Kedves Locutus,
szerintem is érdemes lenne átnézned a Magyarok Szövetsége terveit, dokumentációit. Sokkal komolyabb és átgondoltabb alapokon nyugszik, mint bármi, amit a médián keresztül ma látni lehet - ugyanis szerintem is (bizonyos szemszögből nézve bosszantó módon) megvalósítható. Lenne, ha nem a mai szabályozási, irányítási, tulajdoni, kommunikációs, ... rendszer alatt próbálnánk meg üzembe helyezni, mert ez belső logikáját követve ahol lehet, gáncsolja az értelmes törekvéseket - pédául összemossa a hőbörgőkkel, aminek nem érdemes felülni. Ennek köszönhető, hogy azokban, akik látják a lehetőségeket, komoly indulatok feszülnek, és keményen reagálnak - én is ugyanilyen dühös vagyok, amikor saját "világom", az informatika "fejlődésnek" irányát és motivációit nézegetem.
Az én vesszőparipám a következő. Itt van a MSz, és a hasonló elveket valló emberek, akik látják a hazánkban rejlő lehetőségeket, és azt, hogy valahogy nem lehet belőle semmi, és globális irányító rendszerek igyekeznek a még működő helyi rendszerek maradékait is tönkretenni. Itt van a VP globális elmélete, ami arra épít, hogy a technológiánkban és az erőforrásainkban óriási tartalékok vannak, de valahogy mégsem tudjuk egy mindnyájunk számára értékes élet lehetőségét biztosító környezetté formálni - mert az óriási tervek megvalósítását lehetetlenné teszik az emberi motivációk, hibák, ellenállás, helyi érdekek.
Hitem szerint a két megközelítés szembenállása csak látszólagos, de a fennálló rendszer a legteljesebb mértékben kihasználja ezt az illúziót, még rá is segít az oldalak közötti félreértésekre. A megoldást én a két oldal együttes megvalósításában látom: helyi tapasztalaton, kultúrán alapuló megoldások, a feladathoz megfelelő legkisebb méretű körfolyamatok révén elégítsük ki a szükségleteket - ugyanakkor technológiánk segítségével biztosítsuk az információ, tudás, tapasztalat, erőforrások globális felhasználhatóságát.
Erre azonban esélyünk sincs, amíg a valós erőforrásokat és szükségleteket elfedjük egy, erre a feladatra eleve, egyszerűen matematikai szabályok szerint alkalmatlan, az együttműködés helyett az állandó harcot létszükségletté tevő "közvetítő" rendszerrel, vagyis a globális pénz nyelvén beszélünk.
Ha gabonáról, almáról, szőlőről beszélnénk, Magyarország lakossága boldogan dolgozna és termelne, büszkén adna élelmet népessége sokszorosának - cserébe élvezhetné a máshol előállított termékeket. Ha gazdasági folyamatokról, piacokról, mutatókról, EU támogatásokról beszélünk, akkor kivágják a szőlőt, eladják a földet, munkanélküliek lesznek, eladósodnak. Dühítő.
Ha egy önellátó területről és a szükséges infrastruktúráról beszélünk (nézd el nekem, hogy Fresco városai számomra is idegenek), akkor feladatok, szerepkörök, felelősség, erőforrások kerülnek szóba. Ha "millárdos beruházás", akkor engedélyeztetés, kenőpénzek, saját kocsik, villák, ésatöbbi. Dühítő.
De nem a két irány áll szemben egymással, hanem az igazság kifejezésére alkalmatlan nyelv öli meg mindkettőt.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. szeptember 5., vasárnap
korszellem-87
Hoppá! Most álljunk meg egy pillanatra! Ez nem ugyanaz a Penge és X, akikkel anno érdekes csörtéket vívtunk... Srácok, ti beszélgettek! 
És nézzétek el egy megrögzött "összepuszilózós békeharcosnak": szerintem egyetértetek, más-más szemszögből, de ugyanarra mutattok.
Legalábbis, ha jól értem, X, neked semmi gondod nincs azzal, hogy van technológia, amiben Penge, ha jól látom, nem "világkitalátor", hanem technikus szeretne lenni (ráadásul elfogadja, hogy az ő víziójának megvalósulása is bosszantóan ködös). Csak azt várod el, hogy az intelligencia ne a fenntartók megnyomorítására kötött szövetség legyen, hanem segítő, szolgáló, szervező erő.
