Érdekes dolgot mondtam álmomban, mégpedig ezt: ugyan miért kellene nekem bármilyen politikussal, aktivistával, akárkivel beszélgetnem? Modern demokráciában élünk (mekkora ordító önbecsapás mindkét szó...), így a vitapartner természetesen nem fog igazat, pontosabban őszintén és hosszú távon felelősséggel képviselt saját véleményt mondani: azt fogja mondani, amitől az adott pillanatban nagyobb tömeg bólogatását reméli. Ugyanis a jövő kizárólag ezen, az adott pillanatban lemért bólogatási arányon múlik. Minden pillanatban.
Vagyis politikusunk hiába hiszi azt, hogy majd holnap már őszinte lehet, akkor is a szavazatarányokon kell majd gondolkodnia. Így aztán vagy feladja az önálló gondolkodást, és beáll a megélhetésért folyamatosan ködösítő, "áruló írástudók" sorába (igaz-e, Giró-Szász András?), vagy nem is foglalkozik azzal, mennyire üti egymást a tegnapi és mai vélemény (Szijjártó Péter?), vagy egyszerűen érthetetlen, hogy miért kell őt hallgatnia bárkinek is (Selmeczi Gabriella is biztos jó valamiben, ha beszélnie nem is kéne).
Miért a szóvivőket pécéztem ki? Mert ők, hasonlóan az ellenzéki ("szabad") politikusokhoz, nincsenek két tűz között. Ezzel szemben a mindenkori kormánypártnak mindez csak színjáték, valójában az egymással a háttérben állandóan hadakozó pénzügyi-gazdasági erők követeléseinek kell első sorban megfelelniük, és minden, amit mondanak, csupán csomagolás a bólogató tömeg számára. Gyapot csokoládébatyuban (Joseph Heller: A 22-es csapdája, 24. Milo)... ezt mindenképpen olvasd el, ha pontosan tudni akarod, mi történik ma az országban!
Persze elhiszem, hogy a Fidesz jól kitalálta, hogy mit csinálna, ha végre hagynák - csak sajnos szűklátókörűségük és öntömjénezésük lehetetlenné tette számukra annak belátását, hogy ellenfelük is pont ezt csinálná: hős szeretne lenni, meg országmentő, meg minden, ha lehetne. De nem lehet. Rabolt pénzből, törvényesített teljhatalommal, amit csupán a (náluk bizonyítottan működésképtelen) jó ízlés és önkontroll korlátozhatna, lehet szép statisztikát hazudni, és (ma még) bólogatást kicsikarni a "tömegből" - pontosabban abból a maradékból, akik még egyáltalán odafigyelnek, míg a külső szakértők undorral húzzák a szájukat. Persze elveszik a tömegtől elrabolt utolsó tartalékokat, lásd: nyugdíjpénztár, előtörlesztés a nem látható megtakarításokból, nekik nem fáj annyira az utána következő "gonosz nyugat" meg "pénzügyi háttérhatalom" hepciáskodás. Nekünk fáj. És pont azok hergelnek minket, akik kiárusítottak bennünket a "gonoszoknak" ahelyett, hogy értelmesen beszéltek volna velünk.
Most pedig mindazt, amit eddig mondtam, tegyük egy nagy zárójelbe, mert csak bevezetés: ezt még talán lenne kedve egy érzékelhető százaléknak felfogni, aggyal utánagondolni, komoly vita tárgyává tenni. Sajnos azonban mindez teljesen érdektelen, felszíni jelenség csupán, és az a jövő, amelyhez köze van, csupán elméletben, egy általunk létrehozott mesevilágban létezik. Ezt most tessék újra elolvasni és megérteni.
Ez az egész politikás, gazdaságos rizsa csupán humbug, nulla, semmi.
A jövőt úgy hívják, hogy működő ökológiai rendszerek, egészséges emberi társadalom és egyéni gondolkodás. Úgy hívják, hogy valós értékek és célok - és semmi, ismétlem: semmi köze nincs a nyugdíjhoz, titkos svájci bankszámlához, offshore cégekhez vagy a miniszterelnöki pozícióhoz. Köze van viszont a rendelkezésre álló, elégedett és képzett földművesek, iparosok, ápolószemélyzet, tanárok, kutatók, ... számához - és néhány, ismétlem: néhány olyan emberhez, akikre a közösségek együttműködésének megszervezéséhez szükség van a 21. században elérhető (és helyesen használt) informatikai rendszerek mellett.
