a leglehetetlenebb helyzetben is kapálózunk h életben maradjunk. a halál ilyen szintű elfogadása is az emberi természet megerőszakolásának minősíthető nem? én inkább úgy mondanám h jelenleg csak azért halunk meg mert nem tehetünk mást.
Igen, és nem. Az ember, mint biológiai lény, természetesen "hard coded" módon őrzi saját testi épségét (fájdalom, félelem, az ezekkel járó helyzetek elkerülését célzó tanulás - a másik oldalról nézve "idomítás", amit persze megtanultunk intellektuális szinten is). Másrészt, mint én-tudattal és az előrelátás képességével megáldott gondolkodó, tisztában van mindezek elkerülhetetlenségével.
Amennyiben "Faust útját" választja, félelmeinek rendeli alá intellektusát és kétségbeesetten keresi a kiutat ebből a helyzetből, igyekszik elkerülni a szenvedést, elfelejteni a halált, új kezet vagy májat növeszteni, "beavatkozóvá" válik, a tudomány révén erőszakot tesz a természeten (sajátján és a környezeten egyaránt) - avagy: megpróbál kiegyezni valahogy egy felhők felett lakó morcos öregúrral, még ha ezért a józan eszén kell is erőszakot tenni...
Létezik azonban az elfogadás útja is. Materialista változatban ez annak megértése, hogy bár kellemetlen, mégis mennyire alapvető fontosságú az öregedés, a szenvedés, a félelem és a halál, az én személyes halálomat is beleértve abban, hogy értékes és ezáltal boldog emberekké válhassunk. Spirituális úton (jelentsen ez akár valamilyen formális hitet, akár egyéni spirituális megtapasztalások keresését) ehhez még hozzá lehet tenni pár dolgot.
Csak a rend kedvéért: nem látok sok különbséget abban, ahogy a vallás védelmében a tudomány túlkapásait (emberkísérletek, hadieszközök, stb) emlegetjük, vagy hogy a tudományosság nevében a vallási fanatizmus, babona értelmetlenségével példálózunk. Véleményem szerint mindkettő mögött megjelenhet az általam nagyra becsült hit, aminek jelentése nálam az emberi létezéssel való megbékélés és pozitív hozzáállás a megismerésünk korlátain túli világhoz - akkor jó. Ha ez nem történik meg, a vallásból babona, a tudományból kaszabolás lesz.
Ne a mai élet-ellenes világunkat vedd alapul, ahol az ember meg akar halni. Mennyire groteszk ez már!
Remélem, a fentiekből már látszik: egyáltalán nem akarok meghalni, azért, amit ma magam körül látok, inkább élni akarok, amíg képes vagyok érdemben cselekedni azért, hogy jobb legyen. Viszont igen, önmagammal, a bejárt úttal megbékélve szeretnék távozni - hogy aztán mi jön, ráérek akkor foglalkozni vele.
De ha megvan a módunk egy egészséges, hosszú és BOLDOG életre, akkor abban semmi rosszat vagy természetelleneset nem látok.
Ez stimmel is. Csak ennek van a félelem hajszolta "beavatkozó" keresése, lásd modern orvostudomány, hatalmas eszközpark, ami azonban csak kevesek számára nyújtja a biztonságot, és annak is csupán az illúzióját - a többiek az erőforrások hiányában "halató intézményekben" töltik a véget, mert mára sikerült szétkalapálni az emberi életet teljességében kezelő közösségi rendszereket.
Vagy mondjuk: a mai technikával megmenthető egy koraszülött, aki száz évvel ezelőtt biztosan meghalt volna. 25% az esélye annak, hogy teljes értékű ember lesz, és ezért mindent meg kell tenni - még akkor is, ha ennek 75%-ban fogyatékos ember lesz az eredménye. Ez az élet tisztelete - az extrém szexualitás reklámozása és a terhességmegszakítás pedig a szabadság ( =boldogság? ) szimbóluma. Nyilván ezek sarkított, kiragadott példák, és nehéz kérdések - csak azért rángattam elő őket, mert itt az "okosság" nyert a hívő ember szabálytiszteletével és belenyugvó, elfogadó (birka?) természetével szemben, az eredmény (legalábbis szerintem) erősen felemás...
Az egészséges, hosszú és boldog életre lehet példákat keresni, de jobb eséllyel találsz ilyet komoly spirituális háttérrel rendelkező, abszolút természetközeli társadalmakban, mint modern világunkban - elég ha csak az élelmiszerekre gondolok.
Ha már szóba került: én alkoholt is alig iszom, berúgni egyszer próbáltam, de nem sikerült, a többi nulla. Azt szoktam mondani, elég hülye vagyok így is, nem kell ezt fokozni. És komolyan gondolom, úgy érzem, megérte sok évig várni, lassan jutni oda, ahol most vagyok. Szerintem a rohanó kor csak ürügy - a türelem és az önmagunkba vetett hit a kérdés. Bizonyára számtalan sokan fényévekre vannak "előttem"... én meg végigjártam és ébren voltam az úton, amennyire lehet, tudom, hol vagyok és miért - nekem ez többet jelent. Nem tudom, a krishnások vagy a Quan Yin miért nem támogatja a szereket. Én ezért nem élek velük: még ha összességében pozitív is az eredmény, igen nagy eséllyel megtörik azt a vonalat, amely valójában a személyiségem, én-tudatom, önazonosságom.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Válasz 3
2010. március 6., szombat
korszellem-28
Kedves "x",
a "lovag" megszólítás nem játék, inkább amolyan kérés-féle. A lovag számomra egy (nem feltétlenül vallási alapú, tehát akár filozófiai, materialista, VP-s, stb) hittel bíró, és a hitért (ha kell) a becsületes, nyílt harcot felvállaló embert jelenti. Továbbá egy olyan hívőt, akinek nem gond, ha alulmarad, a tisztességet magasabb értéknek tekinti a győzelemnél; jobban bízik hitében, mintsem azt minden küzdelemben látható győzelemre kelljen vinnie. A lovagság önmérsékletet, indulatmentességet jelent, a fellobbanó düh lecsengetését is (gyakoroltam ezt mostanában veled kapcsolatban...
