... és még egyszer hit és gondolkodás

Mert valahogy megint előkerült ez az örök téma. Mégis, mintha nem lennénk egy síkon...

2013.február.6th. at 08:56

4, Tibor bá: Tekintettel arra, hogy érzékszerveink csak “anyagi dolgok” detektálásra alkalmasak, az ember nem anyagi dolgot nem tud megtapasztalni. Vagyis az ember számára nem anyagi dolog nem létezik. Ebből következik, hogy aki ilyesmiről beszél az fantáziál, képzelődik, még akkor is ez a helyzet, ha úgy érzi, hogy fantáziálása, képzelődése valóságot takar.

Ejj, ilyen csacsi érvet felhozni… Akkor a röntgensugár se létezik, mert nem érzékeled? Az “együttérzés” számodra lehet teljesen ismeretlen, ám sokaknak igenis megtapasztalható, de anyaginak nehezen nevezhető “dolog”…

Nem tűnik fel a logikai szűkítés a saját mondatodban? Az “ember számára nem létezik” állítás nem ekvivalens az abszolút “nem létezik” állítással, amelyet elég harmatosan bizonygatni próbálsz. A bizonyítási kényszerrel kapcsolatban meg érdemes lenne fellapozni Gödel nemteljességi tételét… Különös tekintettel arra, hogy a hittel kapcsolatos állítások definíció szerint gondolkodásunk peremén helyezkednek el: egy “világon túli” szint “világon belüli” bizonyítása önellentmondás. Az idézett (ezer éve folyamatosan újramelegített) vitának nyilván önmagában nincs értelme, de a teológus válasza szerintem legalább kevésbé hülyeség, mint ellenfele érve.

Én hívő ÉS gondolkodó embernek tartom magam, ez csak a hozzád hasonló babonás emberek világában nem fér meg egymás mellett – függetlenül attól, hogy egy fővarázsló létezése mellett vagy ellene vitáznak.

Alapállításom, hogy sem érzékeink, sem gondolkodási képességünk nem képes befogadni a teljes valóságot, hanem annak csak igen parányi szeletéből is csak annyit, amennyit civilizációnk adott pillanatban feltárni és átadni képes (lásd mai tudomány, száz évvel ezelőtti ember viszonya). Vitatod ezt az állítást?

Következésképpen a racionalitás által befogható terület nevetségesen kicsi, a maradékot kénytelenek vagyunk “kitalálni magunknak”. Ezt kezelhetjük ugyanolyan szilárd tényként, mint a valós tudásunkat, lásd a te megingathatatlan pesszimista világképedet, vagy egy fundamentalista “Isten-Jehova-Allah-…-ista” kollégád “Ő úgyis mindent rendbe hoz, ha nem itt, akkor a túlvilágon” hozzáállását. Vagy NEM, és akkor kénytelenek vagyunk így fogalmazni: én abban hiszek, hogy értelmet adhatok a létezésemnek, küzdhetek számomra fontos dolgokért, elvekért, másokért. Nem feltétlenül holmi “túlvilági jutalom” reményében, hanem azért, mert ez tesz boldoggá itt és most, teljesen függetlenül attól, hogy van-e méricskélés a játszma végén.

Lehet ám élvezni akkor is a pingpongozást, ha nem számoljuk a pontokat. Sőt!

---

2013.február.6th. at 10:03

14, Observer: én arra gondolok, hogy az én hófehér lelkem földi szenvedéseimért cserébe közel az örökkévalóságig a mennyben van, ahol ‘nap, mint nap’ találkozhat istennel és ez nagyon jó dolog lesz nekem… Szóval erről valami?

ne süllyedj már ilyen mélyre, mert ott csak vuduval találkozol, és örömmel konstatálod, hogy lám, igazad van, a hívők hülyék… pedig te mentél a sarki kocsmába politizálni.

---

2013.február.6th. at 10:33

16, Tibor bá: Kedves Loránd, nehéz oly magasztos magasságokba jutni, ahol megdicsőül a semmitmondás. :-D

Bizony nehéz – de csak ott válik el a tartalom a fecsegéstől, és válik komoly állítássá a “nem tudhatom”, illetve fontossá a bizonytalanság mértékének használható becslése, majd mindezek ismeretében tervezés és cselekvés. Az én szakmámban, az általam művelt szinten ez alapkövetelmény, nélküle nincs konstruktív párbeszéd, csak szócséplés. Viszont ez a te blogod és a te színvonalad, és teljesen igazad van: erre van “közkereslet”, rám meg nincs. Ezért szálltam ki a megmondóember-szerepből, és dolgozom egy multinak – egyelőre úgy tűnik, bejön nekik.

Tudom, hogy te arra vagy büszke, hogy “nem érted” amit írok (a jelenséget “kognitív disszonancia” című bejegyzésedben tökéletesen kivesézted). Elnézést hogy beleszóltam egy számomra is fontos kérdésben – remélem holnap már újra megyek dolgozni, és nem lesz késztetésem efféle pótcselekvésre.

Éljenek a kutyák! :-)

---

2013.február.6th. at 12:58

23, Observer: “Akkor egyszerűsítek – Miért jó nekünk, ha van isten?”

Ez viszont nagyon jó kérdés, ugyanis az alapvető motivációra kérdezel rá!
Van ez az Isten-téma, keringünk körülötte mióta is? Hát amióta nyomot vagyunk képesek hagyni magunk után, azóta tuti! Merthogy legjobb tudomásunk szerint azért kezdtünk barlangok falára föstögetni mindenféle ábrákat, hogy… általa befolyásoljuk azt, amit egyébként nem tudunk. A szerencsés vadászattól a holnapi vizsgalap tartalmáig.

Azért “jó nekünk, ha van isten”, mert akkor van kihez beszélni! Egyébként igen hülyén mutat tűz körül énekelve ugrabugrálni, vagy térdelni egy fal előtt és egy szobor felé mormogni dolgokat. Nem?

Na eddig nem úgy hangzik, mintha egy magát hívőnek deklaráló embert olvasnál… Pedig (szerintem) a lényeg itt van, “ezen” az oldalon, az emberi értelemmel felfogható részen.

Az emberi agy egy csodálatos szerkezet, amelynek alapvető feladata megoldásokat találni mindenféle helyzetekben épségünk megóvására (ez alapesetben a fizikai sérülések elkerülését jelentette, mára elég absztrakt feladattá nőtte ki magát…) A gondolkodó képesség fejlődése révén azonban ez a nagyszerű szerkezet beleütközött saját korlátaiba. Mindannyiunk “gondolkodó szerkezete” tudatában van annak, hogy bukásra ítéltetett: NEM képes minden helyzetben megóvni épségünket, és NEM képes megakadályozni a pusztulásunkat.

