodott. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk fejében megfordult: ezek a tervek akkor is használhatók lennének, ha nem kéne előtte számtalan ember életének feláldozásával megtörni a konok módon ismételgetett gondolati sablonokat. Ha nem kéne birkaként terelni, végül hangyává zsugorítani saját fajtársainkat. Ha valahogy meg lehetne győzni megfelelő mennyiségű embert arról, hogy akár most is el lehetne kezdeni.

Talán több is ez, mint vágyálom. Időnként nagyon furcsa írások jelentek meg az interneten, blogokon, fórumokon – olyan könnyű rájuk bukkanni, ha az ember tudja, mit keres. Pláne, ha megfelelően paraméterezett kereső algoritmusok rostálják ki a szemetet előtte... Szakadár tagok, vagy a Piackutatási Osztály kísérletei? A kísérletek mindig elhaltak, lőtéri gyakorlatba és házi szélkerék építésbe fulladtak... Tényleg ekkora a homály, vagy az Értékesítés lépett közbe?

Nem fogjuk megtudni. T-18 óra. A Nap megtette a kezdőlépést. Indul életem utolsó hétköznapja.