) Őszintén szólva, inkább lovagként szeretnék veled vívni azokon a pontokon, ahol nem értünk egyet, nem bötyárként - a józan paraszthoz jobban illik a kevés szó, az értő kérdés és a sok hallgatás... ehhez még nem termett eleget a földem.
Egy személyes adalék: a romantikus jelzőért elfogadod a lovagot cserébe? Én egy éve voltam abban a helyzetben, hogy úgy éreztem, otthonom nyugalma, családom érdekében hajlandó lennék "hűbérese" lenni bárkinek, aki meg tud minket védeni egy ostoba beruházástól. Aztán aludtam rá egyet, és visszavontam ezt a mondatom, mert rájöttem, hogy bennem él egy hit, aminek már hűséget esküdtem magamban - ebben az értelemben lovag lettem, nem szolgálhatok mást ilyen formában.
Ne érts félre: a kirohanásoktól nem "félek", nem leszek sem kisebb tőle, sem nagyobb attól, ha állom, nem sérülök, nincs miért elnézést kérni. Az időveszteség zavar, amit az indulatok, a vélemények ismétlése, a befogadás hiánya okoz - ilyenkor úgy érzem, pazarlom az értékes időt, és bosszant, hogy mégis képtelen vagyok szabadulni a párbeszédtől, amit fejben például veled folytatok. Ezt sem tudom elnézni neked, hiszen magamra haragszom érte. Ráadásul ilyenkor én is elvéthetek fontos pontokat, mert nem tudok az önmagamtól elvárt mértékben koncentrálni a tartalomra.
Ezt máshol már leírtam, de itt is elfér: minden vita küzdelem, késsel a kézben - csakhogy a kés pengéjét fogom, és a nyél néz a másik felé. Miért? Mert az én célom a vitában, hogy megméressem a gondolataim tisztaságát, rendjét, segítséget kérve a másiktól abban, hogy ahol gyenge pontot találunk (amire én magam nem bukkantam rá), együtt lefaragjuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy szét akarom cincáltatni magam, védekezem, támadok - a másiknak meg kell küzdenie azért a néhány forgácsért :-) És természetesen, ha benne van a játékban, én is ugyanezt teszem vele. Nem akarom megváltoztatni a véleményét, nem feltétlenül nekem van igazam, sőt. Viszont ha elég jó vagyok, talán tudok adni néhány hasznos szempontot, ami tovább viszi a saját útján.
Ezért időveszteség, amikor azt érzem, hogy a vitapartner egy sarokkal odébb kiabál valakivel, akinek engem hisz...
Őszintén szólva, Andráshoz hasonlóan én is azért jöttem erre a fórumra, hogy a Hajnalvilág elméletéről véleményt kérjek (ezúton is előre megköszönöm, ha elolvasod és vitába szállsz vele, Andro). Annál a százvalahány oldalnál "hosszabb" írást még prot kérésére sem szívesen vállalnék, és azért lett ennyi, mert ennyi "tartalom" jött vele kapcsolatban. Ettől függetlenül igyekszem eleget tenni kérésednek, és összerakni belőle egy rövid kivonatot, étvágygerjesztőnek - csak attól tartok, hogy a "kivonat" értelemszerűen részleges és kiragadott lesz, az utána esetleg elinduló beszélgetés során újra ki kéne fejtenem dolgokat, amiket már leírtam, meg idézgetni magamtól, és az csak rövid ideig kellemes, utána fárasztó...
Érdekelne, hogy mi a véleményed a koordináta rendszerről úgy általában: segíthet-e a helyzet tudatosítása a feszültségek leeresztésében? És a szereplők besorolásával kapcsolatban?
Ugyanerre lennék kíváncsi tőled is, Penge - találónak látod ezt a felosztást, vagy elsiklottam valami felett? Látod értelmét egy ilyen fajta kommunikáció keresésnek, vagy nem érted, hogy miért szúrtalak ki téged, és inkább leállhatnék azzal, hogy előrángatom a nicked?
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
a "lovag" megszólítás nem játék, inkább amolyan kérés-féle. A lovag számomra egy (nem feltétlenül vallási alapú, tehát akár filozófiai, materialista, VP-s, stb) hittel bíró, és a hitért (ha kell) a becsületes, nyílt harcot felvállaló embert jelenti. Továbbá egy olyan hívőt, akinek nem gond, ha alulmarad, a tisztességet magasabb értéknek tekinti a győzelemnél; jobban bízik hitében, mintsem azt minden küzdelemben látható győzelemre kelljen vinnie. A lovagság önmérsékletet, indulatmentességet jelent, a fellobbanó düh lecsengetését is (gyakoroltam ezt mostanában veled kapcsolatban...