Penge sem akarja már "a múltat végképp eltörölni", és úgy látom, nincs problémája az emberi, történelmi és kulturális alapú szövetségekkel, közösségekkel - csak nem bízik abban, hogy ezekre egy összeomlás esetén (vagy éppen elkerülése érdekében most azonnal) rá lehessen terhelni a fenntartás feladatát (média-mosott tömeg); illetve hogy egy szigorúan nacionalista gondolkodású államok mozaikja jó lelkiismerettel vállalható globális megoldást jelentene (már kezdve Magyarországgal - és "kisebbségeinkkel", illetve a környező országokkal: revízió vagy sem, ha igen, hogyan, ha nem, akkor mit szólunk a román, szlovák, ... nacionalizmushoz?) Éppen ezért mégis elképzelhetőnek tartja a káoszt, pláne, hogy ennek létrehozásához egy esetlegeg valódi fordulat esetén komoly érdekek fűződnének (zászlós-motorosok kontra enyingi vándorok rangadók - és máris itt van dél-amerika, meg a békefenntartás nevű megszállás, a médiából pedig, ebben ismét egyetértetek, sem világon, sem itthon senki nem fogja megtudni az igazságot - lásd Amerika).
Szerintem ebben a játékban keressük a megoldást - a túlélést, amihez szerintem egyaránt szükség van az általad (X) képviselt szilárdságra, de a Penge által hangoztatott kétségek komoly vizsgálatára és megválaszolására is. Én úgy látom, Penge most nem "kötözködik", nem támad, csak kérdez. Nézzétek el nekem: ami itt most fut, nagyon tetszik, és szurkolok nektek.
Eredeti hely
Válasz 1
És nézzétek el egy megrögzött "összepuszilózós békeharcosnak": szerintem egyetértetek, más-más szemszögből, de ugyanarra mutattok.
Legalábbis, ha jól értem, X, neked semmi gondod nincs azzal, hogy van technológia, amiben Penge, ha jól látom, nem "világkitalátor", hanem technikus szeretne lenni (ráadásul elfogadja, hogy az ő víziójának megvalósulása is bosszantóan ködös). Csak azt várod el, hogy az intelligencia ne a fenntartók megnyomorítására kötött szövetség legyen, hanem segítő, szolgáló, szervező erő.
Penge sem akarja már "a múltat végképp eltörölni", és úgy látom, nincs problémája az emberi, történelmi és kulturális alapú szövetségekkel, közösségekkel - csak nem bízik abban, hogy ezekre egy összeomlás esetén (vagy éppen elkerülése érdekében most azonnal) rá lehessen terhelni a fenntartás feladatát (média-mosott tömeg); illetve hogy egy szigorúan nacionalista gondolkodású államok mozaikja jó lelkiismerettel vállalható globális megoldást jelentene (már kezdve Magyarországgal - és "kisebbségeinkkel", illetve a környező országokkal: revízió vagy sem, ha igen, hogyan, ha nem, akkor mit szólunk a román, szlovák, ... nacionalizmushoz?) Éppen ezért mégis elképzelhetőnek tartja a káoszt, pláne, hogy ennek létrehozásához egy esetlegeg valódi fordulat esetén komoly érdekek fűződnének (zászlós-motorosok kontra enyingi vándorok rangadók - és máris itt van dél-amerika, meg a békefenntartás nevű megszállás, a médiából pedig, ebben ismét egyetértetek, sem világon, sem itthon senki nem fogja megtudni az igazságot - lásd Amerika).
Szerintem ebben a játékban keressük a megoldást - a túlélést, amihez szerintem egyaránt szükség van az általad (X) képviselt szilárdságra, de a Penge által hangoztatott kétségek komoly vizsgálatára és megválaszolására is. Én úgy látom, Penge most nem "kötözködik", nem támad, csak kérdez. Nézzétek el nekem: ami itt most fut, nagyon tetszik, és szurkolok nektek.
Eredeti hely
Válasz 1
2010. szeptember 4., szombat
korszellem-86
Szerintem túlragozzuk a dolgot, bízom abban, hogy vettem az adást 
Nem gondoltam, hogy újat mondok neked a kiegészítéssel, csak hozzátettem, mert szerintem odaillett... és ahogy látom, Penge is csak néhány mozaikdarabot tett ide és megforgatta kicsit.
Az élethelyzetből adódó szerepek léteznek, ezeket sem figyelmen kívül hagyni, sem túlértékelni nem szerencsés, a kettő között ott figyel a kölcsönös szereteten, tiszteleten, tanuláson, ... alapuló működőképes viszony. Legyen részünk benne
Eredeti hely
Válaszul erre
Nem gondoltam, hogy újat mondok neked a kiegészítéssel, csak hozzátettem, mert szerintem odaillett... és ahogy látom, Penge is csak néhány mozaikdarabot tett ide és megforgatta kicsit.