Sajnos, a valódi jövő túl egyértelmű elvárásokat támaszt, kíméletlen ítéletet mond hétköznapi dolgainkról. Azt mondja, hogy ordítóan kevés az az ember, különösen fiatal, aki hajlandó megfogni a munka végét egó-, és karrierépítés, élményvadászat helyett. Azt mondja, hogy vizuális táblák, húsz év után újra távirányított igazgatók és egyen-tanterv helyett elsősorban példaképként működő tanárokra és intézményekre lenne szükség ott, ahol az életet: az élelmet megtermeljük. Azt mondja, hogy a mai ostoba irányítási rendszer vízfejének lakói a politikusoktól a celebekig totálisan értéktelen csürhe, akik semmi hasznára nincsenek azoknak, akik munkáján élősködnek. Azt mondja, hogy a vezetőkkel szemben támasztott legfontosabb elvárások: a megértés, kommunikáció képessége, felelősségvállalás, mediátori hozzáállás - amit ma sehol nem láthatunk.
Azt mondja, hogy mindnyájunknak alaposan végig kell gondolni, mit engedhetünk meg magunknak és mit nem. Például attól, hogy azt az olajat, amiből a gyerekeink szeretnének műanyagot csinálni, ma már nem látható korom, hanem a katalizátorokon átpasszírozható nanorészecskék formájában okádjuk a környezetbe, amelyek tényleg nem rakódnak le a tüdőben, mert átcsúsznak a sejtfalakon is - nos, attól még nem lettünk fejlettebbek, csak a szoba sarka helyett az éléskamrába söpörtük a trágyát.
A sor végtelen...
Miért írom le mindezt? Nos, ezt még kevésbé fogod szeretni... (és emiatt totálisan érdektelenek a százalékok: sokkal kellemesebbek a jelszavak és a könnyen érthető marketing hazugságok, mint az én szavaim. Soha nem leszek egy súlycsoportban semmilyen mesélővel.)
Mindnyájan rendelkezünk homályos, beszélgetések során, vetélkedőkben villogtatható történelmi tudással - viszont valószínűleg te sem rendelkezel történelmi érzékkel. Érzed például azt, hogy a teljes történelmünk milyen hihetetlenül rövidke, pár ezer év - mondjuk annak tükrében, hogy a pár száz év alatt elégetett kőszén és olaj kialakulásához évmilliók, általunk előállított nukleáris hulladék "megszelídüléséhez" akár negyedmillió év is szükséges lehet (plutónium)? Érzed azt, hogy minden konfliktusnak két oldala van, de mindig csak az egyiket olvashatod a könyvekben, a másik oldal igazsága mindig hazugsággá válik - ami azt jelenti, hogy mások számára éppen te vagy a "hazugok" oldalán?
És ami a fő: érzed-e azt, hogy az egész történelem milyen nevetségesen kis létszámú embercsoport megőrzött tevékenysége, akik hatást gyakoroltak egymásra, illetve a "láthatatlan tömeg" életére? Azok az emberek (lényegtelen, hogy "jó" vagy "rossz" módon), de általában kiemelkedően tehetségesek voltak - vagy ilyen emberek irányították őket a háttérből. A mintaalkotáshoz szükséges mélységű, precíz, önkritikus gondolkodás soha nem volt tömegsport!
A láthatatlan, történelemkönyvekben csak statisztika formájában említett tömeg életét pedig alapvetően meghatározta a hagyomány. Ez vezérelte a mezőgazdaságot, a vadászatot, a társas és közösségi kapcsolatokat, a gyermeknevelést, ... Mindent. Ismeretlen és feltáratlan időtávokra nyúlt vissza, megkérdőjelezhetetlen törvényként vette át a benne élő ember, és ez megkötötte a "híresek" kezét is: a tömeg megfelelő katonai erővel kézben tartható, akár elpusztítható volt (és idővel valahogy mindig "újranőtt"), de a hagyománnyal ellenkező módon irányítani nem lehetett.
