Valahogy úgy vagyok a politikával, mint Göre Gábor/Kohn bácsi a futballal. Nem az egyik vagy másik pártnak drukkolok, hanem az országnak. És ezen belül annak, aki szebben és jobban játszik. Mindazoknak, akik többet tesznek vagy tehetnek azért, hogy az ország előre haladjon és ne hátrafelé bukdácsoljon, araszoljon.Számomra ez meglehetősen abszurd hozzáállás és tökéletes példa. Vegyünk egy gyökeréig kompetitív szabályrendszert, tegyünk bele embereket, végül "szurkoljunk a játéknak", és ne a csapatoknak! :-D Ehhez "csak" az kell, hogy semmilyen érzelmi kötődésünk ne legyen egyik csapathoz, játékoshoz sem (hogy ne szurkoljunk senkiért), krisztusi jelleggel nézzük el az összes hibát, szabálytalanságot, esetleg durvaságot (hogy ne szurkoljunk senki ellen sem).
Könyörgöm, ez az emberek hány százaléka által követhető minta? Nem lehetne végre észrevenni, hogy amit most a politikában, gazdaságban, társadalomban látunk, az nem egyéb, mint a legalapvetőbb motivációs törvények kikerülhetetlen következménye? Hogy nem a szereplőkkel van az igazi baj, hanem a szerepekkel, amelyeket az általunk létrehozott(!), de megváltoztathatatlannak képzelt rendszer definiál?
Ja, bocs: a kötődés viszont törvényszerű, hiszen hatalmi pozícióról, döntéshozói helyzetről, erőforrásokhoz való hozzáférésről van szó, és mint mindig, "üzletről" (lehetőségért cserébe támogatás, "hit"). Következésképpen az itt reklámozott hozzáállás szépen hangzik, egy ideális világban értelmezhető, reálértéke viszont pontosan nulla. De hogy ne csak kritizáljak, ez meg az én mondásom ugyanebben a témában.