Hát ennél rondább bukta nincs is.

A “gondolkodás épsége” pedig ugyanolyan védendő elem, mint a testé, az agy tehát védekezik: egyszerűsít, terel, ködösít – vagy éppen külső kapaszkodót teremt. Istent. És a hozzá való könyörgést, ragaszkodást. Ez az “általunk teremtett isten”, a babonások istene. A “babonás ateisták” pedig a “babonás hit” ellen érvelnek. Joggal. És féltve őrzik saját agyuk kínlódását, amely a racionalitás szintjén képtelen “értelmet találni saját létezésének”. Ők ezt tekintik az emberi lét alapelvének, és fontosabbá emelik, mint az általa okozott szenvedéstől való szabadulást. Ők a “szenvedő, kereső, nem találó emberek egyházának” tagjai.

A hit számomra mást jelent, és nem függ ettől az istentől. A hit azt jelenti, hogy hosszú gyakorlás, gondolkodás révén (másként nem megy, mert az alapfeladattól gyökeresen eltérő mintákat kell hozzá bevésni) elfogadom az alapvető játékszabályokat, köztük azt, hogy a saját létem sérülékeny és véges. Elfogadom, hogy a “lehető legjobb” nem a “győzelem”, hanem a “szép játék”. Elfogadom, hogy tehetek a veszélyek ellen, kitolhatom a teret és időt, amit bejárhatok, azáltal, hogy nem egyénként, hanem közösségben gondolkodom. Feloldhatom a halál tudatát abban, hogy rajtam túlmutató folyamatok részeként látom magam.

Az agy képes befogadni ezt a mintát, és ez a fajta hit nem leállítja a gondolkodást, hanem éppen feloldja azokat a gátakat, amelyeket megkerülni képtelen. (Egyébként erre a képességre ugyanúgy szelektálódtunk, mint az egyéni érdekek követésére, de ez megint más téma.)

Akkor mi vallás szerepe? Szerintem mélyen bölcs (“isteni”) emberek küzdelme azért, hogy a “zsigeri” babonától egy teljes élet során a mély hit felé terelje az embereket – ameddig lehet. Például így: “Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek”…

… és igen, talán van Isten. Ha végignézem a saját életemet, voltak olyan pontok, ahol nehéz elfogadni “véletlenek összjátékaként” azokat a lehetőségeket, amelyeket tényleg a “legjobbkor” kaptam meg. Nyilván jólesik erre így gondolni, és magamban nagyon kényelmes dolog köszönetet mondani érte, és bízni a folytatásban – de nem fogom ezt utcahosszat bizonygatni. Nincs rá szükségem, és ha van Isten és van terve ezzel a világgal, neki sincs erre szüksége. Csak arra, hogy csináljam a dolgom tisztességgel.

31, Tibor bá: Nem vagyok én semmire se büszke. Élem a saját életem, és megmondom a véleményem mindenről, amibe belelátok. Veled kapcsolatban nincs semmi kifogásom, megértem az álláspontodat, és hogy ez téged teljes mértékben kielégít. Amit hiányolok, vagy ha úgy tetszik kritizálok, hogy nem vagy képes egyszerűen, érthetően, áttételek és sejtetések nélkül kifejezni magad. Ezért aztán nem is olvasom végig hosszas fejtegetéseidet és magyarázataidat. Kb. ennyi.

Hát igen, ebben teljesen egyetértünk: számomra az ismeretek hálózatot alkotnak, amelyet egységében vizsgálok (ahogy a fenti “bonyolult” fejtegetésben is). Egyes jelenségek önmagukban való vizsgálata már a kiinduláskor megengedhetetlen egyszerűsítés (bár tipikus “nyugati” minta). Nekem ez működik (elég jól). A világban jelenleg a te megközelítésed dominál (meg is látszik rajta). Szerintem.

Gondolkodásról és hitről

Antalffy Tibor blogján. Érdekes, mennyire kizárónak tekintik ezt a két tevékenységet sokan, míg nekem az a szilárd (számomra megfelelő érvekkel alátámasztható) meggyőződésem, hogy a kettő nem létezhet egymás nélkül. Akiben nincs megfelelő szinten és egyensúlyban hit és racionalitás, az szükségképpen babonás ragaszkodással fordul vagy a materializmushoz, vagy valamely meg nem értett hitrendszerhez.

---

2013.január.31st. at 06:04

82, Jancsika: ... Tehát akkor szemezgessünk csak egy kicsikét az Újszövetségből. Mire is buzdít ez a kis irományocska? ... Öncsonkítás? Egy puszta félrenézésért? Nem valami humánus…Rosszabb, mint Sodoma és Gomorra? Tehát még felül is múljuk az Ószövetség legkegyetlenebb mészárlásait. Elég brutálisan hangzik… és mindezt csak azért, mert a kérdéses városok nem hallgatják a prédikációt.
...

Érdekes. Én meg úgy tekintek az Újszövetségre, mint az általam ismert legtökéletesebb közösségformáló forráskódra (de feltételezem, hogy más környezetben ugyanilyen hatékonyak a többi vallás alapművei).

Persze, a tisztán racionális gondolkodás számára könnyű préda – de nyilván te is tudod, hogy a tiszta racionalitás törvényei csak egy számítógép processzorában érvényesek, és NEM működnek egy sokmilliárd párhuzamosan dolgozó neuronból álló mintaillesztő gépben – vagyis az agyunkban. Ahogy nem működnek a számtalan ilyen egyedből álló közösségben, társadalomban, emberi fajban sem. Ezek befolyásolására a tiszta racionalitás alkalmatlan.

Lásd még: népmesék, népdalok, balladák, görög drámák, … TELJES emberi lényeknek készült, nem csak a racionalitás szintjén ható, fontos értékeket, tanulságokat közvetítő, sok rétegű rendszerek. Nem bemagolandó és felmondható használati utasítás, mert ilyesmi emberi lények számára, az életre vonatkozóan nem létezik.