) Őszintén szólva, inkább lovagként szeretnék veled vívni azokon a pontokon, ahol nem értünk egyet, nem bötyárként - a józan paraszthoz jobban illik a kevés szó, az értő kérdés és a sok hallgatás... ehhez még nem termett eleget a földem.Egy személyes adalék: a romantikus jelzőért elfogadod a lovagot cserébe? Én egy éve voltam abban a helyzetben, hogy úgy éreztem, otthonom nyugalma, családom érdekében hajlandó lennék "hűbérese" lenni bárkinek, aki meg tud minket védeni egy ostoba beruházástól. Aztán aludtam rá egyet, és visszavontam ezt a mondatom, mert rájöttem, hogy bennem él egy hit, aminek már hűséget esküdtem magamban - ebben az értelemben lovag lettem, nem szolgálhatok mást ilyen formában.
Ne érts félre: a kirohanásoktól nem "félek", nem leszek sem kisebb tőle, sem nagyobb attól, ha állom, nem sérülök, nincs miért elnézést kérni. Az időveszteség zavar, amit az indulatok, a vélemények ismétlése, a befogadás hiánya okoz - ilyenkor úgy érzem, pazarlom az értékes időt, és bosszant, hogy mégis képtelen vagyok szabadulni a párbeszédtől, amit fejben például veled folytatok. Ezt sem tudom elnézni neked, hiszen magamra haragszom érte. Ráadásul ilyenkor én is elvéthetek fontos pontokat, mert nem tudok az önmagamtól elvárt mértékben koncentrálni a tartalomra.
Ezt máshol már leírtam, de itt is elfér: minden vita küzdelem, késsel a kézben - csakhogy a kés pengéjét fogom, és a nyél néz a másik felé. Miért? Mert az én célom a vitában, hogy megméressem a gondolataim tisztaságát, rendjét, segítséget kérve a másiktól abban, hogy ahol gyenge pontot találunk (amire én magam nem bukkantam rá), együtt lefaragjuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy szét akarom cincáltatni magam, védekezem, támadok - a másiknak meg kell küzdenie azért a néhány forgácsért :-) És természetesen, ha benne van a játékban, én is ugyanezt teszem vele. Nem akarom megváltoztatni a véleményét, nem feltétlenül nekem van igazam, sőt. Viszont ha elég jó vagyok, talán tudok adni néhány hasznos szempontot, ami tovább viszi a saját útján.
Ezért időveszteség, amikor azt érzem, hogy a vitapartner egy sarokkal odébb kiabál valakivel, akinek engem hisz...
Őszintén szólva, Andráshoz hasonlóan én is azért jöttem erre a fórumra, hogy a Hajnalvilág elméletéről véleményt kérjek (ezúton is előre megköszönöm, ha elolvasod és vitába szállsz vele, Andro). Annál a százvalahány oldalnál "hosszabb" írást még prot kérésére sem szívesen vállalnék, és azért lett ennyi, mert ennyi "tartalom" jött vele kapcsolatban. Ettől függetlenül igyekszem eleget tenni kérésednek, és összerakni belőle egy rövid kivonatot, étvágygerjesztőnek - csak attól tartok, hogy a "kivonat" értelemszerűen részleges és kiragadott lesz, az utána esetleg elinduló beszélgetés során újra ki kéne fejtenem dolgokat, amiket már leírtam, meg idézgetni magamtól, és az csak rövid ideig kellemes, utána fárasztó...
Érdekelne, hogy mi a véleményed a koordináta rendszerről úgy általában: segíthet-e a helyzet tudatosítása a feszültségek leeresztésében? És a szereplők besorolásával kapcsolatban?
Ugyanerre lennék kíváncsi tőled is, Penge - találónak látod ezt a felosztást, vagy elsiklottam valami felett? Látod értelmét egy ilyen fajta kommunikáció keresésnek, vagy nem érted, hogy miért szúrtalak ki téged, és inkább leállhatnék azzal, hogy előrángatom a nicked?
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. március 5., péntek
korszellem-27
És mi lenne, ha egyszerűen képessé válnánk békésen meghalni, elfogadni azt, hogy ez a legalapvetőbb játékszabály ránk is érvényes? E kérdés miatt szerintem egyáltalán nem gond, hogy ez a téma a vallás (na jó, szerintem inkább a hit) témaköréhez tartozik...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
korszellem-26
Vírusos lett... ez még egy zöld szervezettel is megesik, csak kevesebb az erőforrás a kitakarításra. Eközben folyamatban van az átállás az új honlapra, de ott meg a megfelelő adminisztrátor nem elérhető.
Szomorú, hogy pont most kerested volna, addig is íme egy rövid cikk és az elérhetőségek.
Eredeti hely
Válaszul erre
Szomorú, hogy pont most kerested volna, addig is íme egy rövid cikk és az elérhetőségek.
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-25
Ne haragudj, de most vitáznék veled.
Megtiszteltetésnek veszem, lovag
Abban teljesen egyetértünk, hogy nem volt időm mélységében felmérni a fórum "erőviszonyait", csupán az aktuális társalgás alapján vontam le szükségképpen töredékes, talán téves következtetést. Elmondom, hogy miből indulok ki, következzen az én romantikus hozzáállásom...
A korszellem fórumra olyan emberek látogatnak, még inkább olyanok írnak, akik
1: kiábrándultunk abból a világból, amit a média, politika, ... - egyszóval a mai társadalmi rendszer eszközei sugallnak, úgy érezzük, nincs keresnivalónk benne, nem ad értelmes jövőképet, olyan feladatokat, amikre érdemes akár egy napot is vesztegetni
2: álmodunk egy másfajta világról, amelyért hajlandóak lennénk tenni is valamit, bármit - amennyiben sikerül kialakítani egy hihető, hosszú távra érvényesnek tűnő, megalapozott elképzelést, tervet.