Az élethelyzetből adódó szerepek léteznek, ezeket sem figyelmen kívül hagyni, sem túlértékelni nem szerencsés, a kettő között ott figyel a kölcsönös szereteten, tiszteleten, tanuláson, ... alapuló működőképes viszony. Legyen részünk benne
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-85
Köszönöm, azt hiszem, értem is - új köröket nem nem kéne futni ekörül. Akkor hajrá, hozzuk ki a sajátunkból mindazt, amire fussa!
Eredeti hely
Válaszul erre
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-84
Mondanék egy meredeket.
Semmi bajom nincs a bőröm alá ültethető RFID chippel, mint technológiával. Szeretném, ha azok, akik engem keresnek, megtalálnának. Szeretném, ha pl egy természeti katasztrófa káoszában pillanatok alatt lehetne megszervezni az ott ácsorgó egyformán sáros, zavarodott tömegből egy hatékony, önmagát menteni képes csapatot (szakértelem, erő, tapasztalat); kutyák helyett műszerrel keresni a megmenthetőket, informálódni a családtagok hollétéről - és valós adatok szerint döntést hozni, amikor muszáj.
Katasztrofális ostobaságnak tartanám viszont, ha hagynám, hogy a jelenleg fennálló rendszer ültesse a bőröm alá, mert azt nem a felsorolt lehetőségek, hanem saját ostoba szabályai mozgatják, és amíg fennáll, soha nem lesz érdekelt abban, hogy engem, mint emberi lényt bármilyen módon figyelembe vegyen - csak mint célcsoportot, fogyasztót, birkát - vagy éppen ellenséget.
Nem a kés, a balta vagy a "zatom" a fegyver, mi tesszük azzá.
Eredeti hely
Válasz 1
Semmi bajom nincs a bőröm alá ültethető RFID chippel, mint technológiával. Szeretném, ha azok, akik engem keresnek, megtalálnának. Szeretném, ha pl egy természeti katasztrófa káoszában pillanatok alatt lehetne megszervezni az ott ácsorgó egyformán sáros, zavarodott tömegből egy hatékony, önmagát menteni képes csapatot (szakértelem, erő, tapasztalat); kutyák helyett műszerrel keresni a megmenthetőket, informálódni a családtagok hollétéről - és valós adatok szerint döntést hozni, amikor muszáj.
Katasztrofális ostobaságnak tartanám viszont, ha hagynám, hogy a jelenleg fennálló rendszer ültesse a bőröm alá, mert azt nem a felsorolt lehetőségek, hanem saját ostoba szabályai mozgatják, és amíg fennáll, soha nem lesz érdekelt abban, hogy engem, mint emberi lényt bármilyen módon figyelembe vegyen - csak mint célcsoportot, fogyasztót, birkát - vagy éppen ellenséget.
Nem a kés, a balta vagy a "zatom" a fegyver, mi tesszük azzá.
Eredeti hely
Válasz 1
korszellem-83
Kedves csenkesz,
távol álljon tőlem, hogy bármilyen válaszra "számítsak" bárkitől - amit leírsz, teljesen természetes dolog. Talán egy dolgot hangsúlyoznék máshogyan: én úgy élem meg, hogy a kölkökkel kapcsolatban én (az adó, gondoskodó oldal) nem csak azért változom, tanulok, mert "elfogadom, hogy szeretetem tárgya változik". Ők még mindig kis csüntök, én meg születésüktől fogva tisztelem őket, hihetetlen sokat tanultam tőlük a világról és önmagamról, sokat változtam általuk, és sok mindenben nekik köszönhetem, hogy talán kicsit jobban látom "azt a bizonyos" szeretetet (is).
Ennek is köszönhető, hogy soha nem leszek képes nyugodt lélekkel azt mondani: jó apa vagyok, pedig nagyon igyekszem. Viszont tudom, hogy sok korábbi hibámat ez az igyekezet okozta, bármikori kijelentése pedig megengedhetetlen önhittségnek tűnik a számomra. Csak annyit mondhatok, hogy sokat hibáztam és fogok is, annak dacára, hogy a legjobbat szeretném, de sajnos csak korlátozott tudásom, képességeim és érzékelésemhez képest tudom a tőlem telhető legjobbat adni. Ez néha oly kevés.