---

2013.február.1st. at 05:32

85, jancsika: Sok mindenben hasonlít a véleményünk. Tény, hogy az Újszövetség (illetve általában a vallás) alapvetően közösségformáló erő. A Biblia esetében még annak a történeti háttere is ismert, hogy ki milyen módon írta a “forráskódot” – erről már volt szó korábban.
...
És akkor mi a gondom a kereszténységgel?
Az első gondom az az erkölcsi piedesztál, amire felhelyezzük, pedig morális értelemben a kereszténység egy több ezer éves katasztrófa.
...
A másik hatalmas problémám a kereszténységgel, hogy mint társadalomformáló erő gyakorlatilag elavult. A jelenlegi problémáinkra nem jelenthet megoldást, mivel egyrészt egy növekedésalapú társadalmat kódol (egy jó példa erre a már sokat emlegetett abortusz- és családtervezés-ellenesség), másrészt képtelen kezelni olyan technikai kérdéseket, amik a mai “global village” típusú társadalmakban már megkerülhetetlenek.

A véleményünk, és a racionalitással kapcsolatos lelkesedésünk valóban hasonló. A személyes hozzáállásunkban van alapvető eltérés. Te ÍTÉLSZ – én igyekszem a környezet és az általa behatárolt lehetőségek figyelembe vételével ÉRTÉKELNI (a szó minden jelentése szerint). A remény meghalhat, az udvariasság is csorbát szenvedhet, de a konstruktív, önkritikus megközelítést akkor is kötelezőnek tartom; ebből a listából nálad csak az azonnal, helyben hasznosítható építő következtetéseket hiányolom. Egyébként üdítő kivétel vagy nem csak ezen a blogon, mert ALAPOS kutatás után mondasz ítéletet a TÁRGYRÓL – bár ez lehet, hogy csak az én számomra emel ki magasra az itteni betűtengerből. Neked lehet ellentmondani anélkül, hogy rögtön a lelkivilágom kerülne terítékre :-)

Például ezt: amit a kereszténységnek rósz fel, megtehetnéd a buddhizmussal, a hindukkal, a kommunistákkal, … szemben is. Nem konkrétan az erkölcsi elvek megfogalmazása a gond, hanem ezek megjelenése egy élő társadalomban, amely természetesen nem alkalmas ezek pontos követésére. Az egészre gyakorolt hatást érdemes megfigyelni, illetve azt a kérdést megválaszolni, hogy adott környezetben mi lehetett volna jobb, működő(!) alternatíva. Aztán végignézni, ahogy a “jobb alternatívák” bevezetési kísérletei vérfürdőbe torkolltak (francia forradalom, kommunista történet).

A jelen állapothoz való viszony vizsgálatánál csak az abortuszt elővenni azért felemás. Ha hozzáteszed a házasságon kívüli szexualitás tiltását, az erkölcsi elvek megkerülhetetlenségét és a felelősséget, akkor a mai körülmények között éppenséggel egy fenntartható, 2-3 gyermeket nevelő, mindenek felett összetartó családot kapsz, ahol apuka nem “hullatja magját a világba”, és anyuka sem hoz új gyereket valaki mástól. Ha valamit tényleg változtatni kéne, akkor az a fogamzásgátláshoz való viszony, bár nem vagyok naprakész az ügyben.

Viszont itt nagyon off-topic vagyok, hiszen Tibor bá Isten létezéséről szeretne objektív kijelentést tenni, illetve bizonyítani azok ostobaságát/személyes motivációktól való befolyásoltságát, akik nincsenek egy véleményen vele ;-)

---

2013.február.2nd. at 06:08

96, jancsika: Hehehe, felhívnám szíves figyelmedet, hogy ez a mondattöredék:
“Te ÍTÉLSZ… én igyekszem ÉRTÉKELNI…”
MAGA is ítélet, kvázi kinyilatkoztatás. De ez már csak egy kis játék a szavakkal, szemantika, ha úgy tetszik. Az üdítő kivétel megjelölést köszönöm, jól esett.

Oké, egyeztessük szótárainkat :-)

“Te ÍTÉLSZ… én igyekszem ÉRTÉKELNI…”
Ezt én úgy hívom, “vélemény”. Természetesen szubjektív, tartalma: a tárgyról általad ismertetett gondolatok, az én háttérismereteim, a témához való saját hozzáállásom. Ezekből áll össze az én viszonyom az általad közölt tartalomhoz, amit igyekszem egyértelműen közölni, hogy jól látható legyen a vonal a saját gondolkodásom és jelen esetben a tiéd között, vagyis: legyen miről beszélni. Ismétlem: VÉLEMÉNY.

Ha itt a vége, akkor ez a vélemény ÍTÉLET.

Ha nincs vége, hanem hozzáteszem a saját gondolataim hátterét, vagyis nem csak a véleményemet közlöm, hanem annak külső, független megítéléséhez szükséges hátteret, magyarázatot is fűzök hozzá, továbbá igyekszem feltárni a kritizált megfogalmazásban, hozzáállásban általam fellelt pozitív tartalmat, hatást is, akkor nem ítélkeztem, hanem ÉRTÉKELTEM. (Kiegészítés Tibor bá számára: ez a háttér a SAJÁT oldalam, motivációim elemzését tartalmazza, és nem a beszélgetőtárs általam feltételezett motivációit, mert az még mindig csak vélemény, és ha a saját rész elmarad, továbbra is ítélet…)

Reakciód tökéletesen megfelelt annak, ahogyan például a hit/vallás kérdését kezeled. Egyetértek a szövegem közepébe beszúrt állítással: eddig valóban ítélet, ha ott abbahagyom. De ez a különbség: nem teszem, hanem folytatom a pozitív tartalommal, és a saját háttér elemzésével. Ezért értékelés. És NEM azért teszem hozzá az utóbbit, hogy neked jó legyen, hanem azért, mert az értékelés így teljes. :-)

Mivel ehhez a szálhoz elég jól kapcsolódik, íme az én elemzésem: Hajnalvilág, 28. oldal, A Gyűrűk Ura. Mindössze három oldal, még talán neked is belefér, Tibor bá, és külön szólok: 2008-ban írtam, “régi”… ;-)

Hallgatói Hálózat... na ez se jött be

Miután a Humán Platform blogán hamvába halt a párbeszéd kísérletem, megpróbálkoztam a HaHa blogján szerintem is érdemi beszélgetést folytatni. Nem jött be.


2013.01.28. 07:22:47
@beyo: Nocsak... lehet, hogy titeket kerestelek, amikor a Humán Platform oldalán beszélgetni próbáltam? Ott nem volt válasz... Íme egy "rövid" részlet (az egész itt olvasható)

... Kérdés viszont, hogy van-e hajlandóság az utcára vonuló fiatalságban erre a szembenézésre? Vajon csak a transzparenseken mutat jól a "beszéljünk nyíltan a jövőnkről" felirat, vagy komoly a szándék? Én mindenesetre most megpróbálom, kérek egy kis figyelmet.

