2010. július 16., péntek

korszellem-59

Nos, valószínűleg eltérő szemszögből nézzük a dolgokat - legalábbis szín tekintetében engem inkább a feketével, mint a rózsaszínnel szokás összekötni. Miről is beszélek?

Jelenlegi véleményem szerint úgy két éven belül meg kell teremtenünk az első olyan , 90%-ban önellátó közösséget, amelyben az önszervezés feladatában már nincs jelen a pénz fogalma. Értsd: nem fabatkára, jóságpontra, akármire cseréljük - egyszerűen nem vesszük bele. Ebben a környezetben végig kell szívni az első próbálkozás összes hibáját, élhető és jó szívvel vállalható élet-modellt kell teremteni a ma megélhetési szaporodásba kergetett(!) cigány család hetedik gyermekének éppúgy, mint a mai celebnek - ha nem is egyformát.
Öt éven belül 99% önellátásig kell jutni (oktatás, egészségügy, ipar) - ez helyben régiós méretet, illetve több országban való megjelenést jelent.
Tíz éven belül képesnek kell lenni a globális emberi civilizáció gyökeresen más (magunk által kreált elméleti rendszerek helyett a valós erőforrások és igényeken alapuló) üzemeltetésére. Félreértés ne essék: nem egy (egyébként is megvalósíthatatlan) hiperintelligens számítógép program által vezényelt jóléti diktatúrára /zavarbanvan/embarassed3.gif , hanem egy globális adatkezelő rendszerrel támogatott, felelősen gondolkodó emberiségre gondolok.

Ugyanis a pénzügyi válság nem válság, hanem hitel és tőzsde-matematika, természetes következménye az alapszabályoknak, amelyek (egy korlátlanul kirabolható háttér hiányában - lásd még: "álmodban, kisfiam") eleve elkerülhetetlenné teszik a csődöt. Tehát: a vezérlési rendszerünk kulcsa felmondja a szolgálatot - ez egyébként nem jelen, hanem múlt időben megtörtént, csak a konvenciók és a trükkök még működőnek mutatják. Közben mindez maga alá gyűri az ellátórendszereinket (egy sima vérvételre 3 hét a várakozás, az idő nagy részét a számítógépes programból kinyomtatott papír adatainak számítógépbe való visszaírása jelenti?), oktatás, élelmiszerek, energia, közlekedés, szállítás, kommunikáció - nem a tudás, képesség hiányzik, hanem a jelenleg a pénz által rosszul reprezentált motiváció.

Első körben (most) a mese-világunk rogyadozik: pénzügyi válság, hitel problémák, globális politikai médiabohózat, jönnek az állami fizetésképtelenségek, az egyre érdekesebbé váló klíma jelenségeit követő első biztosítási csődök. Vagy érdemes megnézni a BP történetét a Mexikói öbölben - és a várható folytatást, személyes favoritom a Petrol China, őket csak az állíthatja meg, ha nincs kedvük hozzá.
Egy darabig ezt még elhúzza az emberi szolidaritás, de nem sokáig. Ha elkezdenek beütni a valódi gondok: olajcsúcs, talaj-válság, a klíma változása miatt új fertőzések; drasztikus változások, amik már az ivóvizet, élelmiszer-termelést érintik, stb. - na azzal már csak egy felnőttként viselkedő globális civilizáció képes felvenni a küzdelmet, olyan eszközök és minták birtokában, amik ma még nem léteznek (ma még iszonyú erős ellenszélben, az indokolatlan borúlátás vádja ellenére) meg kell teremtenünk, be kell üzemelnünk őket.

Szervezkedjünk? Csináljunk újságot? Bocs, de ezzel tényleg századikak lennénk a sorban, csomóan csinálják ugyanezt - mitől lenne éppen a korszellemes a tuti? Ezért ütött fejbe a kulacs-projekt: nem "információ" (amivel így is Dunát lehet rekeszteni), hanem egy lehetséges kézzel fogható bizonyíték arra, hogy a dolgokat képesek vagyunk jól is csinálni, ha a feladatokat és az erőforrásokat nézzük, nem a közéjük tuszkolt pénzt. Kommunikációban talán érdemes egy pillantást vetni a Magyarok Szövetségére - jó csapatnak tűnik, bár mint fent látszik, én nagyobb vadra lövök (jaja, fenyegeti a hangya az elefántot...)
Mindez viszont kevés, a világ "javíthatatlan" - a "javítsuk meg" koncepció tagadja annak elfogadását, hogy logikusan, a ma normálisnak tekintett emberi motivációk mentén, egy társadalmi evolúció révén alakult ilyenné. Arról, hogy más legyen, a kiindulópont, az emberi gondolkodás, világlátás gyökeres átalakulása nélkül beszélni sem érdemes - ennek megoldását pedig csak olyan irányokban érdemes keresni, amik teljesen irracionálisnak tűnnek (hiszen a kézenfekvőket már bejártuk, és ez lett az eredmény). A megoldás a saját félelmeim, dühöm, értetlenségem, stb MÖGÖTT van, ha van egyáltalán - a járatlan útra ugyanis természetesen nincs racionális garancia. Persze a vájtfülűeknek esetleg feldereng a "tartsd oda a másik orcádat is"...

Szóval, ennek a nárcisztikus, pukkancs bandának (vagyis: "fejlett világ", önmagamat, illetve pl minden tiszteletem ellenére ezt a fórumot is beleértve) abba kell hagyni a fortyogást és a picsogást, baromi kemény és fájdalmas munkának nézünk elébe, ami csak egyvalaminél jobb: annál a szánalmas pofáraesésnél, ami felé minden tehetségünk és lehetőségünk, hősködésünk és álmodozásunk ellenére nyílegyenesen haladunk. (a felszólítás természetesen csak önmagamnak szól, mindenki más számára csak egy vélemény a sok közül)
Na ez az, aminek józan ésszel minimális esélyt adok - ugyanakkor mi másért lenne érdemes felkelni minden reggel?

Uff, én beszéltem.

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1