Ha a kölköm pofáraesik, csak azt kérdezem meg tőle, hogy előtte meggondolta és úgy hitte, hogy menni fog? Ha rossz jegyet hoz haza, megkérdezem tőle, hogy tudja-e mit hibázott? Nem azért cseszem le, mert sáros lett, hanem azért, mert az új pólójában ment dagonyázni. De leüvöltöm a fejét, ha a második szólás után sarlóval a kezében rohanni kezd lefelé a lejtőn, mert felelős vagyok azért, hogy megmaradjon pl. mindkét szeme addig, amíg "kirepül". Leérvelem az asztalról, ha azt látom, hogy csak az időt húzza ahelyett, hogy koncentráltan gyakorolna - és bebizonyíttatom vele, hogy fél óra alatt mennyit tud haladni, ha "csinálja" azt, amit addig "próbált".
X, persze futhatunk köröket (az emberi léttől szerintem elszakíthatatlan félelem, tudatlanság, a fejlődést motiváló ideálok, az óhatatlanul elkövetett hibák, azok vállalása vagy tagadása, ...), de ez az egész téma azért került elő, mert jó példának tűnik az abszolút fogalom és az arra törekvő, de eredendően korlátozott képességű (ez szerintem az emberi lét egyik legfontosabb és legértékesebb jellemzője) ember gondolatai, szavai és tettei közti kapcsolatra. Ezt én kikerülhetetlen, a hitünk és törekvéseink által mindig csak részlegesen áthidalható szakadéknak mondom - Krisztián szerint pedig (ha jól értem) itt semmilyen luk nincs, az egész magyarázkodás az én tudatlanságom és gyengeségem. Ezért ő hirdet - én tanulok és talán kicsit, talán jót hozzáteszek. És te?
... apropó, Dömdödöm... az én olvasatomban ez is arról szól, hogy Dömdödöm megismerkedik azzal, hogy a világban a "szeretet" szót hányan, mennyire idegen kontextusokban, feltételekhez kötve (például: higgyen az általam hirdetett igazságban, vagy tőlem felfordulhat) használják, és rájön, hogy az ő szájából sem biztos, hogy azt jelentené, ami a szívében él. Ezért nem meri használni, és választja a dömdödöm-öt. Egyébként, ha jól emlékszem, innentől kezdve csak ezt az egy szót mondja, nem? Hiszen minden kapcsolatnak, minden kommunikációnak a végső értelme: "én próbállak a magam módján szeretni, de nem vagyok biztos benne, hogy képes vagyok úgy tenni, ahogy a legjobb lenne"...
Ez persze megint csak az én kifogásokat kereső belemagyarázkodásom. Dömdödöm.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
távol álljon tőlem, hogy bármilyen válaszra "számítsak" bárkitől - amit leírsz, teljesen természetes dolog. Talán egy dolgot hangsúlyoznék máshogyan: én úgy élem meg, hogy a kölkökkel kapcsolatban én (az adó, gondoskodó oldal) nem csak azért változom, tanulok, mert "elfogadom, hogy szeretetem tárgya változik". Ők még mindig kis csüntök, én meg születésüktől fogva tisztelem őket, hihetetlen sokat tanultam tőlük a világról és önmagamról, sokat változtam általuk, és sok mindenben nekik köszönhetem, hogy talán kicsit jobban látom "azt a bizonyos" szeretetet (is).
Ennek is köszönhető, hogy soha nem leszek képes nyugodt lélekkel azt mondani: jó apa vagyok, pedig nagyon igyekszem. Viszont tudom, hogy sok korábbi hibámat ez az igyekezet okozta, bármikori kijelentése pedig megengedhetetlen önhittségnek tűnik a számomra. Csak annyit mondhatok, hogy sokat hibáztam és fogok is, annak dacára, hogy a legjobbat szeretném, de sajnos csak korlátozott tudásom, képességeim és érzékelésemhez képest tudom a tőlem telhető legjobbat adni. Ez néha oly kevés.
Ha a kölköm pofáraesik, csak azt kérdezem meg tőle, hogy előtte meggondolta és úgy hitte, hogy menni fog? Ha rossz jegyet hoz haza, megkérdezem tőle, hogy tudja-e mit hibázott? Nem azért cseszem le, mert sáros lett, hanem azért, mert az új pólójában ment dagonyázni. De leüvöltöm a fejét, ha a második szólás után sarlóval a kezében rohanni kezd lefelé a lejtőn, mert felelős vagyok azért, hogy megmaradjon pl. mindkét szeme addig, amíg "kirepül". Leérvelem az asztalról, ha azt látom, hogy csak az időt húzza ahelyett, hogy koncentráltan gyakorolna - és bebizonyíttatom vele, hogy fél óra alatt mennyit tud haladni, ha "csinálja" azt, amit addig "próbált".