Ma a világon senki nincs, akinek képe lenne a jövőtökről - csak az állítható teljes bizonyossággal, hogy a mai állapottól teljesen eltérő lesz. Az európai jóléti államok, amelyek évtizedek során globális rendszerekre bízták, "exportálták", bevándorlókkal végeztették a kellemetlen fizikai és szellemi munkát, pénzügyi és társadalmi tartalékaik végére értek; a bankrendszer csődjeinek a java még csak most következik, az államok mai irányítása ezeket nem fogja tudni kezelni. A feltörekvő államok villámgyors fejlődése hatalmas társadalmi feszültségekkel jár, és félelmetes kárt okozott a helyi ökológiai rendszerekben (vízháztartás, szennyezések). A kizárólag pénzügyi hatékonyságra optimalizált globális infrastruktúránk a végletekig pazarló módon bánik a valós, véges erőforrásokkal (energia, talaj, ásványkincsek), semmi tekintettel nincs az ökológia és társadalmi rendszerek fenntartására. Az ezekben okozott hatalmas károk növekvő mértékben ütnek vissza ránk, mialatt a ma egyeduralkodó monetáris irányítási rendszer szépen összeroskad.

Személyes véleményem szerint képesek lehetünk megoldani ezeket a problémákat - amennyiben meg tudjuk tartani globális szervezettségünket a mai szinten. Ehhez azonban fizikai szinten (erőforrás és energia használat, szállítás, utazás, ...) sokkal kisebb körfolyamatokat, helyi ellátó rendszereket kell kialakítani. Közületek nagyon sok fiatalra NEM az egyetemen van szükség, hanem az ellátó rendszerekben: a földeken, ipari üzemekben, szolgáltató rétegben; az erőforrások ésszerű kihasználása mellett csak a mai mértékhez képest kevés, de irgalmatlan kemény szellemi munkára képes jövendőbeli értelmiségi kiképzésére van lehetőség. Ezt vagy belátjátok/belátjuk, és ennek megfelelően gondolkozunk a felsőoktatásról (és közös jövőnkről) - vagy nem, és a jelenlegi szép, ám értelmetlen listákkal tüntettek, szónokoltok tovább.

Ez viszont valós tartalom, alternatíva hiányában törvényszerűen ki fog fulladni, akkor pedig mai vezetőink szervezik meg helyettünk lényegében ugyanezt (közszolgálati egyetem, közmunka, "jó multiknak" állami szervezésben eladott biorobotok, új földesurak, elsorvadó közoktatás és közellátás). A különbség annyi, hogy a képességek helyett a származás és a "rendszer" iránti hűség lesz a legfontosabb követelmény. A társadalmi feszültségek csak fokozódni fognak, a valós problémák elhárításához elengedhetetlen szervezettségű, méretű és szaktudású "elit" helyett közutálatnak örvendő gerinctelen hajbókoló csapat fog kikerülni az egyetemekről. A "Civilizációnk túlélése" című tárgyból pedig nincs pótvizsga.

Ez az én véleményem. Mi a tiétek?

---

2013.01.28. 18:41:18
@Khonsu: @beyo: Köszönöm, hogy válaszoltatok. Nem is úgy gondoltam, hogy ezt a kérdést hirtelen megvitatjuk - én túl sok időt foglalkoztam már vele ahhoz, hogy "közérthetően" tudjak róla beszélni, a vitaindító cikkben meg túl sok a "hevület" és kevés szándék látszik a tanulságok levonására.

Csupán úgy véltem, talán érdemes kicsit másról is vitatkozni, mint teljesen érdektelen politikai színekről. Főleg azért, mert a civilizáció nem "változik", hanem mi alakítjuk. Ha észnél vagyunk és vállaljuk a felelősséget, akkor tudatosan - ha nem, akkor sodródunk. Félreértés ne essék, a mai "irányítás": a jelen gazdasági-politikai-média, sőt, tudományos elit teljes tevékenysége elenyésző kivételtől eltekintve "sodródás". Ahogy a fiatalos "mind elmentek a csába" hőbörgés, meg az elmélyült tudás és elemzés hiányában összeguglizott ötletbörzézés is.

Nézzétek el nekem hogy ennyire "karcos" vagyok, de tényleg komolyan aggódom a közeljövő miatt, és kevésnek tűnik az, amink van (több éve "szondázom" teljesen nyíltan a netet "másként gondolkodó" körökben). Viszont ha van kedvetek még egy kört futni, ezt ajánlanám esti merengéshez.

---

2013.01.29. 17:23:55

@Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz.: Videód, nem bántásból mondom, csak visszajelzésnek, amit formailag keresel: mélyen ellenszeves.
Nem mondsz semmit, azt viszont igen kegyesen, kenetteljesen, álmélységekben mozogva. Csak a legtapasztalatlanabbnak nem esik le, mennyire manipulatívan. Ha valóban magad keresed, azt javaslom, keresd tovább! Aki a videón beszél, nem valódi ember, hanem szerep. Alighanem a tükör előtt sokszor kipróbált szerep, a legnagyobb elentmondásban azzal, hogy nem meggyőzni akar. Dehogyisnem. Így látszik. A néző nem hülye. Semmi természetesség az egészben, csak hatni nagyon akarás. Finomkodó póz. A biztosan meglévő akármilyen töltetű hátsó szándék tapintható.
Ami az itteni megjelenésed illeti, a lényege úgy nézem ugyanaz, mint Szanyié: kicsavarni a diákok kezéből a meggyőződés fegyverét, mellébeszéléssel kisiklatni, lebénítani őket, összezavarni. Mozgalmukat így, vagy amúgy szétzilálni. Nem hinném, hogy jószándékú, rendes ember vagy minden magasztosság igényeddel együtt, inkább azt gyanítom, romlott. Lépre akarsz csalni másokat, gyanújukat el akarod altani behízelgő szövegeddel, tettetett intellektuális mélységeddel, álmegértéseddel, ami valójában mind nincs.
Itteni jelenléted csakis bomlasztó, nem hasznos. A részletek közömbösek, a hozzájuk viszonyulás csapda: tered ad az irrelevánsnak. Szerintem célszerű magadra venni amit a diákok a pártoknak üznentek. Mint fent.