Ebből kiindulva feltételezem minden megnyilatkozóról a pozitív motivációt, lelkesedést, amelynek forrása a nyitott szemű kereséstől a megtalált hitben való bizalomig terjedő skálán bárhol elhelyezkedhet. Nem látom értelmét ezt megkérdőjelezni vagy direkt rossz szándékot feltételezni. Teszem mindezt annak ellenére, hogy (kicsit sarkítva) te, kedves "x", képes vagy izomból földbe döngölni engem azért, mert félreérted egy szavamat (aztán kicsit később ugyanazt mondod), vagy hogy te, kedves Penge, teljes lelkesedéssel hagoztatsz egy olyan eszmét, amely nevében egy generáció múlva én már kényszergyógykezelés alatt állnék vagy rezervátumba csuknának. Ezek csak jelenségek, amelyek mögött én úgy hiszem, mindkettőtök alapvető jó szándéka húzódik meg.
Lelki szemeim előtt egy koordináta rendszer jelenik meg (hiába no, a szakbarbár az szakbarbár). Az egyik tengely az aktivitás - egyik végén a "csináljunk már valamit", a másikon a "gondoljuk meg".
A "Csináljuk" megcsömörlött a sugalmazott tehetetlenség gondolatától, riasztja a jelenleg újabb hazugság-guanó réteggel ideiglenesen elfedett pénzügyi és egyre közelebbi erőforrás-válság gondolata, a természeti környezet rombolása. Azt mondja, elég a papolásból, tenni kell valamit, most! Ha van egy értelmes, szép elképzelés (mondjuk a VP), akkor szedjük elő, dolgozzunk rajta, legyen már vége ennek a szerencsétlenkedésnek!
A "Gondoljuk" igyekszik felmérni a helyzetet, őt a történelem arra figyelmezteti, hogy a hurrá-optimizmus mindig félrecsúszott, az eddigi folyamatos jó szándék eredménye a mai szerencsétlen világ, és "a pokol útjai jó szándékkal..." Hosszan elmélkedik egy-egy szón, fogalmon, igyekszik letisztázni azokat, ezért nyilván bosszantja a hűbelebalázs tenni akarás, pongyola fogalmazás - nem akarja megérteni az elnagyolt, akcióközpontú megközelítést, tessék ezt rendesen végiggondolni, elmagyarázni.
A másik tengely az értékrendé, végein a megőrző, helyi, szakrális - illetve a modern, globális, tudományos címkékkel.
A pont mérete jelölheti a fórum aktivitást, színe pedig az önbizalmat, a majdnem-fekete "én tudom a tutit, bár udvariasságból néha azt mondom, a másik is tudhat valamit" szinttől a halvány "igyekszem összeszedni a nézőpontokat és véleményt alkotni"-ig.
Ebben a rendszerben jelenik meg számomra a masszív "x" pont a konzervatív/gondoljuk meg; ugyanolyan "p" pont a modern/csináljuk sarokban (illetve kicsit utánaolvasva "b" és "v" pontok a modern, de közelebb a gondoljuk meg oldalhoz). Persze szabad vitatkozni ezen a beosztáson és a példákon, de javaslom mindenkinek, hogy játékból helyezze el magát és a többieket ezen az ábrán.
Az elhelyezkedés alapvető konfliktusforrás. Aki számára a tett a fontos (melynek halála, mint tudjuk, az okoskodás), nehezen azonosul a töprengővel - és fordítva, a töprengő a kamaszos törtetéssel; illetve ugyanez az értékek síkján. A lényeg viszont megint az ábra közepe, ahol szerintem a megoldás kulcsa pihen, mindnyájunk számára elérhetetlenül, de közösen megteremthető módon.
Tettekre van szükség, ma, holnap, holnapután - nincs sok időnk morfondírozni, mert gazdasági, ökológiai, erőforrás és mindenféle szinten túlzottan közel járunk egy méretes pofonhoz - bukta. Ugyanakkor kapkodni sem érdemes, megfelelő átgondoltság hiányában csak korábbi hibák ismétlése lehet az eredmény - bukta. A mai technológiai szint elvetésére nincs mód, de nincs is értelme: a régi állapotból iszonyú erőfeszítéssel jutottunk el ide - ha eldobjuk, megint felszínre kerülnek ugyanazok a motivációk, és megismételjük ugyanezt az utat - bukta. A technológia ugyanakkor a mai zsákutcába vezet, a fenntarthatósághoz nem kell újra feltalálni a kereket, csak fel kell lapozni a régi tudást, hozzáállást, gondolkodást - időpocsékolás lenne eldobni a tapasztalatot, amivel csak az újra megélést tennénk szükségszerűvé - bukta. Négy szélsőség - négy hiba, de máshogy nézve: a stabil asztal négy lába.
Ez a közösség tagjai révén hordozza a koordináta rendszer minden szegmensének értékeit, de egyénként, egyenként nem képes egyensúlyt teremteni - ez a kommunikáció feladata. Penge, neked valóban olvasni kell, érzéssel, emberként gondolkodva, a bölcsességet és jó szándékot keresve, hogy felismerd "x" szavainak megalapozottságát és nyugodt lélekkel bízd rá a másik oldal képviseletét. X, neked is olvasni kellene: a másik szavait kicsit alaposabban, feltételezve és belelátva a jó szándékot. Ha valami dühít, egyszerűbb konkrétan visszakérdezni, mint száz sort írni... Tényleg azzal akarsz megállítani egy feltételezett könyvtárgyújtogatót, hogy gúnyosan belekötsz minden szavába és sértegeted? Igen, az a nagy sárga egy buldózer, és le tud rombolni akár egy könyvtárat is - de nem könyvtárat akar rombolni, hanem építeni szeretne, jó lenne, ha segítenél.
