Kedves Petra,
köszönöm a bátorító szavakat és a gyors választ - bár nem szeretnék tolakodó lenni, közben megint másként látok dolgokat, és ezt megosztanám önnel.
A magam módján hívő ember vagyok, mégis megdöbbenve állok, amikor a világ elrendezettségével találkozom. Önnel virtuálisan az EchoTV-ből elcsípett pár percben találkoztam először, ez elég volt ahhoz, hogy felvetessem a beltéri egységgel az előadást. Utána kerestem rá a névre, ezután írtam az előző levelet, majd megtaláltam az Újmédia-kultúra előadást. Érzésem szerint lényegében egybevágó dolgokon gondolkodunk.
A Hajnalvilág a mai ember válságáról szóló elemzés: jelenségek, a mögöttük meghúzódó félreértések, a szabályok valódi értelme és a kiút. Ez utóbbit előrefelé keresem, dióhéjban: globális és egyidejű fajjá váltunk, így azok a motivációk, amelyek minket eddig juttattak, ma már nem alkalmazhatók - új világot teremtettünk, csak ennek lehetőségeit felismerve és kihasználva léphetünk (élhetünk) tovább. Az első szükséges feltételt én "virtuális identitásnak" neveztem, ami a jelenlegi számtalan felett/helyett egy és csak egy példányban létező reprezentációja kell legyen fizikai lényemnek a virtuális / informatikai / újmédia-világban. És íme, mielőtt ezt a szót leírtam volna, a megfelelő pillanatban megkaptam a tanítást: amiről beszélek, annak neve virtuális szubjektum, hiányának oka pedig éppen az általam oly lelkesen boncolgatott probléma: a valós világban is jó okunk van menekülni önmagunk elől.
Másrészt valószínűleg a jelenségek fejezetben célszerű lenne az ön által vizsgált (szerintem is súlyos következményekkel járó) folyamatról írni - arról, hogy az egyidejűvé váló és fizikai korlátokat háttérbe szorító kommunikációs lehetőségeket rosszul (pontosabban a világról és önmagunkról kialakított nem túl szerencsés képnek megfelelően) használjuk: nem én jelenek meg a határtalan virtuális térben, hanem ezernyi környezetfüggő identitás-darabból összerakott mozaik-interfészt készítek, és lassan ahhoz hasonulok magam is.
Bevallom, korábban úgy gondoltam, hogy ha tetszik az Örökkévalóság pillanatai, akkor megemlítettem volna, hogy a Hajnalvilágról is szeretnék hasonló véleményt kapni - most úgy érzem, ez utóbbi sokkal fontosabb. Amennyiben a most elmondottak (esetleg a másik könyvben olvasottak) alapján érdekelné önt egy ilyen közös gondolkodás, kérem, jelezze. Szólni fogok, amikor (remélem napokon belül) fel tudom tenni a honlapomra a Hajnalvilág első változatát.
Tisztelettel
Kedves Loránd
(elnézést kérek, nem szoktam saját levelemre válaszolni valakinek - abba is hagytam ezennel, de ez most vis major:) örömmel jelentem: fent van a neten a Hajnalvilág nyers változata (1.0-nak akkor fogom nevezni, ha a megkérdezettek válaszai befutnak, és annak alapján még valószínűleg lesznek kisebb változtatások).
Elérhetőség: http://hajnalvilag.hu/books/hajnalvilag.pdf ; a szubjektum/indentitás kérdéssel a 16. és 99. oldalon kezdődő fejezetekben foglalkozom - remélem, az ön szakértő szeme sem talál benne súlyos szakmai hibát.
Üdvözlettel
Kedves Loránd
Erre a levelemre már nem kaptam választ.