Sok olyan emberrel próbáltam már beszélgetni, akiknek nincs türelmük utánanézni egy számukra ellenszenves megnyilatkozás hátterének, így aztán teljes magabiztossággal fogalmaznak meg általános véleményt. Nem a tárgyról, hanem a személyről. ... és "hátsó szándékot" vetsz a szememre, amikor azzal kezdem, hogy manipulálni kívánom a nézőt... na ezen azért mosolyogtam egyet :-D
Lehet, hogy kicsit elszoktál attól, hogy nem színész, hanem egy hétköznapi ember őszintén beszél valamiről, ami számára fontos? Szerinted engem nem bosszantott, hogy ennyire béna lett? Viszont nem volt sem kedvem, sem időm többet foglalkozni vele.

Ha szabad ezek után visszatérnem a témára is egy kicsit: az a gondom, hogy a tüntetés önmagában kevés, TARTALOM kellene bele. Az az igény, hogy "a pártok szolgálják ki az elvárásokat", jámbor óhaj csupán, de sem a józan logikus gondolkodás próbáját nem állja ki, sem a tapasztalatoknak nem felel meg.

A kormány kénytelen szembesülni saját üres zsebével, kitalálja, hogy a felsőoktatáson (is, számtalan más terület után) szorít egyet. Lesz egy tüntetés, aminek átmenetileg tényleg van visszhangja (a diákság mozgékonyabb és "beágyazottabb" réteg, mint a lecsúszó régiók, várólistán ülő betegek, működő tömegközlekedésre vágyó egyedek, a lassan felmorzsolódó civil szféra, ...) Jön a nagy PR, egyeztetés, oszd meg és uralkodj játék; a tömegek altatására ott van a rezsi csökkentés, lebegtetve, hogy lesz még újabb is. Lesz majd megint tüntetés, lesz majd megint osztozkodás, és így tovább.

Az egész nem több, mint játék a homokozóban. Hangsúlyozom: SZERINTEM. Ha van türelmed utánanézni, hogy ezt csak a levegőbe mondom, vagy éveket töltöttem vele; ha kíváncsi vagy, milyen mértékben jöttek be az elmúlt években a feltételezéseim - megteheted. Csak azért szóltam bele a társalgásba, mert ebben a kísérletben az utolsó esélyt látom az irányváltásra (mert sajnos van egy egyszerű alternatívája a 2014-es választásnak, amely felé nyílegyenesen haladunk, ismétlem, SZERINTEM).

Ha nem jön be, akkor tényleg mennem kell, mert én névvel, arccal vállalom a véleményemet. Na nem oda, ahova te javasolnád, csupán a határon túlra. Nem boldogulni, mert az nekem megy itt is, csak túlélni azt, amit szerinted nem illik elképzelni, vagy a lehetőségével riogatni.

---

2013.01.29. 21:23:26

@Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz.: 1. Nincs mit megvitatni. Idejössz azzal az igénnyel, hogy mások helyett gondolkozz, olyan ügyben ami nem a sajátod, de nem segítve a másokat, hanem az ő szándékaik, akaratuk ellen. Bármilyen szépek esetleg a gondolataid, akármit is képzelsz magadról, ehhez nincs jogod. Csak totalitariánus alapról lehet követelni a mások helyett gondolkodást.
Nem az én oldalam, de ha az lenne, ezt tűrhetetlennek tartanám. A dumád álszent, a többi meg nem idetartozó, mert nem rólad van szó, akár jól látom ezt, akár nem. Az itt képviselt szándék szemszögéből biztos, hogy rossz szándékkal jöttél.
2. Olyan közegben ahol a beírások alapból nem névvel történnek undorító, amellett, hogy fonák, azzal keresni fölényt, hogy névvel jelensz meg. És? Ha egy hivatalban dolgozol és valaki névtelenül följelent mást, akkor szóváteheted. Itt nem. Kit érdekel? Nem szempont, semmi sem jár neked érte, nem vagy senkinél sem semmivel jobb emiatt.
Nem kevésbé visszataszító, ahogyan sajnálod magad, mintha a diákok miatt kellene áldozatként elmenned. Nem az ő hibájuk, ami van. Te akarod akadályozni, hogy javítsanak. Nem tartozik neked senki, hogy ez a te elképzelésed szerint történjen. Beszéld meg, ha muszáj, Leninnel vagy Hitlerrel az effélét. Ha igaz, hogy esélyt látsz a diákok részéről a változtatásra, állj melléjük, ne próbáld gyeplődbe fogni őket.
Elég belőled. Tartsd tiszteletben, ami engem illett.

Csak a jegyzőkönyv kedvéért:

1: TE kezdtél el rólam beszélni, erre reagáltam, és arra utaltam, hogy nekem semmilyen függésem nincs ettől a történettől, sem hős, sem áldozat szerepben. Arról nem tehetek, hogy te mit olvasol ki belőle. Elmondtad, örülök, nem izgat.
2: Ha jól látom: TE beszélsz a nevükben, helyettük. Nem ártana, ha te is újraolvasnád az indító cikket. Én a saját nevemben, a saját véleményemet képviselem, úgy vélem, hogy simán elfér az itt megjelenő tartalmak és szempontok között; és NEM kérem hozzá az engedélyedet. Ugye ezzel te is egyetértesz, és nem akarsz úgy viselkedni, mint azok a történelmi alakok, akikhez engem hasonlítasz, hm? :-D

TÉGED és az áthatolhatatlan ellenszenvedet tiszteletben tartom, ez volt az utolsó szavam hozzád, és ha senki már nem szólít meg, akkor természetesen nincs több mondanivalóm ebben a körben. Cserébe, ha véletlenül mással társalogni kezdenék, kérlek ne szólj bele. Azt hiszem már mindent elmondtál rólam, amit szerinted tudni érdemes... :-D

Köszönöm.

---

2013.01.30. 04:20:43

@Khonsu: Most nem sok időm van jobban belebonyolódni, de amint látom vannak ötleteid, ahogy nekem is, majd még megbeszélhetnénk egyszer bővebben. :)

Bármilyen formában, örömmel. Nyilván most sem ülök karba tett kézzel, hanem igyekszem előre haladni az elképzeléseim informatikai részével (és közben a fizetett munkámat is tisztességgel végezni). Társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekről csak beszélni tudok, az informatikai részt viszont úgy tűnik, nekem kell letenni az asztalra.

Társas magány

Hankiss Elemér blogja üdítő olvasmány, valóban fontos és egymással összefüggő témák kerülnek fel. És halnak el a csendben... ahogy az én válaszaim is.