Befogadás, hölgyeim és uraim... Milyen jó ez a szó. Jelentése: valamit magamhoz engedek, átölelek, értékelek - abszolút passzív tevékenység. De hogyan fejezem ki magyarul? Fogom: tartom, segítem, értem (felfog!) - és adok, MIUTÁN fogtam... Nem előtte és nem helyette. Nem egyből kritizálom a véleményt, főleg nem a személyt, nem visszacsapok - hanem értelmezek, visszakérdezek, és ha szerinte is jól értettem a szavait, akkor formálok róluk véleményt. A vita célja a másik nézőpontjának megismerése, megértése, a saját vélemény továbbformálása - nem a másik "legyőzése" valami képzelt cirkuszban. Számomra csak annyi értelme van a vitával töltött időnek, amennyit én magam változom a beszélgetés során (amint ez igaz az élet miden tapasztalatára).
Önök a romantika rádió adását hallották hajnal kettőtől négyig. Lehet, hogy inkább aludnom kellett volna helyette - de továbbra is él bennem a remény, hogy sikerül az értelmetlent szükségtelenné köpülni.
Eredeti hely
Válasz 1
Megtiszteltetésnek veszem, lovag
Abban teljesen egyetértünk, hogy nem volt időm mélységében felmérni a fórum "erőviszonyait", csupán az aktuális társalgás alapján vontam le szükségképpen töredékes, talán téves következtetést. Elmondom, hogy miből indulok ki, következzen az én romantikus hozzáállásom...
A korszellem fórumra olyan emberek látogatnak, még inkább olyanok írnak, akik
1: kiábrándultunk abból a világból, amit a média, politika, ... - egyszóval a mai társadalmi rendszer eszközei sugallnak, úgy érezzük, nincs keresnivalónk benne, nem ad értelmes jövőképet, olyan feladatokat, amikre érdemes akár egy napot is vesztegetni
2: álmodunk egy másfajta világról, amelyért hajlandóak lennénk tenni is valamit, bármit - amennyiben sikerül kialakítani egy hihető, hosszú távra érvényesnek tűnő, megalapozott elképzelést, tervet.
Ebből kiindulva feltételezem minden megnyilatkozóról a pozitív motivációt, lelkesedést, amelynek forrása a nyitott szemű kereséstől a megtalált hitben való bizalomig terjedő skálán bárhol elhelyezkedhet. Nem látom értelmét ezt megkérdőjelezni vagy direkt rossz szándékot feltételezni. Teszem mindezt annak ellenére, hogy (kicsit sarkítva) te, kedves "x", képes vagy izomból földbe döngölni engem azért, mert félreérted egy szavamat (aztán kicsit később ugyanazt mondod), vagy hogy te, kedves Penge, teljes lelkesedéssel hagoztatsz egy olyan eszmét, amely nevében egy generáció múlva én már kényszergyógykezelés alatt állnék vagy rezervátumba csuknának. Ezek csak jelenségek, amelyek mögött én úgy hiszem, mindkettőtök alapvető jó szándéka húzódik meg.
Lelki szemeim előtt egy koordináta rendszer jelenik meg (hiába no, a szakbarbár az szakbarbár). Az egyik tengely az aktivitás - egyik végén a "csináljunk már valamit", a másikon a "gondoljuk meg".
A "Csináljuk" megcsömörlött a sugalmazott tehetetlenség gondolatától, riasztja a jelenleg újabb hazugság-guanó réteggel ideiglenesen elfedett pénzügyi és egyre közelebbi erőforrás-válság gondolata, a természeti környezet rombolása. Azt mondja, elég a papolásból, tenni kell valamit, most! Ha van egy értelmes, szép elképzelés (mondjuk a VP), akkor szedjük elő, dolgozzunk rajta, legyen már vége ennek a szerencsétlenkedésnek!
A "Gondoljuk" igyekszik felmérni a helyzetet, őt a történelem arra figyelmezteti, hogy a hurrá-optimizmus mindig félrecsúszott, az eddigi folyamatos jó szándék eredménye a mai szerencsétlen világ, és "a pokol útjai jó szándékkal..." Hosszan elmélkedik egy-egy szón, fogalmon, igyekszik letisztázni azokat, ezért nyilván bosszantja a hűbelebalázs tenni akarás, pongyola fogalmazás - nem akarja megérteni az elnagyolt, akcióközpontú megközelítést, tessék ezt rendesen végiggondolni, elmagyarázni.
A másik tengely az értékrendé, végein a megőrző, helyi, szakrális - illetve a modern, globális, tudományos címkékkel.
A pont mérete jelölheti a fórum aktivitást, színe pedig az önbizalmat, a majdnem-fekete "én tudom a tutit, bár udvariasságból néha azt mondom, a másik is tudhat valamit" szinttől a halvány "igyekszem összeszedni a nézőpontokat és véleményt alkotni"-ig.
Ebben a rendszerben jelenik meg számomra a masszív "x" pont a konzervatív/gondoljuk meg; ugyanolyan "p" pont a modern/csináljuk sarokban (illetve kicsit utánaolvasva "b" és "v" pontok a modern, de közelebb a gondoljuk meg oldalhoz). Persze szabad vitatkozni ezen a beosztáson és a példákon, de javaslom mindenkinek, hogy játékból helyezze el magát és a többieket ezen az ábrán.