X, persze futhatunk köröket (az emberi léttől szerintem elszakíthatatlan félelem, tudatlanság, a fejlődést motiváló ideálok, az óhatatlanul elkövetett hibák, azok vállalása vagy tagadása, ...), de ez az egész téma azért került elő, mert jó példának tűnik az abszolút fogalom és az arra törekvő, de eredendően korlátozott képességű (ez szerintem az emberi lét egyik legfontosabb és legértékesebb jellemzője) ember gondolatai, szavai és tettei közti kapcsolatra. Ezt én kikerülhetetlen, a hitünk és törekvéseink által mindig csak részlegesen áthidalható szakadéknak mondom - Krisztián szerint pedig (ha jól értem) itt semmilyen luk nincs, az egész magyarázkodás az én tudatlanságom és gyengeségem. Ezért ő hirdet - én tanulok és talán kicsit, talán jót hozzáteszek. És te?
... apropó, Dömdödöm... az én olvasatomban ez is arról szól, hogy Dömdödöm megismerkedik azzal, hogy a világban a "szeretet" szót hányan, mennyire idegen kontextusokban, feltételekhez kötve (például: higgyen az általam hirdetett igazságban, vagy tőlem felfordulhat) használják, és rájön, hogy az ő szájából sem biztos, hogy azt jelentené, ami a szívében él. Ezért nem meri használni, és választja a dömdödöm-öt. Egyébként, ha jól emlékszem, innentől kezdve csak ezt az egy szót mondja, nem? Hiszen minden kapcsolatnak, minden kommunikációnak a végső értelme: "én próbállak a magam módján szeretni, de nem vagyok biztos benne, hogy képes vagyok úgy tenni, ahogy a legjobb lenne"...
Ez persze megint csak az én kifogásokat kereső belemagyarázkodásom. Dömdödöm.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
2010. szeptember 3., péntek
korszellem-82
Kedves csenkesz!
A szeretet nem relatív. ... Szeretni annyi mint fejlődni. A szeretet tárgyának és adójának is.
Rosszul értem amit írsz, vagy végső soron egyetértünk? Igen, létezik az a bizonyos "nagybetűs" - viszont lehetséges, hogy amit tegnap én (teljes magabiztossággal) nagybetűs szeretetnek gondoltam, mára kiderül, hogy ostobaság volt, mert mondjuk túlféltettem, túlbiztosítottam valakit, akinek éppen a szabadságra és a vele járó hasraesésre volt szüksége?
Én csak ezt szeretném immár sokadik körben érthetően elmondani... hogy az amit ma gondolok világról, emberekről, önmagamról, szeretetről, igazságról: az nem abszolút, hanem változik, fejlődik velem együtt. És nincs a birtokomban a világon semmi, amivel magát az abszolútot egyértelműen és véglegesen megragadhatnám, képviselhetném. Csak a törekvésem, a hitem és a nyitottságom, aminek a révén talán holnap kicsivel jobb lehetek, mint ma voltam. Ez lehet, hogy kifogásnak tűnik - számomra egy elég kellemetlen, és igen súlyos felelősséget hordozó ténymegállapítás.
(...és igen. A felhozott példa nem "szeretet". De hiszem, hogy a "SZERETET" megnyilvánulása egy adott időszakban, amikor arra volt szükség.)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
A szeretet nem relatív. ... Szeretni annyi mint fejlődni. A szeretet tárgyának és adójának is.
Rosszul értem amit írsz, vagy végső soron egyetértünk? Igen, létezik az a bizonyos "nagybetűs" - viszont lehetséges, hogy amit tegnap én (teljes magabiztossággal) nagybetűs szeretetnek gondoltam, mára kiderül, hogy ostobaság volt, mert mondjuk túlféltettem, túlbiztosítottam valakit, akinek éppen a szabadságra és a vele járó hasraesésre volt szüksége?
Én csak ezt szeretném immár sokadik körben érthetően elmondani... hogy az amit ma gondolok világról, emberekről, önmagamról, szeretetről, igazságról: az nem abszolút, hanem változik, fejlődik velem együtt. És nincs a birtokomban a világon semmi, amivel magát az abszolútot egyértelműen és véglegesen megragadhatnám, képviselhetném. Csak a törekvésem, a hitem és a nyitottságom, aminek a révén talán holnap kicsivel jobb lehetek, mint ma voltam. Ez lehet, hogy kifogásnak tűnik - számomra egy elég kellemetlen, és igen súlyos felelősséget hordozó ténymegállapítás.
(...és igen. A felhozott példa nem "szeretet". De hiszem, hogy a "SZERETET" megnyilvánulása egy adott időszakban, amikor arra volt szükség.)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)