2012.12.07. Találjuk ki … Mit is?

Találjunk ki egy jobb országot?
...
Találjunk ki egy jobb világot?
...
Találjuk ki, hogy kik vagyunk? Hogy kik legyünk?
...
Találjuk ki, hogy mi a célja, értelme életünknek?
Találjuk ki…?

Nos, én kitaláltam egy számomra szimpatikus jövőt, amire érdemesnek tartom feltenni a saját életemet - csak sajnos túl bonyolultra sikerült ahhoz, hogy mások is megértsék. Egyedül meg nem megy... Pedig még csak nem is az itt felvetett végső kérdésekről, csupán a mai-holnapi tennivalókról van szó (és a mai napig elvezető út okairól, amelyek megértése nélkül kudarcra kárhoztatott minden "jobbító" kísérlet). http://hajnalvilag.blogspot.hu/p/globalis-agy.html

---

2013.01.04. Futball és politika

... Valahogy úgy vagyok a politikával, mint Göre Gábor/Kohn bácsi a futballal. Nem az egyik vagy másik pártnak drukkolok, hanem az országnak. És ezen belül annak, aki szebben és jobban játszik. Mindazoknak, akik többet tesznek vagy tehetnek azért, hogy az ország előre haladjon és ne hátrafelé bukdácsoljon, araszoljon.

Számomra ez meglehetősen abszurd hozzáállás és tökéletes példa. Vegyünk egy gyökeréig kompetitív szabályrendszert, tegyünk bele embereket, végül "szurkoljunk a játéknak", és ne a csapatoknak! :-D
Ehhez "csak" az kell, hogy semmilyen érzelmi kötődésünk ne legyen egyik csapathoz, játékoshoz sem (hogy ne szurkoljunk senkiÉRT), krisztusi jelleggel nézzük el az összes hibát, szabálytalanságot, esetleg durvaságot (hogy ne szurkoljunk senki ELLEN sem). Könyörgöm, ez az emberek hány százaléka által követhető minta? Nem lehetne végre észrevenni, hogy amit most a politikában, gazdaságban, társadalomban látunk, az nem egyéb, mint a legalapvetőbb motivációs törvények kikerülhetetlen következménye? Hogy nem a szereplőkkel van az igazi baj, hanem a SZEREPEKKEL, amelyeket az általunk létrehozott(!), de megváltoztathatatlannak képzelt rendszer definiál?


Ja, bocs: a kötődés viszont TÖRVÉNYSZERŰ, hiszen hatalmi pozícióról, döntéshozói helyzetről, erőforrásokhoz való hozzáférésről van szó, és mint mindig, "üzletről" (lehetőségért cserébe támogatás, "hit"). Következésképpen az itt reklámozott hozzáállás szépen hangzik, egy ideális világban értelmezhető, reálértéke viszont pontosan nulla. De hogy ne csak kritizáljak, ez meg az én mondásom ugyanebben a témában.

---

2013.01.19. „Egyetlen bajom van az életben. Az, hogy nem vagyok valaki más.” (Woody Allen)

Jól hangzik. De vajon komolyan gondolta-e ezt Woody Allen?
Megunhatja az ember magát. Néha már én is úgy érzem, hogy a saját könyökömön jövök ki. Elkopott rutinválaszaim vannak az élet különböző helyzeteire és kérdéseire. De ha választhatnék, valóban vállalnám-e azt, hogy hirtelen más valaki leszek?
Nehéz kérdés. Mert ha úgy általánosságban merül fel a dolog, persze, hogy azt mondanám: Szeretném mondjuk 20 évesen újra kezdeni az életet.
...
És Ön, kedves olvasó, hol, hogyan, milyen esélyekkel, milyen emberként kezdené újra az életét? Vagy minden megkötés nélkül volna kedve s bátorsága beleugrani az ismeretlenbe?

Nem tudom, Woody Allen komolyan gondolta-e. Általában elég tréfás formában veti fel azokat a témákat, amelyek a biológiai értelemben felnőtt homo sapiens egyedet a szellemi felnőttségtől elválasztják. Az eredeti probléma körbejárása elég részletes ebben a posztban - de vajon jó-e a kérdés? Mi van, ha máshogy fogalmazunk? Mondjuk így:

Egyetlen bajom van az életben. Nem vagyok képes önmagammal azonosulni.

Ebből viszont az a kérdés következik: Vajon miért nem vállalom azt, hogy önmagam vagyok? Miért az a fontos, hogy egy nyilvánvalóan lehetetlen gondolatkísérletben vállalnám-e az új testben, új sorsban történő megmérettetést - ahelyett, hogy jelen életemet és sorsomat tenném mérlegre?

Vajon Mózes a barlangban valóban Isten hangját hallotta? Vagy benne fogalmazódott meg a teljes önazonosság tudata: "Vagyok, aki vagyok"... és ez tette képessé arra, hogy egy nyilvánvalóan lehetetlen, ugyanakkor egyértelműen szükséges feladat megvalósítója legyen?

---

2013.01.22. A "valódi" és az "igaz"

Unos-untig idézgetjük József Attila Thomas Mann üdvözlése című versének azt a bizonyos öt sorát:

az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.

Szépek, szíven ütnek, de végiggondoltuk-e, hogy mit is jelentenek ezek a sorok? Mit jelent az, hogy „az igazat mondd, ne csak a valódit”? Mi a különbség az „igaz” és a „valódi” között? Mire gondolhatott a költő? Van valami a valóság, a mindennapi valóság mögött, ami más, több, értékesebb, „igazabb”, mint ez a valóság?
...
Nem azzal a szomorú képtelenséggel állunk-e itt szemben, hogy élünk, de nem tudjuk, hogy miről szól az életünk? S csak néha sejlik föl, sugárzik föl ez a rejtett értelem, vagy az értelem sajgó hiánya.

Megint költői kérdéseket tesz fel a tanár úr (a kifejezés minden értelmezése szerint)... Pedig az igazi kérdés egyszerű: mikor lesz végre bátorságunk elfogadni, hogy a fentiekre a válasz egyszerű, kézenfekvő, csak utáljuk? Már nincs túl sok időnk vakarózni rajta.