Az elhelyezkedés alapvető konfliktusforrás. Aki számára a tett a fontos (melynek halála, mint tudjuk, az okoskodás), nehezen azonosul a töprengővel - és fordítva, a töprengő a kamaszos törtetéssel; illetve ugyanez az értékek síkján. A lényeg viszont megint az ábra közepe, ahol szerintem a megoldás kulcsa pihen, mindnyájunk számára elérhetetlenül, de közösen megteremthető módon.
Tettekre van szükség, ma, holnap, holnapután - nincs sok időnk morfondírozni, mert gazdasági, ökológiai, erőforrás és mindenféle szinten túlzottan közel járunk egy méretes pofonhoz - bukta. Ugyanakkor kapkodni sem érdemes, megfelelő átgondoltság hiányában csak korábbi hibák ismétlése lehet az eredmény - bukta. A mai technológiai szint elvetésére nincs mód, de nincs is értelme: a régi állapotból iszonyú erőfeszítéssel jutottunk el ide - ha eldobjuk, megint felszínre kerülnek ugyanazok a motivációk, és megismételjük ugyanezt az utat - bukta. A technológia ugyanakkor a mai zsákutcába vezet, a fenntarthatósághoz nem kell újra feltalálni a kereket, csak fel kell lapozni a régi tudást, hozzáállást, gondolkodást - időpocsékolás lenne eldobni a tapasztalatot, amivel csak az újra megélést tennénk szükségszerűvé - bukta. Négy szélsőség - négy hiba, de máshogy nézve: a stabil asztal négy lába.
Ez a közösség tagjai révén hordozza a koordináta rendszer minden szegmensének értékeit, de egyénként, egyenként nem képes egyensúlyt teremteni - ez a kommunikáció feladata. Penge, neked valóban olvasni kell, érzéssel, emberként gondolkodva, a bölcsességet és jó szándékot keresve, hogy felismerd "x" szavainak megalapozottságát és nyugodt lélekkel bízd rá a másik oldal képviseletét. X, neked is olvasni kellene: a másik szavait kicsit alaposabban, feltételezve és belelátva a jó szándékot. Ha valami dühít, egyszerűbb konkrétan visszakérdezni, mint száz sort írni... Tényleg azzal akarsz megállítani egy feltételezett könyvtárgyújtogatót, hogy gúnyosan belekötsz minden szavába és sértegeted? Igen, az a nagy sárga egy buldózer, és le tud rombolni akár egy könyvtárat is - de nem könyvtárat akar rombolni, hanem építeni szeretne, jó lenne, ha segítenél.
Befogadás, hölgyeim és uraim... Milyen jó ez a szó. Jelentése: valamit magamhoz engedek, átölelek, értékelek - abszolút passzív tevékenység. De hogyan fejezem ki magyarul? Fogom: tartom, segítem, értem (felfog!) - és adok, MIUTÁN fogtam... Nem előtte és nem helyette. Nem egyből kritizálom a véleményt, főleg nem a személyt, nem visszacsapok - hanem értelmezek, visszakérdezek, és ha szerinte is jól értettem a szavait, akkor formálok róluk véleményt. A vita célja a másik nézőpontjának megismerése, megértése, a saját vélemény továbbformálása - nem a másik "legyőzése" valami képzelt cirkuszban. Számomra csak annyi értelme van a vitával töltött időnek, amennyit én magam változom a beszélgetés során (amint ez igaz az élet miden tapasztalatára).
Önök a romantika rádió adását hallották hajnal kettőtől négyig. Lehet, hogy inkább aludnom kellett volna helyette - de továbbra is él bennem a remény, hogy sikerül az értelmetlent szükségtelenné köpülni.
Eredeti hely
Válasz 1
2010. március 4., csütörtök
korszellem-24
Ma reggel futás közben én is eljátszottam a közösség szóval, ha már így szépen összejöttünk, talán belefér a "kis színes" rovatba.
Közösség = köz - ös - ség; a magja a "köz" szó. Ez érdekes, kettős értelmű szó, egyrészt kötődést értünk alatta (közöm van hozzá) - ugyanakkor ürességet, dolgok közötti távolságot is jelent. Valami közös - vagyis többen érzünk hozzá tartozást, ugyanakkor valami, amiben hézagok, távolságok vannak.
A közösség: olyan emberek csoportja, akik osztoznak egy vonzódáson, összetartozáson - ugyanakkor távolság van köztük. Minél nagyobb a "köz", annál nagyobb teret fog át a közösség, és annál nagyobb feladat (ugyanakkor annál hatalmasabb érték) az az emberi gondolkodás, empátia, elfogadó képesség, amely a tagjait távol álló nézőpontjaik ellenére összetartja. A közös gondolkodás, közös cselekvés éppen nem azt jelenti, hogy bárki feladná, elidegenedne saját értékeitől - ellenkezőleg: köz-ösen, vagyis egymástól akár egészen távoli nézőpontok, vélemények birtokában együtt, a minket összetartó álmokat, motivácókat követve tevékenykedünk.
Ami közös, az sosem az enyém - leginkább akkor látom, amikor az ellen-felemet, az én véleményemtől, gondolkodásomtól leginkább eltérő szemléletet vizsgálom, hiszen a közép, az pont ott van félúton. És mivel ő maga közép, vagyis a köz ép, üres - ezáltal képes épülni (vagyis éppé válni, gyógyulni) és minket építeni (kiteljesíteni, gyógyítani). Vagy máshonnan: a közösség lényege, hogy a "köz" "ép", vagyis senki sem sajátítja ki - de senki nem is adja fel önmagát, nem lép be az üres térbe.