Ma mindez gyökeresen megváltozott. Nincsenek kikerülhetetlen hagyományaink, amelyek minket a saját közvetlen életterünkhöz kötnének, annak fenntartható módon történő felhasználását kötelezővé tennék - éppen ellenkezőleg: a hagyomány helyét átvette a pénz alapú gondolkodás, helyi tudásunk nulla, és inkább arról szól, hogyan alakíthatnánk át hatalmas eszközeink segítségével mindent, ami körülöttünk van.
Nincsenek kiemelkedő képességű vezetőink, az állandóan acsargó, önmagáról kizárólag illúziók alapján gondolkodó emberek tömegéből az ennek meglovaglására leginkább alkalmas színészeket és hőbörgőket emeljük ki, akik a tükörnek és nekünk játszanak csupán állandóan változó személyiségeket.
Valójában ezzel ültetik el bennünk a legveszélyesebb mérget, amely szó szerint halálos a bolygó emberi civilizációja számára: a tehetetlenség tudatát. Ez apátiát, felelőtlenséget és ordító szűklátókörűséget eredményez egy olyan világban, amely valóban az információ eddig elképzelhetetlen bőségét teríti elénk. Pont ez a bajunk vele.
Nézzük a kulcskérdéseket.
Képességek hiánya
Attól, hogy bármilyen fórumon véleményt tudsz mondani, sőt számtalan alkalommal elismételni, még nem biztos, hogy érdemes egyáltalán megszólalnod. Még akkor sem, ha te magad, vagy a haverok közössége ezt a véleményt "legalább olyan jónak" tartja, mint az aktuális vezetők hőzöngését. Egyik kutya, másik eb; a te ugatásod némiképp legitimálja az ő ugatásukat, hiszen ugyanolyan jogosan mondják rólad, hogy nem értesz hozzá, mint te róluk.
A google találati listája, a Wikipédia közösségi okossága nem a lényeg, csak a középszer tudás-illúziója, míg a problémák valódi megértéséhez, a helyes kérdések feltevéséhez továbbra is elengedhetetlen a sok évtizedes elmélyült gondolkodás, munka és élettapasztalat - és akkor még nem beszéltünk a megoldásokról, vagy a hozzá vezető tevékenység menet közbeni elemzéséről, értékeléséről, módosításáról.
Képesség megteremthetősége
Igen, szembe kell nézned azzal, hogy nem vagy képes ura lenni minden, a rendelkezésedre álló információnak. Hiába olvasol el minden rendelkezésre álló okos véleményt, hiába meggyőző az egyik oldal és tűnik totális hülyeségnek a másik, tévedhetsz. Tanulj meg hallgatni, és jobban odafigyelni a tiédtől eltérő, mint az azzal egyező véleményre, egyszerűen azért, mert az idegentől több újdonságot hallhatsz. Tanuld meg feltenni a számodra fontos kérdéseket (valóban a megismerés, és nem burkolt kioktatás céljából), és indulatok nélkül, felelősséged és a hibázás lehetőségének tudatában leadni az egyetlen általad befolyásolható szavazatot: a sajátodat, a legjobbnak tartott változat mellett.
És igen, lehetsz ura egy területnek, ha sok-sok évet áldozol az életedből arra, hogy azon a területen mindig a legjobb tudásod szerint dolgozz, tanulj, kutass. Lehetsz asztalos, programozó vagy földműves, mindegy. Itt számítani fog a véleményed, itt mások kérdezhetnek tőled - bár ha jól csinálod, mindig újat fogsz tanulni te is, csak más szinten, mint azok, akik a véleményedet értékelni próbálják.
Egy idegen megkérdezett három kőfaragót, mit csinál.Ugyanolyan ez, mint a sebészet. Mindnyájan tanultunk valamennyi biológiát, láttunk kórházat és kórházas sorozatokat, szikét is vehetünk a megfelelő boltban. Ennek ellenére nem állunk neki megműteni a gyerekünket, hanem kórházba visszük. Az általános tudás nem arra való, hogy mi magunk felhasználjuk, hanem arra, hogy pontosan felismerjük: mi az a helyzet, amit meg tudunk oldani, és mi az, amiben szakértő segítségre van szükségünk.
Az első felelt: "Követ faragok, ezzel keresem a kenyeremet".
A második ezt válaszolta: "Egy épület sarkához faragom a követ".
A harmadik kőfaragó egészen más választ adott: "Katedrálist építek".