---

2013.01.29. Butaság vagy bátorság?

...
Eszembe jut erről egy híres középkori tanmese. Egy ember egy szörny elől menekül. Fejveszett futása közben nem veszi észre, hogy egy szakadék felé rohan. Belezuhanna, de az utolsó pillanatban még épp el tud kapni egy gyökeret. Kétségbeesetten kapaszkodik bele. A feje fölött, ott vicsorog a szörnyeteg, alatta tátong a mélység, Rémülten látja, hogy a gyökeret két egér, egy fehér és egy fekete egér rágja (a nappal és az éjszaka, vagyis a múló idő szimbólumai). A gyökér egyre vékonyul. Emberünk azonban ekkor észreveszi, hogy a gyökéren valami kis méz csorog lefelé. Erőlködik, próbál feljebb kapaszkodni, hogy lenyalhassa a mézet. Miközben, minden pillanatban a halál vár rá. Fölötte a szörny, alatta a szakadék.
Miről szól ez a történet? Az ember végtelen esendőségéről és mohóságáról? Vakságáról? Nyomorúságáról? Vagy halált megvető, hősies élni akarásáról? A reményen túli reményről? Az elmúlás elleni emberi lázadásról? 

A Zen buddhista koanok lényegét pont az adja, ami hiányzik belőlük: a leírt tanulság. Így az olvasó szabadon értelmezheti a saját gondolkodásmódja szerint. Lehet így is :-)

Business logic - brain dump

From the aspect type, a full „bean-like” interface source can be generated, and so this instance will be returned on request. The type restrictions can fully apply here. Behind the interface, a generated mapper code exists that can 1: using the generated constants it can call the generic data access/message sending

Messages: messageID is mandatory; additional parameter type optional; if present, providing a message entity with that aspect is required. Question: id is globally unique OR I can use the same id for multiple entry points with different type parameter?

From the user perspective, the message ID identifies the required service – and that is independent of the actual parameter; and anyways, practically ANY instance can be thrown on that message if it contains the required aspect. On the other hand, the message processor should be different for the different content, because the incoming parameter data has to be handled differently, though there were shared codes for the actual function.

Result: there can be multiple incoming parameter declarations for the same message IDs. The caller may send any of those parameters to the same service – actually the caller does not see the entity, only the aspect with the required type. The message processor can also be declared with the same interface…

So: the proxy implements both interfaces: provide a bean-like typed access to the local data; the referred linked entities (DATA), and the functions that can be called (SERVICE). On the service side, the user code has to implement the SERVICE interface, and has access to the wrapped DATA instance, handled by the framework.

The proxy object itself is an “aspect” instance, with direct access into the access implementation code, that is the actual executor of the proxy wrapping calls (local, no more dispatching). The same applies to the message service interface: that is linked to the dispatcher implementation. This instance is also passed to the working code; it can send message to itself through the proxy object… There is a third component: the actual data area containing the instance data? NO: that is the entity instance that contains a “map” of aspect references connected to data content.
Preliminary idea - The dispatcher contains a tree: implementation / type / loaded business logic class. The lowest level is a Method ID. This ID is returned back to the caller in a map when resolving the message IDs; on actual calls these IDs are referred to, and the actual methods are called after the proper administration. REMEMBER: this dispatcher is STATIC, able only to resolve the known type calls. Another level is responsible for loading new implementation packages, and yet another for parallel thread management. Perhaps additional aspects of the same entity… There is one problem: different implementations can coexist for the same type. The aspect statically refers to the type, but the instance (inside the Entity) may refer to other implementations. So when calling the method, two separate levels are required: the Entity for the actual implementation, and the aspect with the actual type. In this way, the Entity contains ONE ref ID to the implementation, and the Aspect knows the type IDs for the actual message identifier on the type level. Both IDs are required for calling an actual method. This looks good.

The other side does not look this complex: the memory management seems to be clear. The aspect knows its required fields. It passes to the memory manager that returns the offset for each member, and a reference in its config area. When creating an instance, this reference is used, the memory is allocated, and a block ID is returned. On data access, this block ID and the offset is required, the memory content is copied out or loaded into the memory manager area. NO direct access is allowed in the mem manager area. Here we have the locking issue, and also the configuration change features which are other aspects of the memory manager. By default it is only able to serve those instances that it already knows. The initialization is a bi-directional communication between the mem manager and the aspect instance.

Meta - architecture

Meta, because now I don't think about the architecture of the Dust framework (contexts, entities, aspects, messages), not even the connection to the running environment (wrap the hardware drivers into aspects, and thus remove the dependency to the running environment: OS or JRE), but the connection between the Dust ideas to a compiler that is able to transfer them to a computer-executable form.

I do this because I must have a vision of the core functionality without language dependency, and provide running solution to those questions in multiple languages to prove the independence - even if those solutions are fundamentally different because of the language. But first to clarify: for me, "language" means a syntax of a broadly used compiler/interpreter, with which I can reach many environments. "I" mean that I can only use my time, so something that I know or think I can learn in an acceptable time. Therefore my current focus is Java because I know this the best, and if I can use Dust in my work as well, that should be Java. I also have to provide solution to the same requirements in plain C for the contrast. For fun, I keep Objective-C for iOS, Android for other tablets, GWT for generic web interface, and maybe C# for current Windows development. From this, I found Objective-C and C# pretty straightforward environment for my concepts; GWT is mainly Java without reflection for user interface subset (and so a funny mix of Java and C concepts). I know nothing about Android, but I would be surprised if I can't make use of it in months.

I know that there are other paradigms and languages, and it is free for anyone to do a Haskell, Matlab, Prolog; Perl, PHP, Javascript, Ruby or Brainf*ck implementation for the Dust kernel. From my point of view that would be equal waste of time: I don't know these languages, and I don't think that there are environments that can only be used with them and not by the above mentioned ones. To be honest: I don't see too much real value in them either, but that is my private opinion.

"No Dust"

I have concluded to the statement of "there is no Dust Framework". Of course this is not about the existence but the visibility. Yes, the framework exists, a Dust programmer has to know about its structure and yes, the solution will be dependent on the other components one uses, including the framework components. But Dust kernel components and services do not appear on programming environment level, and if you want to provide different implementation, or even different architecture for the Dust kernel services, you are free to do so. Of course that solution will not be compatible with the standard Dust environment, and as the drivers and tools use the kernel too, you would have to reimplement them as well to make your solution run. Or, you can even create a "virtual machine" for your altering kernel inside a standard Dust runtime. But I got far from the original aim.