Az én rövid ittlétem alatt két markáns pont, a Penge és x-fegyver által képviselt nézet-kör tűnik a "korszellem két pólusának" (ez teljesen szubjektív kiragadás és megszemélyesítés természetesen); akiknek szövetsége "nagy közösség" lenne - ha sikerülne valóban befogadó (hmm... BE - FOG - AD...) módon összeilleszteni tudásukat. Ezzel a véleményemmel a szokásos szerepemet játszom: egy vékony vonal az értelmetlen és a szükségtelen között. Amíg ti nem érzitek a két pólus összekötésének fontosságát, mert a saját pólus stabilizálását tekintitek feladatnak, addig ez a felvetés értelmetlen. Ha érzitek, akkor pedig szükségtelen, hiszen megcsináljátok.
(... te jó ég, mi minden van a "fog" szóban...)
Eredeti hely
Közösség = köz - ös - ség; a magja a "köz" szó. Ez érdekes, kettős értelmű szó, egyrészt kötődést értünk alatta (közöm van hozzá) - ugyanakkor ürességet, dolgok közötti távolságot is jelent. Valami közös - vagyis többen érzünk hozzá tartozást, ugyanakkor valami, amiben hézagok, távolságok vannak.
A közösség: olyan emberek csoportja, akik osztoznak egy vonzódáson, összetartozáson - ugyanakkor távolság van köztük. Minél nagyobb a "köz", annál nagyobb teret fog át a közösség, és annál nagyobb feladat (ugyanakkor annál hatalmasabb érték) az az emberi gondolkodás, empátia, elfogadó képesség, amely a tagjait távol álló nézőpontjaik ellenére összetartja. A közös gondolkodás, közös cselekvés éppen nem azt jelenti, hogy bárki feladná, elidegenedne saját értékeitől - ellenkezőleg: köz-ösen, vagyis egymástól akár egészen távoli nézőpontok, vélemények birtokában együtt, a minket összetartó álmokat, motivácókat követve tevékenykedünk.
Ami közös, az sosem az enyém - leginkább akkor látom, amikor az ellen-felemet, az én véleményemtől, gondolkodásomtól leginkább eltérő szemléletet vizsgálom, hiszen a közép, az pont ott van félúton. És mivel ő maga közép, vagyis a köz ép, üres - ezáltal képes épülni (vagyis éppé válni, gyógyulni) és minket építeni (kiteljesíteni, gyógyítani). Vagy máshonnan: a közösség lényege, hogy a "köz" "ép", vagyis senki sem sajátítja ki - de senki nem is adja fel önmagát, nem lép be az üres térbe.
Az én rövid ittlétem alatt két markáns pont, a Penge és x-fegyver által képviselt nézet-kör tűnik a "korszellem két pólusának" (ez teljesen szubjektív kiragadás és megszemélyesítés természetesen); akiknek szövetsége "nagy közösség" lenne - ha sikerülne valóban befogadó (hmm... BE - FOG - AD...) módon összeilleszteni tudásukat. Ezzel a véleményemmel a szokásos szerepemet játszom: egy vékony vonal az értelmetlen és a szükségtelen között. Amíg ti nem érzitek a két pólus összekötésének fontosságát, mert a saját pólus stabilizálását tekintitek feladatnak, addig ez a felvetés értelmetlen. Ha érzitek, akkor pedig szükségtelen, hiszen megcsináljátok.
(... te jó ég, mi minden van a "fog" szóban...)
Eredeti hely
korszellem-23
Kedves András,
nyilván nem értesz egyet vele, ez így is van rendjén - ezért találták fel a "vita" nevű eszközt; csak szerettem volna egyértelművé tenni az álláspontomat. En garde, lovag!
Az a bajom vele (mint az összes hasonló zseton-rendszerrel), hogy szerintem felesleges adminisztrációs réteget hoz be a szükségletek és az erőforrások, egyén és közösség közé, ami nem old meg semmit, viszont nagyon rossz kérdéseket vet fel. Mondjuk:
- valaki minden idejét a szőlőben töltötte, de elverte a jég - ki ad ezért hálapontot? Akkor a szőlész idén nem kérhet senkitől semmit?
- valaki minden idejét a szőlőjében tölti, de rosszul csinálja: tizedét se termi a lehetségesnek, de neki így is jó - ezért jár valami? Meddig? Mivel veszi rá a közösség ezt az egyént, hogy tanuljon, mielőtt csinál valamit?
- van, aki az alapműveltség megszerzése után dolgozni kezd, földet művel, házat épít. Én viszont évtizedeket töltök tanulással; sok-sok hálapont befektetés árán egyedi képességet szerzek. Aztán mégis elmegyek kukoricát kapálni - vagy ahogy ma megy: diplomával a kezemben a mekiben leszek felszolgáló, mert mégsem szeretnék tanár lenni. Ez valahogy nem jó, de hogyan pontozzuk le?
- az egyedi képességű embernél a munkával tölthető idő a szűk keresztmetszet - egy óra alatt megmenthetné az életemet, de minden órájára öten állunk sorba. Itt is menni fog az egy óra-egy pont játék?
- "adósság": hogyan "veszek" egy házat? Zálogba teszem a jövő évtizedem közösségi munkájáért "járandó" hálapontot - vagy hetvenévesen lesz házam?
