2014. április 10., csütörtök

Megint utolér az idő

Egyetemista koromban (régen volt), elhatároztam, hogy informatikusként sosem fogok (az akkor igen népszerű) discman-t venni. Ugyanis a CD-n a zene digitális formában kerül tárolásra, és egy processzor állítja elő belőle a hangot. Következésképpen teljesen értelmetlen dolog egy akkumulátor energiáját arra pazarolni, hogy egy műanyag korongot pörgessünk, arról lézerrel olvassuk le a biteket. El kell jönnie annak a napnak, amikor a zene memóriában lesz, és az elem csak arra kell, hogy a beépített kis processzoron fusson egy minimális rendszer, olvassa és hanggá alakítsa a memóriában lévő tartalmat.
Azt hiszem, tizenöt évet kellett várnom, de amikor megjelent, azonnal vettem egy ilyen lejátszót.

Még régebbi az a gondolatom (nem is túl eredeti), hogy egy könyv csupán karakterek sorozata, amelyekből formázott bekezdéseket építünk, képeket és táblázatokat illesztünk, lapokra tördelünk, majd valahogy az olvasóhoz juttatunk. Egy ilyen objektum tárolásához és szállításához semmi köze a papírnak, hiszen ma már a könyv maga is elektronikusan születik, számítógépen szövegszerkesztőben írják, a nyomdászok tördelő programban tördelik és csak a nyomdagép alakítja festékpacákká hatalmas papír íveken. De minek?
Minek, ha nekem van egy olyan eszközöm, amely e-papír kijelzővel rendelkezik, ezért energiát csak lapozáskor igényel? Folyamatos használat mellett több mint egy hónapig nem kell feltölteni, vagy más szóval: napelemmel, marokba fogható generátorral tölthető, tehát teljesen konnektor-függetlenként kezelhető bármilyen körülmények között. Energiaválság, szevasz?
Minek, ha ez az egyetlen eszköz több, mint ezer könyv tárolására képes (és ez csak költség és használhatóság szempontjából korlátozott, hiszen ugyanarra a helyre tízszer nagyobb kapacitású memóriacsip ugyanúgy behelyezhető)? Csak képzeljük el azt az erdőt, amelyet nem kellett ledarálni és irgalmatlan mennyiségű energia felhasználásával papírlapok tömegévé alakítani... Huszonegyedik század, ugye?
Minek, ha ezeket a könyveket percek alatt megtalálhatom az interneten, letölthetem a számítógépemre, majd onnan erre az eszközre (vagy, amennyiben rendelkezik hálózati kapcsolattal, közvetlenül rá)? Eltekintve attól, hogy a szerzői jogok ezt illegálissá teszik. Eltekintve attól, hogy a teljesen eltérő, százas nagyságrendben létrehozott és fejlesztett digitális dokumentum formátum halom ezt gyakorlatilag rendkívül kényelmetlenné vagy lehetetlenné teszi. Pedig az egész civilizációnk legfontosabb értéke, hogy tagjai az idő és hely korlátain átlépve hozzáférhetnek hozzájuk hasonló gondolkodású emberek eredményeihez. Józan ész, merre mentél?
Hát itt van az e-könyv olvasóm, amely csak azért nem helyettesíti ma a teljes könyvespolcomat, mert egy idióta gazdasági rendszerben kell léteznem, amely mindent pénzben kíván mérni a teljesen egyszerű józan ész és nyilvánvaló értékek helyett.

De nem ezért írtam ezt a bejegyzést, hanem mert találkoztam ezzel a TED videóval.



Örömmel látom, hogy egy 1998 táján írt merengésemet valaki elindította a fizikai megvalósulás felé. Persze a cikk végén feltett kérdések ugyanúgy kérdések maradtak... Örökkévalóság pillanatai: Teremtés

Miért is nem vagyok én "futurológus"? :-D 

(talán azért, mert jobban szeretem megcsinálni a jövőt, mint beszélni róla. Főleg akkor, ha nincs olyan hallgató, aki képes lenne racionálisan értékelni, és elfogadni, hogy a saját választása és lelkesedése nélkül, vagyis helyette és nélküle nem fog megszületni...)