So, Dust kernel itself is (and should be) invisible on the language level, because we use the language only to provide functionality (behavior) behind the aspect declarations (made either by you or someone else) that can be used in a running Dust environment. So we have the following requirements:

• access data and send messages
• let the runtime identify and call my function on an incoming message
• the code should be able to utilize elements of the (language independent, Dust based) type declarations with the most compiler support (type safety, compile-time warnings or errors)

These functions can be fulfilled very differently in an OO environment (Java) and in plain C of course, but having them provided means that Dust components (even the kernel itself) can be implemented in that language. For a side note: yes, it gives a transparent break through language barrier: you don't have to know that the actual runtime was implemented in C and runs on native level; if it has a Java loader, it can use your components implemented in Java - or vice versa.

Access data / send messages

When the code talks to the environment, this means that it refers to some components around it through identifiers, and the environment should resolve those identifiers to actual component data or service calls. The "context" is (quite poorly though) handled in OO languages with the existence of "this"-like built in language construct through which the code can access its "own" data, so in theory Dust can utilize this - but this has limitations:

• of course there is no such support in non-OO environments;
• even in Java-like environment, if the object provides the gateway to the kernel, it should have to be passed all the way round when calling other services. Not very nice.

For these reasons, and because I want to promote a kind of language-independent Dust coding style, I vote on similar solution, and this means adhering to the limitations of the weaker environment, C. Dust service appears as a final static global object for Java, and as the "send", "get", "set" functions in C. One, totally generic header file included in the code, and it can use Dust - and through this gateway all the functions of all the referred components (including the kernel of course). 

Any code can use these functions, the Dust kernel on the other side has to know the actual context - and yes: you can't play tricks with it. For an OO programmer, this should feel bad: using a super language like a script. On the other hand: the "superness" of that language is not the syntax itself, but the huge set of service components built into the running environment (GUI, persistence, ...), the way that language supports building the data and application structures (classes, reflection, ...) and environment (session information, connection pools, threading). But hey: these things belong to the abstract, language and environment independent architecture of the service, and in fact they should not be burned into a specific running environment.

OR... Convenience

I plan to generate code for the identifiers from Dust declarations in the target language. Why not generate wrapper classes for the types? That would hide the strange behaviors of Dust, would support more type safety, compilation errors when using the wrong identifier on accessing a component. It would also make Dust even more hidden from the programmer, and would make Dust programming very similar to the "normal" way.

Well, at this point I can't decide if I should implement this layer or not. The above reasons are very strong:

• having compile-time errors on access and type issues instead of runtime exceptions is very important;
• when I write implementation and use another component, I really "lock" myself to it. Dust declaration means a strict separation of public interface and private implementation; the provider can change the code, or I can switch to another provider - the interface must be consistent;
• "esoteric": this way Dust can really disappear.

What does it mean to C codes? In each implementation source you can have typed accessor functions to the declared data and message senders (including to "this" with a special reference constant). This might result that a code that does not use direct casting and does not play with void* and can be compiled will be valid as well.

The result is a totally "normal" implementation code. The only difference is that the "connection" of that code (constants, internal and public interfaces) are generated from the declarations and not typed manually - which of course guarantees following the standards with them. When you use a unit, you also get the generated public interface, and can access the methods "normally" - even though that may go through the Dust kernel, sometimes to another core or a separate running node.

I have to admit that this may worth the extra effort, even though I am very far from the point when the required sources can be generated, and I would need running Dust subset to generate them. Or should I type them in? Is it really the point where my absolute favorite KISS rule should be broken?

Or: this is actually the absolute KISS rule: the framework with a minimal footprint on the application level code. In fact, that footprint is actually none. I like that, so even though looks tough, I should follow this direction until it breaks.

Integrating my logic to Dust

TBD

Identifiers

TBD

Dust is a journey

"Life is a journey, not a destination"

Although the origin is not that clear, I have heard this sentence in Amazing from Aerosmith - remember the time when pop music was not trapped in "love me baby" / "I hate the world" / "life sucks" triangle, but actually had lyrics that is worth reading and thinking about... :-)

Finally I have realized why I write a blog about Dust development instead of a wiki specification.

Of course it is a question if the whole idea has meaning, the fundamental question is good and I am looking for the answer in the right direction. But this is a question I can't answer, because this is my faith and passion that this has to exist, has to be written in this way, and I can write it. I can be wrong of course, but what a great way of making mistake this is! And anyway, being an employee now I plan to get a lot of money on using experiences that it gave me; and even if it is finally wrong, you can also find some useful ideas in it.

But what if it is right? I think it should turn the industry upside down. I think it can let us use the full power that we already have in the smallest gadgets (I started programming on machines that had less power than a ... I can't even think of any nowadays smart toys of that weak performance: 640k RAM? 4.77 Mhz (but had Turbo button)? 20MB HDD?). I think it means that what we call crap today can connect huge amount of less fortunate people to our technically global, but economically very limited world. I think the epic failure of a Java processor can be tried again: the Dust kernel is a better choice to be implemented in silicon; the hardware can know all applications internally, and adapt to them, optimize the behavior; Dust is inherently parallel, not by letting the programmer control threads but this is a fundamental element of the software component design.
All in all, I think huge mass of people would benefit from it - and this makes it worth the time and effort for that very little chance. But they will not understand the whole thing at all, which is not a problem.

There should be lots of adopters, who would understand a specification and can use it. For them, Dust will mean truly reusable designs (for more forethinking of course), having the housekeeping done by previous standard components in really any environment, etc. They will give the muscles to Dust, but sorry, I don't really write this blog for them.

There must be some people who will follow the way I think about Dust. They must take over this obsession of something that must be brought to life, to this world. To always take the longest, most weird path through a swamp if they feel that they must go that way - even if there is no light on the other end. And to understand why I do this, what experience and vision forces me doing this now. I publish this blog for that few dozen people out in the world now, or at any later time. They should take this concept further than I could, because of my limited knowledge and time.

So for them: yes, it's ridiculous how I am linked to Esperanto for both any programmer (why not use English, bro?) or for an Esperantist (you don't know the language at all, man!). But I have a very strong vision that Esperanto is an existing, full language; its grammar can be formalized and used to express any state of the world or exact orders without ambiguities; even the speech to text conversion is easier because of the fixed position of the accentuated syllable. Finally, I want to be able to express actually anything in Esperanto, and that should be understandable and executable orders to the Dust environment.

I had the same strong vision before, like "use message object only instead of call parameters", "there is no difference between service and data objects" - the result is a fully declarative software architecture; "the OO paradigm and the Operating System itself is a very useful but fatal failure" - and I could switch to C# in weeks for a POC system; I could design and implement a production system in Objective-C. I feel the same now.