- "felhalmozás": simán lehet, hogy nemsokára egy évig munkaképtelen leszek, nulla hálapontot tudok "előállítani". Simán lehet, hogy életem végén sok évig ez lesz a helyzet. Miért is ne igyekeznék most pontokat gyűjteni arra az időre? Hiszen akkor is jól fog esni a szomszédasszonytól a tojás, de nem tudok érte adni semmit! Vagy könyöradományon élő koldus leszek? Ha ez az igény felmerül, biztos, hogy lesznek, akik meg tudják oldani a szabályok adta kereteken belül - vagy azokon túl.
Stb...
Nem mond semmit a motivációkról, hogy ez miért ne menne el a szocialista tervgazdaság (elvégre szabályozni kell - csak az a fránya kéz hajlik magam felé) vagy a kapitalista pont-harácsolás irányába (kevesebb hálapontért adom a paradicsomot, majd jól leszokik mindenki a termeléséről, és így összességében több hálapontom lesz - és a közösség, amelyet ellátok, összességében kevesebb hálapontot tud saját határain belül forgatni).
A linkek azért érdekesek, mert amit írsz, azt szerintem már számtalanszor megpróbálták, csak nem jött össze, vagy vegetál - ha pedig tényleg beindul, akkor betiltják. Hinni könnyű egy újnak tűnő elképzelésben - az emberi természetet figyelembe véve, a jelen és a történelmi tapasztalatok birtokában megbízni benne viszont csak akkor lehet, ha tudom, miért nem sikerült eddig, és miben más az új. Bandi bátyám, az asztalos mester mondta mindig: "Ezt a mesterséget már kitalálták..." - hát, az emberi társadalom szervezésének is hosszú hagyománya van. Nehéz valóban újat mondani, mély ismeretek hiányában pedig szerintem gyakorlatilag lehetetlen.
Eredeti hely
Válaszul erre
nyilván nem értesz egyet vele, ez így is van rendjén - ezért találták fel a "vita" nevű eszközt; csak szerettem volna egyértelművé tenni az álláspontomat. En garde, lovag!
Az a bajom vele (mint az összes hasonló zseton-rendszerrel), hogy szerintem felesleges adminisztrációs réteget hoz be a szükségletek és az erőforrások, egyén és közösség közé, ami nem old meg semmit, viszont nagyon rossz kérdéseket vet fel. Mondjuk:
- valaki minden idejét a szőlőben töltötte, de elverte a jég - ki ad ezért hálapontot? Akkor a szőlész idén nem kérhet senkitől semmit?
- valaki minden idejét a szőlőjében tölti, de rosszul csinálja: tizedét se termi a lehetségesnek, de neki így is jó - ezért jár valami? Meddig? Mivel veszi rá a közösség ezt az egyént, hogy tanuljon, mielőtt csinál valamit?
- van, aki az alapműveltség megszerzése után dolgozni kezd, földet művel, házat épít. Én viszont évtizedeket töltök tanulással; sok-sok hálapont befektetés árán egyedi képességet szerzek. Aztán mégis elmegyek kukoricát kapálni - vagy ahogy ma megy: diplomával a kezemben a mekiben leszek felszolgáló, mert mégsem szeretnék tanár lenni. Ez valahogy nem jó, de hogyan pontozzuk le?
- az egyedi képességű embernél a munkával tölthető idő a szűk keresztmetszet - egy óra alatt megmenthetné az életemet, de minden órájára öten állunk sorba. Itt is menni fog az egy óra-egy pont játék?
- "adósság": hogyan "veszek" egy házat? Zálogba teszem a jövő évtizedem közösségi munkájáért "járandó" hálapontot - vagy hetvenévesen lesz házam?
- "felhalmozás": simán lehet, hogy nemsokára egy évig munkaképtelen leszek, nulla hálapontot tudok "előállítani". Simán lehet, hogy életem végén sok évig ez lesz a helyzet. Miért is ne igyekeznék most pontokat gyűjteni arra az időre? Hiszen akkor is jól fog esni a szomszédasszonytól a tojás, de nem tudok érte adni semmit! Vagy könyöradományon élő koldus leszek? Ha ez az igény felmerül, biztos, hogy lesznek, akik meg tudják oldani a szabályok adta kereteken belül - vagy azokon túl.
Stb...
Nem mond semmit a motivációkról, hogy ez miért ne menne el a szocialista tervgazdaság (elvégre szabályozni kell - csak az a fránya kéz hajlik magam felé) vagy a kapitalista pont-harácsolás irányába (kevesebb hálapontért adom a paradicsomot, majd jól leszokik mindenki a termeléséről, és így összességében több hálapontom lesz - és a közösség, amelyet ellátok, összességében kevesebb hálapontot tud saját határain belül forgatni).
A linkek azért érdekesek, mert amit írsz, azt szerintem már számtalanszor megpróbálták, csak nem jött össze, vagy vegetál - ha pedig tényleg beindul, akkor betiltják. Hinni könnyű egy újnak tűnő elképzelésben - az emberi természetet figyelembe véve, a jelen és a történelmi tapasztalatok birtokában megbízni benne viszont csak akkor lehet, ha tudom, miért nem sikerült eddig, és miben más az új. Bandi bátyám, az asztalos mester mondta mindig: "Ezt a mesterséget már kitalálták..." - hát, az emberi társadalom szervezésének is hosszú hagyománya van. Nehéz valóban újat mondani, mély ismeretek hiányában pedig szerintem gyakorlatilag lehetetlen.
Eredeti hely
Válaszul erre
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)