Ma egy haldokló világot (országot, egészségügyet, ...) állunk körül, kézfeltartással választunk sebészeket magunk közül, akik rettenetes mészárlást végeznek, közben ránk hivatkoznak, hogy mi ezt akarjuk.
Nem, mi nem ezt akarjuk, hanem azt, hogy érdemi gyógyító tevékenység folyhasson - és ehhez igenis hozzá tudunk járulni! Először is azzal, hogy abbahagyjuk az ordítozást, akkor rögtön feltűnik a ripacsok hamissága. Nekünk nem véleményt kell mondani, hanem objektív kérdéseket feltenni, és azok megválaszolására kényszeríteni azokat, akiknek szike van a kezében. És igen, elvenni bárkitől, ha kárt okoz vele. Teljességgel másodlagos szempont, hogy önérdekből vagy tudatlanságból árt, a büntetősdi is lényegtelen - több kárt nem szabad okozni! Ezt bosszantóan könnyű elkenni jogi meg pénzügyi csavarokkal, viszont képesek vagyunk a legjobb tudásunknak megfelelő tiszta helyzetet teremteni, ha a kézzelfogható tényekről beszélünk és közös megoldást keresünk. Ezt bármelyik pillanatban elkezdheted!
Motiváció hiánya
Súlyos önbecsapás abból kiindulni, hogy minket érdekel a jövő. Valójában mindannyian pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy a jövő az az idő, amikor mi betegek, öregek leszünk, amikor meghalunk, és amikor már nem is lesz senki, aki emlékezne ránk. Ez az oka annak, hogy ilyen őrült módon igyekszünk élményeket és saját tulajdonokat szerezni, tartalékokat gyűjteni a szükségképpen bekövetkező "rossz időre", ezért riasztanak minket a végleges döntések, kötöttségek, szoros érzelmi viszonyok, és ezért akarunk minden ostoba módon nyomot hagyni magunk után.
Utáljuk a jövőt, mert akkor rossz lesz nekünk, "racionálisan szemlélve" semmi közünk hozzá, ezért akarjuk "elfogyasztani" mindazt, amire csak rátehetjük a kezünket. És ez nem valami új keletű rosszaságunk következménye, a történelem tanúsága szerint aki csak megtehette, rendkívül kevés (azóta szentté avatott) kivétellel pontosan ugyanígy járt el! Az egyetlen probléma, hogy a "tömeg" mindeddig nem volt képes oly mértékben életellenes minták szerint élni, hogy az képes lett volna súlyosan befolyásolni az élőhelyét.
Ma ez sajnos a teljes bolygóra nézve helytálló, és igen gyorsan megváltoztatásra szoruló tény.
Motiváció megteremthetősége
Abban a pillanatban, amikor képesek vagyunk tudatosan elfogadni az élet alapszabályait, az öregedést és a halált, a motivációk megfordulnak. Elemi érdekemmé válik az, hogy módom legyen az akkor számomra lehetséges mértékig "jól" élnem, amit csak az utódaim tudnak lehetővé tenni akkor, ha nekik nem a saját életben maradásuk lesz az egyetlen elfoglaltságuk. Erre sokkal nagyobb esélyt nyújt a régi hagyományokon alapuló természetközeli, minimális energiaforgalmú, túlnyomó részben kis körfolyamatokon alapuló élet-rend-szer, mint a mai óriási méretű és erőforrás igényű, bányától kukáig tartó "egyutas" gazdaság, vagy valami "techno-varázslat", ami kifogyhatatlan (gonoszok által eltitkolt) energiaforrásokra, talaj nélküli élelemtermelésre és hasonlókra épül.
Igen, mindannyian elveszítjük szeretteink egy részét, majd meghalunk - viszont ha már ez a játékhoz hozzá tartozik, inkább egy szép kertben szeretnénk megöregedni, és egy hasznos, kerek élet végén meghalni - nem egy lakhatatlanná tett bolygón rettenetes áldozatok mellett felépített űrállomáson (ha egyáltalán sikerül létrehozni).
Ideje, hogy összekapjuk magunkat, mert a cím, amivel ma reggel ébredtem, szójátéknak tűnhet, de szó szerint igaz. A bolygó és az élővilág sokkal rosszabbakat is túlélt már minálunk, de megfelelő szintű érdeklődés hiányában az emberi civilizáció jövője elmarad.
